Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Ez is érdekelheti

Aktív

Egy teljesen új nyomvonalon is körbetekerhetjük a Balatont

Egy 400 kilométer hosszúságú, nem hagyományos kerékpárúton vezető, de kitáblázott útvonalon is körbetekerhetjük a Balatont.

Aktív

Borral slamel a Balaton - Hétvégi programajánló (07.02 - 05.)

Szinte több program lesz a vízben, mint a vízparton a hétvégén. Nem csak a vitorlázók mérik össze erejüket, de a Balaton-átúszókkal is megtelik a tó. A kertmozik mellett beindultak a szabadtéri színpadok, Siófoktól Balatonföldvárig széles a skála. Erre a pár napra több boros program is jut, az északi parton egymást érik a fesztiválok, és ha minden igaz, végre tényleg megérkezik a harmincfokos nyár a strandokra.

CSÜTÖRTÖK (07.02.) 

Hello Wood Balatoni Hekk - Csopak (06.29-07.05.)

Az összegyetemi építész alkotótábor célja, hogy a kapcsolatépítésen és bemutatkozáson kívül kicsit megújítsák a balatoni strandokhoz kapcsolt képeket. A kifakult napernyők, sörpadok, műanyagszékek, vízhez vezető lépcsők esztétikai élvezete helyett olyan pavilon-léptékű alternatívát szeretnének bemutatni, ami konkrét helyismereten alapul és interakcióba lép a környezettel. Nem csak az alkotásról szól a tábor. A szervezők szeretnék, ha létrejönne egyfajta eszmecsere oktatók, diákok és érdeklődők között a hazai építészeti oktatás dilemmáiról, lehetséges irányairól. Valamint megismerhetők a szakma hazai fiatal, és talán a jövőben meghatározó szereplői.

KeszthelyFest - Keszthely (07.02-04.)

A négynapos rendezvény három helyszínen, koncertekkel, boros programokkal és kirakodóvásárral várja az érdeklődőket. Az idei fesztivál fő hangsúlya a hagyományos népi, nemzeti kultúra bemutatásán van. Az autentikus népzenei, vagy az arra épülő fúziós és világzenét játszó zenekarok mellett bemutatkoznak a Nagy-Szín-Pad! tehetségkutató versenyzői is. A Balaton fővárosának ütőere, a Festetics-kastély - Fő tér - Balaton-part lesz a fesztivál legfontosabb útvonala is, itt borutca, kirakodóvásár, utcaszínház, látványos folklór bemutatók színesítik a hétvégét. A MOL Nagyon Balaton Fröccsterasz színpad az esti könnyűzenei koncertek színhelye pedig a Balaton-parton kapott helyet.

47. Kékszalag Nagydíj és Fesztivál - Balatonfüred (07.02-04.)

2 nap, 600 hajó, 3000 vitorlázó. Magyarország legrégebbi, Európa leghosszabb tókerülő vitorlás versenye csütörtökön rajtol,  de a hozzákapcsolódó programok szombatig tartanak. A Kékszalagra hosszabb nyitva tartással készülnek a füredi múzeumok, lesz éjszakai vitorlásverseny, a Tagore sétányon kivetítőkön lehet követni a verseny állását, miközben az itt felállított színpadon továbbra is zajlik a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál. A világszínvonalú verseny eredményhirdetésére szombat este hat órakor kerül sor a Gyógy téren, a programsorozatot pedig utcabál zárja.

VinCE Balaton - Balatonfüred (07.02-05.)

A borfesztivál a Tagore-sétányról szurkol a Balatont kerülő vitorlázóknak a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként. A gasztronómia és a borok mellett a kézműves söröktől a pezsgőkig minden kitelepül a tópartra. A rendezvény különlegessége pedig az, hogy a résztvevők nem csak a sétányon, de a jachtokon tartott "élménykurzusok" keretében is élvezhetik a kiváló borokat, melyek a VinCE Magazin vaktesztjén négycsillagos, azaz kiváló minősítést szereztek. A programot koncertek teszik gazdagabbá, fellép többek között a Budapest Voices és Szabó Balázs Bandája is.

Siófoki Nyári Esték - Siófok (07.02.)

A siófoki programsorozat ötvözi a kertmozi, a szabadtéri színházi előadás és a koncert műfajait. Augusztus végéig mindegyik stílus kedvelői találnak megfelelő programot. Csütörtökön a filmeken a sor: este kilenckor a Sok hűhó Emmiért című, 1940-ben készült magyar romantikus vígjáték lesz látható a Kálmán Imre Színpadon.





Samsara Fesztivál (07.02-05.)

Ha valakinek nem volt elég a jóga és a chill múlt héten, akkor folytathatja a szeánszot a Siófok melletti Töreki magánerdőben. A Samsara Fesztiválon a hippi életérzést minőségi és természetközeli programokon keresztül adják át a szervezők. A programok között az előadásokon és a jógázáson kívül pszichedelikus filmfesztivál is lesz, rövidfilmekkel, animációkkal, videó-installációkkal. A zenéről közel 90 előadó és dj gondoskodik, a gyerekek pedig a MÜSZI kezében vannak jó helyen, hiszen amíg a szülők elfoglaltak, őket is lefoglalják.

