Telente a legfelkapottabb trópusi üdülőhelyeken dolgozott és esze ágában sem volt a Balatonhoz költözni a bécsi Andreasnak, de amikor 1988-ban először autózott végig a parti úton Tihanyban, menthetetlenül szerelembe esett. Azóta magyar párjával, Hettivel, egy vízisport centrumot üzemeltetnek a Club Tihanyban. Az év nagyobb részét itt töltik, a téli álom helyett pedig inkább Dél-Afrikába mennek, hogy sohase érjen véget a nyár.

WLB: Mikor jártál először a Balatonnál?

AN: Első alkalommal 1985-ben voltam Magyarországon. Úton voltunk Görögországba, és meglátogattuk egy magyar barátunkat, aki egy szörfiskolát működtetett Alsóörsön. Micsoda élete volt! Hekk, melegszendvics, kukorica, hosszúlépés és pálinka – nekem ez volt “A” balatoni élet. Ugyan mostanság kicsit nehezebb ráakadni az igazán jó helyekre, de még mindig találni belőlük.

WLB: Mi fogott meg annyira a Balatonban, hogy ideköltözz és belekezdj egy új életbe?

AN: A gyönyörű hegyek, borok, ételek, a barátságos emberek és persze maga a tó. Imádok a vízen, vagy a víz közelében lenni.

WLB: Északi vagy déli part?

AN: Az északi partot jobban szeretem. A dimbes-dombos táj és az olyan első osztályú helyek miatt, mint például Balatonfüred, ahol rengeteg esemény, bár és étterem van, ráadásul még mindig találni azokból a bizonyos “retro” helyekből is. A kedvenc helyem mégis Tihany, a történelme, a földrajzi adottságai és a szépsége miatt. Ez a legközpontibb hely is egyben.

WLB: A saját vállalkozásodat vezeted Tihanyban. Mivel foglalkozol pontosan?

AN: Egy windszörfözéssel, vitorlázással, SUP-olással (Stand Up Paddling) és jacht charterezéssel foglalkozó vízi sportcentrumot működtetek. Korábban, 1988 előtt a Fertő-tónál dolgoztam, windszörföt és vitorlázást oktattam. Akkoriban az osztrák főnökömé volt a Club Tihanyban lévő windszörf és vitorlás iskola, amit el akart adni, de engem nem különösebben vonzott az, hogy Magyarországra költözzek. Végül a felesége elhozott ide egy kétnapos útra – tudta, hogy azonnal meg fogom gondolni magam, amint meglátom a helyet. Még mindig emlékszem, milyen volt, amikor először pillantottam meg a Tihanyi félszigetet. Csodálatos volt végigautózni a part mentén, megfogott a gyönyörű táj. Azóta itt vagyok – 26 éve –, Hettivel is itt ismerkedtünk meg. Imádom!

WLB: Meg tudsz élni ebből?

AN: Sajnos a szezon túl rövid ahhoz, hogy elegendő bevételt termeljünk egész évre. Általában hét hónapot Tihanyban töltünk, az év maradék részében pedig Fokvárosban, Dél-Afrikában csináljuk ugyanazt, mint nyáron a Balatonnál. Az időzítés tökéletes: amikor véget ér a nyár Magyarországon, pont akkor kezdődik el Fokvárosban.

WLB: Hol éltél korábban külföldön?

AN: 18 éves korom óta minden telet külföldön töltöttem, rengeteg helyen dolgoztam: Ausztrália, Új-Zéland, Maldív-szigetek, Thaiföld, Fidzsi, Dominikai Köztársaság, Costa Rica, Indonézia, Hawaii és Mikronézia. Az egyik hely gyönyörűbb volt, mint a másik, de a Balatonhoz semmi sem fogható!

WLB: Te hogyan látod a külföldiek helyzetét, milyen itt külföldiként letelepedni és saját vállalkozásba kezdeni?

AN: Rengeteg tanítványom van Németországból, Ausztriából és az Egyesült Királyságból, akik a tóhoz költöztek. A legtöbbjük nyugdíjas. Mindegyikük nagyon szeret itt lenni, a nyelvvel viszont nehezen boldogulnak – de mindenki talált egy barátot, vagy egy barátságos szomszédot, aki segít, ha kell.

WLB: Hogy állsz a magyar nyelvvel?

AN: A barátaim mindig mondják, milyen jól beszélek magyarul, de a szókincsem azért korlátozott és a helyesírásommal sem vagyok elégedett. Rengeteg bonyolult nyelvtani szabály van: mindenre van egy kivétel, és minden kivételnek van egy újabb kivétele. Ez teljesen kikészít! Először autodidakta módon kezdtem el tanulni a nyelvet egy könyv segítségével, de nem mentem vele sokra. 1991-ben Bécsben egy nyelvi kurzust is elkezdtem, de végül csak három alkalommal mentem el, ugyanis egy barátom elhívott egy utazásra Hondurasba, így ez akkor annyiban is maradt. Két évvel később egy újabb, intenzív tanfolyamon vettem részt Bécsben, egy hónapon át napi négy órám volt egy magántanárral – ez már egy kicsivel jobban bevált, és innentől kezdve egyre könnyebben ment.

WLB: Melyik a kedvenc magyar szavad?

AN: Gyújtógyertya! Ez a szó egyből a nyelvkönyvem elején, a harmadik fejezetben bukkant fel. Az összes magyar barátomat ezzel próbáltam meg lenyűgözni, ugyanis ez volt a legbonyolultabb szó, amivel valaha is találkoztam.

WLB: Magyar fiatalok közül is egyre többen szeretnének leköltözni a Balatonhoz és itt munkát találni vagy akár saját vállalkozásba kezdeni. Szerinted miért van az, hogy sokan mégsem merik ezt meglépni?

AN: Csak akkor tudnak a tóhoz költözni, ha találnak itt munkát. A legtöbb munkalehetőség a turizmusban van, de sajnos a turistaszezon nagyon rövid, igazából nincs két hónap. Az olyan helyeken, mint Ausztria, az emberek már megtalálták a módját, hogyan lehet nagyjából egész évessé tenni a szezont. Még a síparadicsomokban is elérték, hogy egész évben vonzzák a turistákat: a hegyi kerékpározás, túrázás, hegy- és sziklamászás, rafting és kajakozás csak pár példa erre. Azt gondolom, hogy minél több lehetőségen kell dolgozni ahhoz, hogy a külföldi turistákat szezonon kívül is ide vonzzuk.

WLB: Tapasztalsz fejlődést a Balaton környékén, amióta itt élsz? Változtak valamilyen irányban a megélhetési lehetőségek, az infrastruktúra, a Balatonról kialakított kép?u

AN: Bizonyos dolgok nagyon sokat változtak. Tihany és Balatonfüred például egyre szebb és attraktívabb, sok pénzt költöttek arra, hogy szebbé varázsolják a házakat, az utcákat és a különféle helyeket. A jól szervezett eseményekből is egyre több van, ezek főleg a magyar turistákat vonzzák, de sajnos ezeknek a híre nem nagyon jut el más országokba. Szerintem jó ötlet lenne többet fordítani a Balaton környékének népszerűsítésére más országokban is.