- Szia, ne haragudj, merre találjuk a Villa Gréta cukrászdát?
- Hú, Villa Gréta, ismerős, talán arra, de megkérdezem a Ferit. Feri, hallod, ez hol van?
- Mi hol van, Villa Gréta? Passzolom.
- Ez valami cukrászda...
- Ja, az arra van, mentek a Petőfi sétányon és jobbra lesz, fehér ház, megismeritek.
És ezzel el is érte célját Szilágyi Lajos és üzlettársa, cukrászzsenije, felesége, Ágnes. Az még kiderül, sikersztori lesz-e az övék, de nagyon úgy tűnik, sztori minimum lesz: mindent feladva felújítottak egy szocreál siófoki kockaházat, az aljára beköltöztettek egy cukrászdát, és várják a csodát.
A csoda ott kopogtat nap mint nap, egymás sarkát tapossák az emberek, pedig a hely minimálisan reklámozza magát, mert már ekkora tömeget se bírnak el. És még csak május van, a szezon be sem indult. Itt térünk vissza a fenti beszélgetésre, amit oda vezető utunkon ejtettünk meg egy útba eső étterem pincéreivel, hogy mondják meg, merre találjuk meg a Villa Grétát. A Gréta tehát szándékoltan nem világhírű, de így is rengetegen imádják.
"Kicsit fordítva ülünk a lovon"
Sütijeik a kóstolásunkon is kiállták a próbát. Egészen apró finomságokra ügyelnek, az alapanyagok pedig természetesen környékbeliek és háziak. Két 550 forintos sütit, a képen látható Gréta-szeletet és a karamellás-kókuszost kóstoltunk. A nagyon könnyű Gréta-szelet elsőre minket orosz krémtortára emlékeztetett, de itt még (részben) kandírozott gyümölcsdarabokkal is telepakolták. A karamellás-kókuszos pedig maga volt a menny, a belső, olvadós étcsokoládé-mag zseniálisra sikerült, és teljesen hiába tartottunk attól, hogy a karamellbevonat túlságosan édes lesz.
A cukrászda Szilágyi Ági munkája miatt lett oly híres. Férje azt magyarázza, hogy pont a karamellás-kókuszos sütijük futott be először, amely minket is megvett. Minden recept saját, és feltűnő, hogy a bringacsengő formára nagyon rá vannak kattanva.
A házias, hagyományos cukrászkodást kerülik, filigrán, de aprólékosan elkészített, kb. nyolc különböző süti hever a pultban. Kérésre sütnek tortát is (a tulaj szerint épp odaérkezésünk előtt nem sokkal vittek el egy nagy példányt). Az üzlet nehezen indult, az októberi nyitás miatt több helyről megkapták, hogy már télen bele fognak rokkanni. "Kicsit fordítva ülünk a lovon" - mondja Lajos, aki szerint ők csak valami jót akartak adni, hihetetlen, de nem a pénz motiválja őket. Ennek megfelelően Lajos minden vendégre mosolyog, mindenkihez van egy kedves szava.
Nagykőrös goes to Balaton
Szilágyiék korábban Nagykőrösön éltek, Ágnes csak otthon sütött, néha készített egy kiváló profiterolt, mesekönyvkiadásból élő férje pedig mindig mondta, hogy ekkora tehetséget kár elpazarolni. Addig ment ez, míg Ági is úgy döntött, adjanak fel mindent, van a siófoki Petőfi sétányon egy elhanyagolt kockaház, felújítják és csinálnak belőle cukrászdát. A néven nem gondolkoztak sokat, lányukról, Grétáról nevezték el a tavaly október 8-án megnyílt helyet.
Amikor a designról gondolkodtak, reflexből elvetették a "balatoni zent", ahogy Szilágyi Lajos fogalmazott: "itt a Balatonon minden barna, mindenhol rattanszékek vannak". Inkább egy ismerőssel együtt megtervezték a vakítóan fehér és világos, színes pontokkal tarkított belső teret, ami egyébként passzol a modern, letisztult, fehérre meszelt külsőhöz.
Jelenbe oltott jövő
"Ági keze az erősségünk és a korlátunk is" - utal arra Szilágyi Lajos, hogy a feleségének is vannak mennyiségi korlátai, és ezt bizony egy erősebb napon karcolják. A rohamot már most alig bírják tempóval, ezért nem is hirdetik magukat, elég a szóbeszéd és a közösségi site-ok.
Miközben Szilágyi Ági már a fővárosi Four Seasonsbe összetrombitált séfeknek ajánlgatja a készítési módszereit (felfedezték a cukrászdát és elhívták őt egy bemutatóra, ahol száraz vörösborhoz kellett süteményt terveznie), más séfek olyan tippeket adnak nekik hosszú távra, hogy emeljenek árat vagy váljanak nagyüzemmé, de ezt nem akarják Szilágyiék. A szezonra új receptekkel és 32-féle fagyival készülnek, és a szezonban már délelőtt 10 és este 8 óra között nyitva lesznek, ellentétben a mostani korlátozott nyitvatartással.
