A Kőszikla-szurdokért érdemes hanyagolni egy kicsit Balatont

Elég egyetlen fotót látni a nagybakónaki Kőszikla-szurdokról ahhoz, hogy az ember képes legyen csaknem Nagykanizsáig elutazni. Mi is így tettünk, és mély szurdokok, források mellett, néha gyökerekbe kapaszkodva, vagy létrán mászva jártuk végig a tanösvényt. Egy profi geotúra-vezető, Dr. Szentes Szilárd vezetett végig minket az eddigi egyik legizgalmasabb túránkon.

Azt tudtuk, hogy egy 6 km-es, közepesen nehéz túraútvonal vár ránk a Keszthelytől kb. egy órás autóútra levő tanösvényen, ahová tényleg nem érdemes túracipő nélkül, vagy nagy sárban elindulni. Dr. Szentes Szilárd, a holdfényes-borkóstolós kirándulásokat is szervező Túrafalók alapítója két lábon járó lexikonként kalauzol minket a geológiai képződmények, különféle talajok és ritka növények között. Csukott szemmel is meg tudná tenni ezt az utat, többek között itt is vezet túrákat csoportoknak. Így nemcsak sokkal többet tudunk meg a helyről, hanem abban is biztosak lehetünk, hogy visszatalálunk a kiindulási ponthoz.

Sok szempontból különleges része ez a Zalai-dombságnak. 8 millió éve itt a Pannon-tó hullámzott, majd a beleömlő folyók feltöltötték a hordalékukkal. A bőséges zalai csapadék, ami a túránk részét képező Csibiti-völgyben éves szinten elérheti a 700-750 mm-t is, és a mediterrán éghajlati hatás eredményeként itt nedves, árnyas területek alakultak ki, enyhébb telekkel.

A legelső nagyon fontos infó: eső után inkább ne induljunk el, mert a szurdok anyagos talaja nagyon csúszós és balesetveszélyes lehet.

Nagybakónak felől érkezünk, az autót az Eszperantó-források közelében található parkolóban hagyjuk. Rövid, pár száz méteres séta után betérünk balra, és követjük a kék háromszög jelzést. A „Kőszikla-szurdok”-táblánál szigorú felirat fogad: "A Kőszikla szurdok természetes állapotú, nem kiépített. Esős időben veszélyes! Látogatása csak saját felelősségre!" Mázlink van, nem esett az utóbbi napokban.

Az ilyen függőleges falú, mély vízmosások, ún. horhosok úgy keletkeznek, hogy a csapadék nem szivárog be a talajba, hanem lefolyik a felszínről, és elképesztő formákat váj a lágy, anyagos talajba, magyarázza a túravezető.

Először még lazán sétálgatunk, megcsodáljuk a matuzsálemi korú szelídgesztenyefát az út bal oldalán. A kb. 250 m hosszú szurdok bejáratát inkább a bükkösökre jellemző fajok szeretik, mint pl. az erdei ciklámen, de ahogy haladunk feljebb, és beszűkül a szurdok, egyre inkább „pionír”, a lepusztult helyeken elsőként megtelepedő növényzet lesz jellemző, májmohák, páfrányok, meséli Szilárd.

A szurdok alján vízfolyás csörgedezik, mi jóval feljebb haladunk. Itt már gyakran kell a lábunk elé nézni, ami elég nehéz, mert egyre vadregényesebb a táj. De az ösvény csúszós és keskeny, fotós felszereléssel tényleg kihívás.

Követjük a balra, felfelé tartó lépcsőt, ami szintén csúszik. Néhány ponton gyökerekbe kapaszkodunk, úgy jutunk előre, mint Gollam, de inkább legyen oda a büszkeség, minthogy landoljunk a szurdok alján.

Nehéz az útra figyelni és kapaszkodni, amikor egy vízesés mellett vezet az út. Eső után - amikor ugye nem célszerű idejönni – megfigyelhető egy különös jelenség:  a sziklafalak néha „könnyeznek”, vagyis a leszivárgó víz kifolyik a kőzetrétegek közötti repedéseken.

Egy idős, kidőlt hegyi juhar keresztezi a szurdokot. Az ágaiból, amelyek a kidőlt törzsre merőlegesen, az ég felé nőttek, fák fejlődtek.

