Elég egyetlen fotót látni a nagybakónaki Kőszikla-szurdokról ahhoz, hogy az ember képes legyen csaknem Nagykanizsáig elutazni. Mi is így tettünk, és mély szurdokok, források mellett, néha gyökerekbe kapaszkodva, vagy létrán mászva jártuk végig a tanösvényt. Egy profi geotúra-vezető, Dr. Szentes Szilárd vezetett végig minket az eddigi egyik legizgalmasabb túránkon.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Azt tudtuk, hogy egy 6 km-es, közepesen nehéz túraútvonal vár ránk a Keszthelytől kb. egy órás autóútra levő tanösvényen, ahová tényleg nem érdemes túracipő nélkül, vagy nagy sárban elindulni. Dr. Szentes Szilárd, a holdfényes-borkóstolós kirándulásokat is szervező Túrafalók alapítója két lábon járó lexikonként kalauzol minket a geológiai képződmények, különféle talajok és ritka növények között. Csukott szemmel is meg tudná tenni ezt az utat, többek között itt is vezet túrákat csoportoknak. Így nemcsak sokkal többet tudunk meg a helyről, hanem abban is biztosak lehetünk, hogy visszatalálunk a kiindulási ponthoz.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Sok szempontból különleges része ez a Zalai-dombságnak. 8 millió éve itt a Pannon-tó hullámzott, majd a beleömlő folyók feltöltötték a hordalékukkal. A bőséges zalai csapadék, ami a túránk részét képező Csibiti-völgyben éves szinten elérheti a 700-750 mm-t is, és a mediterrán éghajlati hatás eredményeként itt nedves, árnyas területek alakultak ki, enyhébb telekkel.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A legelső nagyon fontos infó: eső után inkább ne induljunk el, mert a szurdok anyagos talaja nagyon csúszós és balesetveszélyes lehet.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Nagybakónak felől érkezünk, az autót az Eszperantó-források közelében található parkolóban hagyjuk. Rövid, pár száz méteres séta után betérünk balra, és követjük a kék háromszög jelzést. A „Kőszikla-szurdok”-táblánál szigorú felirat fogad: "A Kőszikla szurdok természetes állapotú, nem kiépített. Esős időben veszélyes! Látogatása csak saját felelősségre!" Mázlink van, nem esett az utóbbi napokban.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Az ilyen függőleges falú, mély vízmosások, ún. horhosok úgy keletkeznek, hogy a csapadék nem szivárog be a talajba, hanem lefolyik a felszínről, és elképesztő formákat váj a lágy, anyagos talajba, magyarázza a túravezető.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Először még lazán sétálgatunk, megcsodáljuk a matuzsálemi korú szelídgesztenyefát az út bal oldalán. A kb. 250 m hosszú szurdok bejáratát inkább a bükkösökre jellemző fajok szeretik, mint pl. az erdei ciklámen, de ahogy haladunk feljebb, és beszűkül a szurdok, egyre inkább „pionír”, a lepusztult helyeken elsőként megtelepedő növényzet lesz jellemző, májmohák, páfrányok, meséli Szilárd.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A szurdok alján vízfolyás csörgedezik, mi jóval feljebb haladunk. Itt már gyakran kell a lábunk elé nézni, ami elég nehéz, mert egyre vadregényesebb a táj. De az ösvény csúszós és keskeny, fotós felszereléssel tényleg kihívás.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Követjük a balra, felfelé tartó lépcsőt, ami szintén csúszik. Néhány ponton gyökerekbe kapaszkodunk, úgy jutunk előre, mint Gollam, de inkább legyen oda a büszkeség, minthogy landoljunk a szurdok alján.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Nehéz az útra figyelni és kapaszkodni, amikor egy vízesés mellett vezet az út. Eső után - amikor ugye nem célszerű idejönni – megfigyelhető egy különös jelenség: a sziklafalak néha „könnyeznek”, vagyis a leszivárgó víz kifolyik a kőzetrétegek közötti repedéseken.
