Vajon összeegyeztethető az a két boldog érzés egy szülő életében, hogy szabadsága alatt egyszerre töltsön időt a gyermekeivel, és közben némi kikapcsolódást is megengedhessen magának? Az alsópáhoki Kolping Hotelben éppen ezt tűzték ki célul. Van itt élményfürdő, sportolási lehetőség, masszázs, óvoda, csendes kávézó, és itt él Bobó, a hatalmas víziló is, akiért rajonganak a kicsik.

Hévíztől egy karnyújtásnyira, Alsópáhokon  található a tíz hektáron elterülő, több épületből álló Kolping Hotel. A kis település két részből áll, a szőlőhegyből és az Ófaluból. A Kolping Hotelnek köszönhetően vált Alsópáhok a termálfürdővel rendelkező települések részévé, ugyanis, a kétezres évek közepén termálkutat fúrattak itt, amelynek vize ma is ellátja a szálloda termálfürdőjét. Keszthely körülbelül hat kilométerre található a településtől, így néhány perc alatt átautózhatunk, ha például kulturális rendezvényekre vágyunk.

A hotelbe belépve egy másik dimenzióba csöppenünk – a felnőtteknek kell egy kis idő, hogy megszokják: ez itt bizony meseország. A létrehozók célja az volt, hogy a kicsiknek annyi élményt nyújtsanak, hogy a szüleik hátradőlhessenek, és a szabadságuk alatt igazán fel tudjanak töltődni.

Ennek érdekében a hotelt minden részletét gyermekközpontúra, biztonságosra, kényelmesre, színesre és dizájnosra tervezték. A szobák mindegyike egyedi stílusban készült el, az egészen egyszerű mellett választhatunk színesebbet is.

A luxus lakosztályokban – 4 ilyen található a hotelben – a fürdőszoba is különleges.

A 43-45 nm-es családi lakosztályokban hazánkban egyedülálló módon a gyerekeket külön, számukra berendezett szoba várja.

Még a szálloda folyosóin sem tudunk úgy végigsétálni, hogy ne fussunk bele valamilyen játékba. Az egyes épületeket egyébként folyósokkal kötötték össze, így egy fürdőköpenyben is végigvonulhatunk az egész komplexumon.

Bobóország hazánk legnagyobb szállodai játszóházának művészneve. Bobó története egyébként a híres író és mesekutató, Boldizsár Ildikó fantáziájában született meg. Ő írt róla mesekönyvet, ami a Kolping Hotelben életre kelt. A gyerekek több teremben próbálhatják ki a játékvárakat, játszószobákat és a legizgalmasabb játékokat. És hogy igazán sikerüljön elfáradniuk a nap végére, energia-levezető zónákat is kialakítottak, ahol kúszhatnak-mászhatnak, gurulhatnak és szaladhatnak.

Gondoltak a legkisebbekre is: a még járni sem tudó csecsemőket külön babáknak kialakított játszóház várja, abszolút biztonságos környezetben. Kipróbálhatják a bébihintát, az óriás építőkockákat, a labdafürdőt vagy a csúszdákat. És még a pelenkázások vagy etetések idejére sem kell visszavonulni a szobába, ugyanis az édesanyák kényelmét a játszóházak mellett kialakított pelenkázó kuckók, szoptató szobák és melegítő konyhák szolgálják. Sőt, ha a nagyobb testvér még szeretne játszani, a kicsit lefektethetik az altató szobába.

A szállodában valódi óvoda is működik, ahol kézműves programokkal és rengeteg játékkal várják a kicsiket. Jó időben az udvaron erdei kalandpark várja őket kötélpályával és kilátóval. Itt található a világ legnagyobb víziló gyűjteménye, ami a Guiness rekordok könyvébe is bekerült.

Mivel az óvodákban szakemberekre bízhatják a szülők a gyerekeket, bátran elmehetnek a wellness csendes részére kikapcsolódni és romantikázni egy kicsit. A nap végén az óvodában elengedhetetlen a közös esti mese, amihez berendeznek egy igazi olvasókuckót is. A csoportos gyerekfelügyelet díjmentes Bobóországban az év minden napján, 3 éves kortól 8 órában, 1-3 éveseknek pedig délelőtt 3 órában.

Bobóország saját kávézójában lehetőségük nyílik azon ritka pillanatokra az édesanyáknak, hogy kávéjukat melegen fogyasszák el, reménykedve abban, hogy szemük fényét úgyis leköti a millió játék a kávézó melletti óvodában.

