A meteorológusok szerint esős, szeles időjárás érkezik hétvégére, ettől függetlenül Balatonfüreden így is triatlonversenyt rendeznek. Esőre is akad ötletünk: nyílik kiállítás, lesz bormozi, a kulturális örökség napján pedig olyan helyekre juthatunk be, ahova egyébként nem.

Everness Indián Nyár – Alsóörs (09.14-17.)

Az Everness Fesztivál „kistestvérét”, azaz az Indián Nyarat idén is megrendezik csütörtök és vasárnap között. A négynapos tudatosság-fesztivál a feltöltődésen és a lazításon túl olyan előadásokat és programokat ígér, amelyeken lehetőség nyílhat az összekapcsolódásra és az egyéni út megtalálására. Mindezt a szeretettel kiegészült négy elem jegyében, ami mellett idén kiemelt hangsúlyt kap az önmagunkban való elmélyülés.

Balatonman Füred 2017 (09.15-17.)

A 2011 óta minden nyáron megrendezett balatoni triatlonversenyen, a Balatonmanen a nevezőknek három számban, futásban, úszásban és biciklin kell teljesíteniük a versenytávot. A pénteken startoló és vasárnap befejeződő versenyen összesen tíz versenyszámban és kategóriában indulhatnak egyéni versenyzők és csapatok rövid-, közép- és az úgynevezett Iron-távon.

A Corvinus gyűjtemény gyöngyszemei – Tihany (09.15.)

A pontosan negyedszázaddal ezelőtt megnyitott Kempinski Hotel Corvinus Budapest már a kezdetek kezdete óta kiemelt hangsúlyosan jelen van a hazai kortárs kultúra támogatásában saját képzőművészeti gyűjteménye, a Kempinski Galéria kollekciójának folyamatos bővítésével. A napjainkra már több száz műalkotásból a Kovács Gábor Művészeti Alapítvánnyal együttműködve készült válogatás péntektől kezdve egészen november 12-ig tekinthető meg a KOGART Tihanyban.

Kompkoncert vol 3. - Tankcsapda – Tihany (09.16.)

Szombaton a Szántód-Tihany járat két összekapcsolt kompján a negyedik sikeres X felé tartó Tankcsapda lép fel, amelyre nem meglepő módon a jegyek már egy hónapja elfogytak. Az úszó koncerthelyszínnél a megszokott módon 19:00-tól lesz kapunyitás – nem mellesleg pedig napnyugta –, jegykezelés és beszállás a Tihanyi révnél. A kompok majd a Balaton közepén kapcsolódnak össze és a fedélzeti tombolás végeztével Szántódon és Tihanyban is kikötnek, tehát az északi és a déli parton is egyaránt lesz lehetőség a kiszállásra. Mivel a bulifényekkel kivilágított balatoni éjszaka nem érhet csak úgy véget, így a koncertet rossz idő esetén is megtartják.

Nyílt nap a Salföld Majorban (09.16.)

2017-ben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. A születésnapra október 14-ig teljesítménytúrákkal, természetismereti és egyéb foglalkozásokkal készülnek, többek között a Salföldi Major nyílt napjával. Helyi termelők kirakodóvásárával, őshonos magyar háziállatokkal és népi játszóházzal várják a látogatókat a nemzeti parkkal egyidős majorban most szombaton.

Kulturális Örökség Napjai – A Balatonnál több helyszínen (09.16-17.)

A többéves hagyománynak számító országos rendezvénysorozat idén is eléri a Balaton környékét, méghozzá Fonyódon, Keszthelyen és Veszprémben, ahol kinyitja kapuit kulturális örökségünk. A még 1984-ben megfogalmazott uniós elv szerint hozzáférhetővé és ingyenessé tenni az emlékhelyeket és műemlékeket, de a szervezők szerint „a kapuk megnyitása már nem cél, hanem eszköz”. Személyes kedvenceink közé számítjuk a városnézőt sétát, amelyen Ferenczik Brigitta vezetésével ismerhetjük meg a királynék városának nevezetességeit és történelmi értékeit.

Kristinus Bormozi – Kéthely (09.16-17.)