Balatoni fürdőzés és hajókázás helyett most a Pisztráng- és Borfesztiválról, ÚjraNyitó buliról, Csipkebogyó Piknikről, Borvacsoráról és egy Tök jó napról szól a történet. Négy kategóriában gyűjtöttünk össze balatoni programokat erre a hónapra. Aki kíváncsi a Nyitott Balaton programsorozat eseményeire, szeret jókat enni-inni, színházban vidulni, koncertre járni, bátran görgessen tovább!

Nyitott Balaton

10.01-jétől: Ősszel is Balaton! – kiállításmegnyitó, Gyenesdiás

A Balaton Turizmus Szövetség október 1-jén a gyenesdiási Természet Háza Látogatóközpontban nyitja meg az Ősszel is Balaton! fotópályázatra beérkező képekből válogatott kiállítást. A korábbi pályázatok közül megtekinthetőek lesznek a 2014-es őszi Bor, Mámor, Balaton, a 2015-ös tavaszi Balaton – A napfény kertje, valamint a 2015 őszi Ősszel is Balaton! című pályázatra beérkezett pályamunkák. 

A legutóbbi pályázat nyertes képeit korábban már bemutattuk nektek, itt most újra megnézhetitek őket.

10.03.: Szőlőszüret és mustkóstoló – Kötcse

Az idei Őszi Nyitott Balaton programjaként a kötcsei Gutman Borpincében nem csak megismerkedhettek a borkészítés folyamatával, de ki is próbálhatjátok azt, ahogy a program is nagybetűvel hirdeti:Szüreteld le, préseld ki és kóstold meg! A boron kívül borkorcsolyákat is lehet falatozni. 

10.03.: Becehegyi Bortúra – Balatongyörök

Szőlő a hordóban, hordó a pincében, a pince pedig nyitva október első szombatján Balatongyörökön. Délután 2 és 5 óra között a falu főutcájában álló Fáró és Lekics Pincék tartanak hangulatos borkóstolót, Becehegyen pedig a Simándy és a János Pince borait lehet kóstolni a kápolna lábánál. Egy a lényeg: ebben a programban őszi tájból és gyümölcsös kortyokból nem lesz hiány.

10.03.: Őszi Nyitott Balaton Túrák – Felsőörs

Az Őszi Nyitott Balaton program- és túrasorozat tavalyi felhozatalához hasonlóan idén októberben is lehetőség nyílik Felsőörs és Csopak környékén túrázni a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület szervezésében. Két távra, egy 15,5 és egy 25,8 kilométeresre lehet nevezni. 

10.16-tól: Múzeumok Őszi Fesztiválja – több Balaton-parti településen

Az idén 10. életévét betöltő Múzeumok Őszi Fesztiválja országos kezdeményezés, mely minden évben tematikus programokkal igyekszik felkelteni a közönség érdeklődését, és bebizonyítani, hogy múzeumba járni igenis jó és izgalmas program. Az idei rendezvény jelmondata: Kapcsolódjunk ki, be, össze! A rendezvény többek között mesterségek nyomába ered, sétál, gyalogol, bringázik, és rejtélyt is keres a múzeumokban.

Gasztro

10.01–31.:  Olaszrizling Október a Balaton Borkúriában – Csopak

A Balaton Borkúria borkóstolóira a Balatonfüred-csopaki, a Badacsonyi, a Zalai, a Somlói és a Balatonboglári borvidékről válogatott borok érkeznek, és egész hónapban különböző eseményekbe lehet majd becsatlakozni. 

Borkóstolók: 
5 olaszrizling-válogatás 
5 olaszrizling-válogatás hidegtállal 
Bor és csokoládé harmóniája 

Utóbbin Kovács Emőke csokikészítő mester segítségével mutatják be a válogatott csokoládé- és balatonibor-párosítások harmóniáját. Minden programhoz előzetes bejelentkezés szükséges.

10.02–04.: V. Tapolcai Pisztráng- és Borfesztivál

Október első hétvégéjén három napig kóstolhattok szervezett keretek között pisztrángot és bort a Malom-tó környékén. Tapolca idén már ötödik alkalommal készül gigantikus halmennyiséggel, 15 Balaton-környéki borásszal, valamint 36 koncerttel ezen a már hagyománynak számító eseményen. Lesz pisztrángsütő verseny és lézershow, de fellép a Csopak Demizson Allstars Orchestra és a Buenaventura is.