Egy idős, kidőlt hegyi juhar keresztezi a szurdokot. Az ágaiból, amelyek a kidőlt törzsre merőlegesen, az ég felé nőttek, fák fejlődtek.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A szurdok legizgalmasabb szakasza következik: felmászunk a szuperbiztonságos létrákon. Valójában néhány perc alatt teljesíthető, de érdemes lassan mászni, és megcsodálni a homokkő alakzatait a sziklafalban.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Amikor azt hisszük, ennyi volt, egy másik létra vár minket.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Aki tériszonyos, inkább ne nézzen lefelé a létra tetejéről.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Egy tisztásra érünk. Jobbra fordulunk és követjük a kék jelzést. Ideális esetben a nagykanizsai TV torony tőlünk balra látható a távolban.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Kicsit rövidítünk. Aki a „hivatalos” útvonalat szeretné követni, itt és itt talál részletes leírást. Mi a piros jelzésen haladunk, mesebeli házikók mellett. Az egyik előtt igazi bambuszliget növekszik.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A téglaszínű háznál véget ér az út, de pánikra semmi ok. Átvágunk balra, át a szántón, egészen a rét szélén magasodó vadászlesig. Fentről a közeli völgyben fekvő Nagybakónak panorámája tárul elénk.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A piros jelzésen megyünk tovább, aztán rátérünk az útra, amelyen a kék kereszt együtt halad a piros jelzéssel. Ez már a Csibiti-völgybe visz minket, ahol a speciális, „atlanti illír” növényzet jellemző, a különleges klímának köszönhetően. Az eredetileg több száz méterrel magasabb helyeket kedvelő bükkfák is jól érzik itt magukat. A védett páfrányok mellett olyan fokozottan védett fajok élnek itt, mint a lónyelvű csodabogyó.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A „völgy” elnevezés ellenére kaptatón haladunk. A völgy lent húzódik, az előzőnél sokkal mélyebb szurdokban. Nagyon meredek, mi maradunk a kényelmes és biztonságos turistaúton. Nekünk mára elég volt a létrázás.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A kaptató után újra ereszkedni kezdünk, és megérkezünk a Csibiti-tóhoz. A mesterségesen létrehozott, kb. 2 méter mély tavat a csapadékvíz egy kis, közeli forrás táplálja. Barna varangyok, erdei békák, pettyes gőték és sokféle szitakötő számára biztosít megfelelő szaporodó- és élőhelyet a tó.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Szentes Szilárd felhívja a figyelmünket az égerfákra, az óriás zsurlókra és a különféle lápi növényekre, amelyeket elég ritkán lát egy városlakó.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A Csibiti-tó igazi chill-helyszín, ahol lehet sütögetni is. A gyerekek az élőhely állatait és növényeit bemutató kockákkal játszhatnak, amíg a felnőttek összeszedik magukat az árnyas pihenőben. Ez a túra utolsó előtti állomása, ugyanott megyünk vissza a Csibiti-völgyben, ahol jöttünk, ami azt jelenti, hogy nem kis szintkülönbséget kell leküzdeni, ezúttal felfelé. Érdemes egy kis erőt gyűjteni a tónál.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Visszafelé, amikor elhagyjuk a völgyet, jobbra a piros jelzésen megyünk. Kiérünk az adótorony mellett az aszfaltos útra. Elsétálunk egy feszület mellett, az utána következő bejárón balra megyünk, és a kék jelzést követve jutunk el az Eszperantó-forrásokhoz.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A baloldali forrás volt eredetileg az Árpád forrás, aztán később a jobb oldali forrással együtt Eszperantó forrásoknak nevezték el azokat. Két zalai eszperantistáról, Baghy Gyuláról és Kalocsay Kálmánról kapták a nevüket.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Bár sok helyen olvasható, hogy a vizük tiszta és iható, a túravezetőnk szerint a területre beszivárgó, és a források vizét tápláló vízfolyásokba műtrágya, növényvédő szer is kerülhet, ezért magas lehet a foszfáttartalom a források vizében.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Három energiavonal találkozik itt, az egyik metszéspontot a különös, kerek vasasztal jelzi, a másik pedig a kis tónál található. Tényleg van ebben a helyben valami megnyugtató.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Egy fél napot is el tudnánk tölteni itt, de egy kis pihenés után visszasétálunk a parkolóhoz. Ezzel a kb. 250 méteres sétával a túránk véget ér.