Felfedezéseink során különösen szeretjük azokat a helyeket, amelyeknek egyedi bája van: hangulatosak, lehetnek kicsik, és némelyikük szinte észrevétlenül bújik meg a környezetében. Mutatunk 4 olyan balatoni példát, ahová kicsit olyan megérkezni, mintha egy eldugott világba csöppennénk.

Kávézó, ajándékbolt, közösségi tér – aki szereti a meghitt környezetet, ezeken a balatoni helyeken garantáltan jól érzi majd magát.

Constans Random Cafe

Káptalanfüred utcáin sétálva bukkanhatunk rá az egyik leghangulatosabb kávézóra: a Constans Random Cafét egy növényekkel sűrűn benőtt magánkertben találjuk. Belépve kicsit olyan érzése támadhat az embernek, mintha egy búvóhelyre érkezne meg, amire a zegzugos terület, a különböző stílusú asztalok és székek, valamint a dekorációs elemek mind ráerősítenek. A bohém stílus és a finom olasz kávék mögött Seller Orsolya és családja áll, akiknek évek óta dédelgetett álmuk vált valóra azzal, hogy három évvel ezelőtt megnyitották a kávézót. Itt a tulajdonosok egyszerűen jól érzik magukat, és ebből másoknak is adni akarnak egy frissítő itallal vagy egy szelet sütivel – az meg már csak rajtunk áll, hogy ezt fél óráig vagy napestig élvezzük valamelyik sarokban vagy kanapén.

Pipitér Dörgicse

Jókedv, vendégszeretet és különös eklektika fogad mindenkit, aki akár csak néhány percre ugrik be a Pipitérbe. Bár nevét tekintve kisbolt és kávézó, sokkal több minden összpontosul itt, ugyanis a hely ajándékboltként és nagybetűs közösségi térként is funkcionál. A Pipitért Takács Judit álmodta meg minden részletével együtt, aki a válogatott élelmiszer-kínálat mellett a berendezést is kiváló érzékkel formálja. A pultban és a polcokon magyar és balatoni termelők portékái közül válogathatunk a friss pékárutól kezdve a szörpökig, ha pedig ráérősen érkezünk, érdemes kicsit elidőzni egy kávé vagy reggeli erejéig a teraszon vagy akár bent az üzletben – előbb-utóbb úgyis azon kapja magát mindenki, hogy már egy kicsit a sajátjának is tekinti az otthonos helyet.

Kicsike pop-up store

A révfülöpi vasútállomással szemben találjuk a Kicsike ajándékboltot, amely már kívülről nézve is nagyon bájos és hívogató: a bolt egy egészen apró fehér házban van, telis-tele balatoni ihletésű kézműves kinccsel. Tóth Míra, a – szintén révfülöpi bázisú – Mirc Jewellery márka megálmodója szerette volna, hogy az általa készített termékeknek legyen egy önálló üzlethelyisége, emellett pedig elkötelezett más hazai kisvállalkozások termékei iránt is. Az eredmény egy olyan hely lett, amely méretei ellenére mindig tartogat felfedeznivalót: bőrkiegészítők, kerámiák, beton ékszerek, ruházat, gyertyák, kutyás felszerelések és festmények sorakoznak a polcokon. Érdemes úgy készülni, hogy szinte lehetetlen üres kézzel távozni innen.

A Könyvtár Café & Bistro

A szentbékkállai könyvtárépület hátsó részén kialakított kávézó és bisztró a helyi közösségi összefogás tökéletes példája. Az önkormányzat volt a kezdeményező és a kivitelező, azonban az itt élők segítőkészsége elengedhetetlen volt ahhoz, hogy megszülessen a hely, és azóta is a vendégek azok, akik élettel töltik meg. A Könyvtár Caféban egészen olyan érzés ragad magával minket, mintha valaki otthonába csöppentünk volna. Meghitt, nyugodt környezet, borokkal, kerámiákkal és társasjátékokkal megpakolt polcok, az asztalokon meg egy-egy könyv. Könnyen lehet, hogy míg az egyik délután a teraszon olvasunk egy finom kávé és süti mellett, egy másik alkalommal már a belső részen beszélgetünk ismeretlenekkel, a hely ugyanis nagyon adja magát mindkettőhöz.

(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)

Címkék