10.03.: ÚjraNyitó buli a TéliKertben – Keszthely

A keszthelyi TéliKertben jól megünneplik az őszt, a hűvös időt tüzes borokkal, különleges ételekkel és szívmelengető zenével fogják kompenzálni október első szombatján. Az ÚjraNyitó buli alkalmával öt kiváló balatoni borász hozza el legjobb borait: itt lesz Bezerics DaniLaposa BencePálffy AttiKonyári Dani és Kovács Tomi. A finom falatokról különleges degusztációs menüvel gondoskodnak, a talpalávalót pedig DJ Sosemvolt, majd az R'N'B' All Stars és Dér Heni szolgáltatja.

Menü:

10.09–11.: Siófoki Halfesztivál

siófoki éttermek séfjei tavaly már bebizonyították, hogy ha halas fogásokról van szó, a fantáziának nem kell határt szabni. A vendéglők lelkesedésére számítva a szervezők idén ismét kreatív halfőző versenyt hirdetnek, és bíznak abban, hogy a séfek friss, szezonális hozzávalókból olyan halas étkeket kreálnak, amelyek bizonyítják, a hal valóban az egyik legjobb falat. A különleges fogásokat az „éttermek utcájában” a közönség is megkóstolhatja, és remélhetőleg ismét kiderül: van élet a halászlén túl is. A zenei programot elnézve az már egyértelmű, hogy a nyári fesztiválokkal nem fújt ki a jó koncertek szezonja, érkezik a Wellhello és a Children of Distance is.

10.09–11.: Füredi Szüreti Fesztivál

Füreden mindig történik valami, a Tagore sétány nem viseli jól a magányos napokat. Így ezen az októberi hétvégén szüretre készülhet a nagyérdemű, amit felvonulás, batyus bál, gyerek- és zenei programok kísérnek. A programok a Kisfaludy Színpadon zajlanak majd, a sétány mentén lévő pavilonok pedig Balatonfüred és környékének borait kínálják.

10.10.: Mara and Julian Jernigan X Gilvesy Pincészet – Hegymagas

A Gilvesy Pincészet különleges gasztroprogrammal készül ezen az októberi szombaton, vendégül hívja Mara Jernigan kanadai séfet, aki egyben organikus gazdálkodó és a slow food mozgalom egyik legméltatottabb támogatója, a kanadai gasztroturizmus és agroturizmus egyik leghíresebb nagykövete. Mara a fiával, Juliannal fog sütni-főzni, aki 3 évig volt a montreáli Togué egyik séfje. Az anya-fia páros jelenleg közösen a Belize-ben található Itzana Resort and Residence izgalmas pop-up konyháját üzemeltetik, onnan utaznak Hegymagasra, hogy aztán boldog gasztronómiai perceket szerezzenek a Balaton-parton pihenőknek. Jelentkezni az info@gilvesy.hu e-mail címen lehet.

10.10.: Csipkebogyó Piknik a Tihanyi PIAC Placcon 

Ez lesz az a nap, amikor minden a piros kis gyümölcs körül forog a Tihanyi Placcon. Kezdésnek ajánlatos becsatlakozni a Balaton-felvidéki Nemzeti Park csipkebogyótúrájába, ugyanis az itt összegyűjtött termést kedvezményes csipkebogyó-alapú termékekre cserélhetitek a piacon. Az alapanyag tehát adott, és bőszen fel is használják majd sütéshez, főzéshez, italok kotyvasztásához, de lakásdekorációt is lehet majd készíteni belőle.

10.17.: Borvacsora a Konyári Pincészettel - Vonyarcvashegy

A Festetics Taverna Borklub és a Bock Bisztró Balaton izgalmas ízekkel körített és a Konyári Pincészettel fűszerezett borvacsorát tart október 17-én. A helyszín a 200 éves Festetics Pice, ahova előzetes bejelentkezés szükséges.

Menü:

  • ,,Isten hozta” pohár: Konyári Rosé 2014 
  • Hideg előétel:  marinált fügesaláta füstölt tokhallal 
    Sauvignon Blanc-Hárslevelű 2013 
  • Leves: csorbaleves 
    Loliense Fehér 2014  
  • Főétel: Eszterházy-szarvas 
    Loliense Vörös 2012  
  • Desszert: almatorta
    Sessio 2012

10.24.: Nemzeti Parkok ízei – Tihany

A Levendula Ház Látogatóközpont és a KOGART közös rendezvényén megtekinthetitek a Fürdőélet – Vaszary János strandképei a Balatontól a Riviéráig című kiállítást, valamint kóstolójeggyel egy a nemzeti park védjegyével ellátott ízlelőcsomagot vásárolhattok. A kisebbeknek izgalmas program lehet a kézműves foglalkozás, melyen balatoni kövekből készíthetnek levélnehezéket, és halformájú levendulazacskót varrhatnak. És még egy csésze levendulateára is megvendégelnek benneteket, amennyiben viszitek a saját bögréteket.