A szurdok legizgalmasabb szakasza következik: felmászunk a szuperbiztonságos létrákon. Valójában néhány perc alatt teljesíthető, de érdemes lassan mászni, és megcsodálni a homokkő alakzatait a sziklafalban.

Amikor azt hisszük, ennyi volt, egy másik létra vár minket.

Aki tériszonyos, inkább ne nézzen lefelé a létra tetejéről.

Egy tisztásra érünk. Jobbra fordulunk és követjük a kék jelzést. Ideális esetben a nagykanizsai TV torony tőlünk balra látható a távolban.

Kicsit rövidítünk. Aki a „hivatalos” útvonalat szeretné követni, itt és itt talál részletes leírást. Mi a piros jelzésen haladunk, mesebeli házikók mellett. Az egyik előtt igazi bambuszliget növekszik.

A téglaszínű háznál véget ér az út, de pánikra semmi ok. Átvágunk balra, át a szántón, egészen a rét szélén magasodó vadászlesig. Fentről a közeli völgyben fekvő Nagybakónak panorámája tárul elénk.

A piros jelzésen megyünk tovább, aztán rátérünk az útra, amelyen a kék kereszt együtt halad a piros jelzéssel. Ez már a Csibiti-völgybe visz minket, ahol a speciális, „atlanti illír” növényzet jellemző, a különleges klímának köszönhetően. Az eredetileg több száz méterrel magasabb helyeket kedvelő bükkfák is jól érzik itt magukat. A védett páfrányok mellett olyan fokozottan védett fajok élnek itt, mint a lónyelvű csodabogyó.

A „völgy” elnevezés ellenére kaptatón haladunk. A völgy lent húzódik, az előzőnél sokkal mélyebb szurdokban. Nagyon meredek, mi maradunk a kényelmes és biztonságos turistaúton. Nekünk mára elég volt a létrázás.

A kaptató után újra ereszkedni kezdünk, és megérkezünk a Csibiti-tóhoz. A mesterségesen létrehozott, kb. 2 méter mély tavat a csapadékvíz egy kis, közeli forrás táplálja. Barna varangyok, erdei békák, pettyes gőték és sokféle szitakötő számára biztosít megfelelő szaporodó- és élőhelyet a tó.

Szentes Szilárd felhívja a figyelmünket az égerfákra, az óriás zsurlókra és a különféle lápi növényekre, amelyeket elég ritkán lát egy városlakó.

A Csibiti-tó igazi chill-helyszín, ahol lehet sütögetni is. A gyerekek az élőhely állatait és növényeit bemutató kockákkal játszhatnak, amíg a felnőttek összeszedik magukat az árnyas pihenőben. Ez a túra utolsó előtti állomása, ugyanott megyünk vissza a Csibiti-völgyben, ahol jöttünk, ami azt jelenti, hogy nem kis szintkülönbséget kell leküzdeni, ezúttal felfelé. Érdemes egy kis erőt gyűjteni a tónál.

Visszafelé, amikor elhagyjuk a völgyet, jobbra a piros jelzésen megyünk. Kiérünk az adótorony mellett az aszfaltos útra. Elsétálunk egy feszület mellett, az utána következő bejárón balra megyünk, és a kék jelzést követve jutunk el az Eszperantó-forrásokhoz.

A baloldali forrás volt eredetileg az Árpád forrás, aztán később a jobb oldali forrással együtt Eszperantó forrásoknak nevezték el azokat. Két zalai eszperantistáról, Baghy Gyuláról és Kalocsay Kálmánról kapták a nevüket.

Bár sok helyen olvasható, hogy a vizük tiszta és iható, a túravezetőnk szerint a területre beszivárgó, és a források vizét tápláló vízfolyásokba műtrágya, növényvédő szer is kerülhet, ezért magas lehet a foszfáttartalom a források vizében.

Három energiavonal találkozik itt, az egyik metszéspontot a különös, kerek vasasztal jelzi, a másik pedig a kis tónál található. Tényleg van ebben a helyben valami megnyugtató.

Egy fél napot is el tudnánk tölteni itt, de egy kis pihenés után visszasétálunk a parkolóhoz. Ezzel a kb. 250 méteres sétával a túránk véget ér.