A Hanami névre keresztelt wellness részleg jelentése: gyönyörködés a cseresznyefa virágzásában. Ebben a birodalomban mindent a teljes megújulás és kikapcsolódás jegyében alakítottak ki. Az exkluzív private spa testkezelő és masszázs rituáléin a párok akár egyszerre is kikapcsolódhatnak. Reumatológus és fizioterápiás szakorvos vezetésével a világhírű, több száz éves hagyományra épülő fürdőterápiákat állítottak össze. A hagyományos és legmodernebb wellness masszázsok mellett a távol-keleti módszerek nyugtató, harmonizáló hatását is kipróbálhatjuk, és kozmetikai kezeléseket is kérhetünk.

A vendégek elsétálhatnak a Hévízi tófürdőhöz is, ami egész évben 25-35 fokos, így lehetővé teszi a téli szabad fürdőzést is. De a szálloda gyógyvízi kezelései is hévízi alapokon nyugszanak, így az iszappakolás, a súlyfürdő és a gyógymasszázsok is. Sőt, a wellness részlegen található Mihály-kúttal is helybe hozták a gyógyvíz hatásait, amit egész nap kortyolgathatunk. Szakorvosi tanácsadáson, egyéni fürdőkúrán is részt vehetünk, és egy speciális bőrdiagnózissal feltérképezik bőrünk állapotát, a kozmetikustól pedig személyre szóló tanácsokat is kaphatunk.

A fürdőzés vagy masszázsok után egy külön teremben gyógyteák kortyolgatásával folytathatjuk a feltöltődést.

A családi élményfürdőben nagyméretű kabinokkal és zuhanyzókkal már az öltözőt is úgy alakították ki, hogy ne kelljen külön öltözniük a szülőknek és a gyerekeknek. A beépített babafürdető kád és biztonságos baba-sarok az öltözésben is segít. Az élménymedencében teknős, delfin és vízköpő kígyó társaságában csúszdázhatnak a kicsik. A nagyobbak pedig a vizes játszótéren tesztelhetik az alagutat és a céllövő pályát. És ha kicsit szusszannának: az emeleten mozikuckó várja őket. Szakképzett babaúszó oktatók több korcsoportban, hetente többször várják a medencében a gyerekeket. A két év felettiek az úszásoktatókkal nem csak a kar- és lábtempókat ismerhetik meg, de játékos módszerekkel a víztől való félelmet is gyorsan leküzdhetik.

Az élménymedencében pezsgőfürdő, nyakzuhatag és víz alatti masszázs kényezteti a szülőket.

Akik gyermek nélkül érkeznek (vagy akik az óvodában hagyják egy időre a kicsiket), a zsivajmentes wellnessrészlegben pihenhetnek. A méretes szaunákba akár nagyobb családok vagy baráti társaságok egyszerre is bevonulhatnak, a sószobát pedig azoknak ajánlják, akiknek allergiája, asztmája, hörghurutja, fül- vagy hangszálgyulladása van vagy dohányozik, vagy egyszerűen csak kristálytiszta levegőt szeretne belélegezni a szmogos városi levegő után. A stresszoldást, a légutak és a bőr tisztulását a gőzkabinok szolgálják, és ittlétünk során nem kell lemondanunk a napi edzésről sem, edzőtermet is találunk a szállodában.

Az étteremben a körpanorámás kialakításnak köszönhetően gyönyörködhetünk a táj szépségében.

A plafont 250 fedő díszíti, és itt is gondoltak a csendre vágyó párokra: egy elkülönített részen nyugalomban költhetik el a reggelit, ebédet vagy a vacsorát.

A gasztronómia terén is külön figyelmet kapnak a babák: az üveges bébiételek és pépek mellett a tányérba helyben készített püré is kerülhet, amit a szakácsok ellenőrzött gazdálkodásból származó biozöldségekből, frissen készítenek. És van külön gyermekétlap is. A recepció közelében található gyerekbarát a’la carte éttermükben az étlap kínálata mellett kedvezményes napi menü is várja a vendégeket.

Az ételeket igyekeztek úgy előállítani, hogy ahhoz a legnagyobb mértékben helyi alapanyagokat használjanak fel. Többféle reggeli közül is válogathatunk, az adagok bőségesek. Mi egy kalóriadús változat mellett tettük le a voksunkat, csak hogy legyen erőnk megtartani magunkat a nyakmasszázs erős sugara alatt…

A Kolping Hotelben konferenciák megrendezésére alkalmas termeket is kialakítottak, sőt, kápolna is található az épületkomplexumban. A vallási vonal a 19. században élt Adolph Kolpinghoz fűződik, aki papként a szociális problémák enyhítésének szentelte életét. Ma már mozgalom őrzi és viszi tovább munkáját.