November első hétvégéje sokak számára a „valami véget ér”-hangulat szinonimája lehet, hiszen utoljára lesz holdfénytúra és Keszthely születésnapi kiállítása is lezárul. Ám emellett újrakezdésekre és nagy visszatérésekre is sor kerül: Veszprémben olyan színházi premierre készülnek, amivel elsők leszünk a kontinensen, a Halott Pénz pedig a régi ismerősként tér vissza Veszprémbe. A garda ünneplése és a kultikus dél-koreai thriller pedig már csak ráadás.
Keszthelyi ősök, elődök és felmenők – Keszthely (07.03-11.05.)
Idén ünnepli 770. születésnapját Keszthely, ugyanis első alkalommal egy 1247-es oklevélben említették meg a város nevét. A Balatoni Múzeum szervezésében még a nyár elején megnyílt, majd később november 5-ig, azaz most vasárnapig meghosszabbított születésnapi kiállítás a helyi családokat helyezi a középpontba: a tárlaton végigkövethetjük az egészen napjainkig vezető utat az első újkőkori telepesektől a középkori személyek, családok és közösségek történetén keresztül.
Oldboy – Keszthely (11.03.)
Az 1980-as évek végén Oh Dae-soo-t elrabolják és évekig fogva tartják, egyetlen kapcsolata a külvilággal pedig egy televízió. Így tudja meg, hogy feleségét megölték, 15 évvel később pedig mindenféle magyarázat nélkül kiszabadul, de rémálom folytatódik. Park Chan-wook kétségkívül a „rettentően egyedi” kategóriájába tartozó, de mégis korszakos thrillere a krimi és a film noir újhullámának különleges keveréke, amelyet a Távcső – Mozipótló Filmklub jóvoltából nézhettek meg most pénteken.
XVI. Garda Fesztivál – Tihany (11.03-05.)
Most hétvégén tartják a hagyományos Garda Fesztivált a tihanyi Visszhang-dombon. A rendezvény középpontjában a garda, azaz a úgynevezett „látott hal” áll, de nem csupán gasztronómiai programokon vehetünk rész. A tizenhatodik alkalommal megrendezett fesztiválon lesznek koncertek, csatlakozhatunk geotúrákhoz, utazhatunk nosztalgiahajón, megismerkedhetünk régi mesterségekkel, de sodródhatunk akár a régi piac forgatagában is.
Tom Schulman: Holt költők társasága – Veszprém (11.03.)
„Carpe diem!” – kezdi az oktatást Horatiusszal a különc irodalomtanár, Mr. Keating a konzervatív amerikai bentlakásos iskolában. Diákjaival széttépeti a tankönyvet, hogy felfedezhessék, hogy a költészet maga az élet, de a hagyománytisztelő intézetben ezzel együtt megjelenik a lázadás szelleme is. A Robin Williams és Ethan Hawke főszereplésével készült filmet nem kell bemutatni, éppen ezért kicsit meglepő, hogy Tom Schulman darabját csak tavaly adaptálták színpadra. Az pedig még meglepőbb, hogy Európában elsőként Veszprémben kerül színpadra John Keating és az elit fiúgimnázium osztályának története. Ha a november 3-i bemutatóról lemaradtok, utána egész novemberben még számos alkalommal láthatjátok az előadást a Petőfi Színházban.
VIII. Holdfénytúra a Rezi várhoz – Rezi (11.03.)
Péntek este a már majdnem telihold fényénél juthattok fel a rezi várhoz egy 8,5 kilométeres esti túrán. A Laky Demeter Turistaház által szervezett csapatversenyen 160 méternyi szintkülönbség legyőzése után tábortűz várja a csapatokat várnál, de a nagyjából 4 órás szintidejű túraverseny kétségkívül nagy erőpróba, főleg, hogy a szervezők rossz idő esetén is megtartják a programot. Ha késznek érzed magad a megmérettetésre, akkor zseblámpával és telefonnal a zsebben találkozunk pénteken 20:00-kor a rezi iskola előtt!
Halott Pénz – Veszprém (11.03.)
Marsalkó Dávid értelmezett már újra retróslágert, írt fesztiválhimnuszt, de a lényeg, hogy a Halott Pénzzel a legnépszerűbb hazai headlinerek egyikévé küzdötték fel magukat alig néhány év leforgása alatt. A fekete napszemüveget a tél felé közeledve sem elhagyó hip-hop formáció így érkezik vissza sokadjára a veszprémi Expresszó színpadára most pénteken.