Kultúra

10.31-ig: Bernar Venet: Metametria – Veszprém

Világhírű szobrokat hozott Veszprémbe Lukács Viola: a nemcsak művészettörténészként, de modellként is szép karriert befutott veszprémi lány Bernar Venet világhírű szobrászművész alkotásait varázsolta a királynék városába, illetve annak különböző közterületeire. A köztéri alkotások annak a kiállításnak a részei, amely Metametria címmel július óta látható a Modern Képtár – Vass László Gyűjteményben, még októberben is.

10.01., 03., 20.: Conor Mcpherson: A gát – Kaposvár

Októberben debütál a kaposvári Csiky Gergely Színház és a budapesti Nemzeti Színház közös produkciója. A darab egy ír kocsmába kalauzol, ahol négy férfi és egy nő találkozik. A hölgy fiatal, kívánatos, különös, és igen keveset beszél, azaz egészen biztosan titka van. A férfiak az életben egyszer végre tetszeni akarnak valakinek, s mindenki elkezdi a maga „nagy történetét”.

10.10.: Tök jó nap Fonyódon

Október kétségkívül egy tökös hónap, és Fonyódon úgy döntöttek, erről szervezett formában is megemlékeznek. Egy teljes napon át zajlanak majd programok a Fonyódi Piacon; úgymint kézműves foglalkozások, tökfaragó verseny, néptáncműsor vagy színházi előadás. A i-re a pontot a Margaret Island koncertje teszi fel.

10.14. és 24.:  S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve – Kaposvár

A Csiky Gergely Színházban három színész tesz kísérletet arra, hogy Shakespeare mind a 37 drámáját színre vigye kevesebb mint két óra leforgás alatt. A darab nyaktörő sebességgel pereg úgy, hogy a társulat három tagja játssza a férfi és női, fiatal és öreg szerepeket. Othello történetét egy gengszterrap kelti életre, a történelmi drámákat egy amerikaifutball-meccs keretei között jelenítik meg, a Hamletet pedig húsz másodpercben foglalják össze. Talán azzal nem árulunk el nagy titkot, hogy komédiából nem lesz hiány.

10.24., 25., 26.: . R. Gurney: Love Letters / Szerelmes levelek  – Veszprém

A veszprémi Petőfi Színházat szerelmes levelek árasztják el három októberi napon is. Gurney rendhagyó drámája mosolyogtató és könnyfakasztó kétszemélyes színdarab, amely az amerikai szerző egyik leggyakrabban játszott műve. Az első levelet még tízévesen írja Andy egy kislánynak, Melissának, majd a két fiatalt az élet elszakítja egymástól, de szerelmük a levelekben lángol fel ismét, szakad meg, majd éled újjá.

10.30.: Dumaszínház Lellén: Kovács András Péter, Janklovics Péter és Illés Ferenc

Idén az időjárás zordabbá válásával fordított arányosságban nő a jókedv a Balaton-parti településen: több alkalommal is nagy dumás humoristák teszik tiszteletüket a BL Bavaria Yachtclub & Apartmentsben. A Dumaszínház lellei sorozatának első fellépői a DumaSwing tagjai, azaz Kovács András Péter, Janklovics Péter és Illés Ferenc.

Zene

10.10. és 17: Jazzkoncertek a Kredencben – Balatonfüred

Kredenc Borbisztró jazz-zel vértezte fel magát őszre, és minden hét szombatjára meghirdetett egy kellemes, fejeket megringató, lábakat megdoboltató koncertet. Az ízletes mártogatósok és remek borok mellett már csak ezért is érdemes lesz ellátogatni ebbe a füredi szubmediterrán kávéházba. 10-én a Time Out Band koncertezik, 17-én pedig a Csopak Demizson Allstars Orchestra fog boldog perceket szerezni.

10.17.: Zséda – A Zongorista és Én – Kéthely

Október 17-én, szombaton a kéthelyi ax wine(e)motion borászatban a tehetséges énekesnő ad koncertet. A Zongorista és Én című műsora mellé az ax garantálja a legjobb borokat. 

Jegyek az ax wine(e)motion borászatban és a tex.hu oldalán kaphatóak.