PÉNTEK (07.03.)

Kultkikötő 2015 - Balatonföldvár (07.03-05.)

A tízéves Kultkikötő augusztus végéig minden héten csütörtöktől vasárnapig bombázza előadásokkal és koncertekkel a közönséget..
A héten a balatonföldvári Szabadtéri Színház lesz a főhelyszín, ahol alábbi menüből válogathattok:

  • 07.03. (p) 20.30 Ma estére szabad a kecó, avagy a londoni szextett (Bánfalvy Stúdió)
  • 07.04. (szo) 11.00 Talizmán (Majoros Ági Bábszínháza)
  • 07.04. (szo) 20.30 Romance.com (Rózsavölgyi Szalon) 
  • 07.05. (v) 11.00 Százszorszép Bóbiska (Majoros Ági Bábszínháza)

Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál 2015 - Veszprém (07.03-05.)

A hétvégén kórusok lepik el Veszprém belvárosát a már tizenharmadszor megrendezésre kerülő nemzetközi kórusfesztivál keretében. A komolyzenei rendezvényeiről is híres Veszprém történelmi belvárosában is lesznek koncertek, de fellépnek a résztvevők a Hangvillában és a város templomaiban. A fesztiválon egyetlen díj, a közönségdíj kerül kiosztásra, erről a szombat esti gálahangversenyen dönt a publikum. A rendezvény házigazdája Veszprém Város Vegyeskara.

SZOMBAT (07.04.)

33. Pek-Snack Balaton-átúszás - Révfülöp (07.04.)

Szombaton rendezik meg az idei első Balaton-átúszást, ha az időjárás is úgy akarja. Az 5,2 km-es táv rajta reggel 7-kor kezdődik Révfülöpön, ahol délután 2-ig lehet vízbe szállni. A balatonboglári célban a kifáradt versenyzők pótolhatják a szénhidrátot,  orvosi segítséget is kapnak, amennyiben szükséges. A hangulatról a célterület mellett felállított nagy színpad fellépői gondoskodnak.

VII. Gyenesdiási Keszegfesztivál - Gyenesdiás (07.04-05.)

A halat sok mindennel lehet párosítani, de a Balaton környékén a bor és a zene a legnépszerűbb. A hétvégén Gyenesdiás a keszegre és a jazzre fókuszál. Lesz hal- és termelői piac, koncertek, előadások, vasárnap pedig a látványfőzést a halászlé-főző verseny résztvevői biztosítják.

 Balaton100Szó Hip-Hop/Slam poetry fesztivál - Balatonszárszó (07.04.)

Idén először rendezik meg a Balaton partján a slam poetry fesztivált. A Magyarországon az utóbbi 3 évben elterjedt irodalmi stílus és a rendezvény célja, hogy népszerűsítse a szövegcentrikus műfajokat. A balaton100szo@gmail.com címen még mindig lehet nevezni,  az első három helyezettet pedig díjazzák. A vállalkozókedvű amatőrök olyan jól ismert slam-arcokkal állhatnak egy színpadra, mint Kemény ZsófiGábor Tamás Indiana vagy Bárány Bence.



Borász a teraszon - Somlói Borok Boltja (07.04.)

Ki mondta, hogy a lányok nem csinálhatnak bort? Idén is folytatódik a Borász a teraszon rendezvénysorozat. A szombati vendég a Zsirai Pincészet , akiket a Zsirai lányok, Kata és Petra,valamint Csanaky Máté képvisel. A beszélgetés által egy kicsit be lehet tekinteni a kulisszák mögé, és szakértővé válva elkortyolni egy jó bort a villányi és tokaji régióból.

Nyereményjáték

Jövő héten kezdődik a MasterCard Balaton Sound, mi pedig a MOL Nagyon Balatonnal közös nyereményjátékunk keretében kisorsolunk egy páros VIP-jegyet és egy Kislaki borválogatást. A kreatív alkotásokat ezúttal Optikai csalódás témában várjuk vasárnapig. Töltsétek fel az általatok készített képet/videót nyilvános Instagram vagy Twitter oldalatokra, és használjátok a #balatonilluzio és a #nagyonbalaton hashtageket!

Hasonló tartalmak

Aktív

A Balaton-felvidéki tanúhegyekre hivatkozva lefújták egy napelempark építését

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a tájkép megóvására hivatkozva a védelmébe vette a Tapolca melletti területet.

Aktív

7 kerékpáros útvonal tavaszra, ha unod a Balatoni Bringakört

7 útvonalat ajánlunk azoknak, akik már teljesítették a Balatoni Bringakört, és szívesen felfedeznének valami újat, és persze azoknak, akik nyeregbe pattannának az enyhe télvégi napokon.

Aktív

Variációk balatoni randizásra – Valentin-nap a tónál

Egy tartalmas balatoni nappal, hétvégével február közepén sem lőhettek mellé. Adunk néhány tippet, hova menjetek randizni a tó körül!

Aktív

Télen csobbanni a Balatonban? – Vízparti szaunák a tó körül

Egy panorámás szaunából nézni a téli Balatont igazi testet és lelket is feltöltő program. Mutatjuk, hol van erre lehetőség a szállodákon kívül.

Neked ajánlott

A