Három év telt el azóta, hogy a rockerek és burgerrajongók új büfét kaptak Balatonlellén. Újra elmentünk a Rock Burgerbe, ahol menő dzsipet és pazar szendvicseket leltünk.
A 7-es úton érkezve már távolról ki lehet szúrni azt a békés tehénre emlékeztető, fekete-fehér Suzuki terepjárót, ami Balatonlelle főútján parkol rendszeresen. Ez a Rock Burger dzsipje, amivel az igényes hamburgerezés úttörői már kiszállítást is vállalnak. Ez persze csak egy újdonság a sok közül, amit bevezettek azóta, hogy a 2016-os nyitás idején a We Love Balaton idelátogatott. Három éve nyitotta meg Szívós Zsigmond a Rock Burgert az egykori Pergola borozó helyén. Az egy generációval korábban a rockkocsmává válás útján elindult Pergolát Szívós tolta az étkeztetés felé. Behozta a kézműves, teljesen saját gyártású, kultzenekarokról elnevezett burgereket. Azóta pedig nagy idők jártak a Rock Burger háza táján, Szívós Zsigmonddal beszélgettünk a márkanévvé vált Rock Burgerről.
Nagyot robbant, mint a Pokolgép
Az első nyár végén "jamaicai bobcsapat fílingünk volt", sokan aggódtak értük, hogy nem lesz ebből semmi, nem fog sikerülni. Aztán a nyár végére ők nyerték a meccset, és ez nagy élmény volt Szívósnak. "Emlékszem a pillanatra, azon a nyáron mindent mi csináltunk, még a zsömlét is, alig aludtunk a munka mellett. Bementem a lakásba, és hosszú idő után megnéztem a Facebook-értékeléseket és könny csordult a szemembe" - mondta arra Szívós, hogyan zárták az első nyarukat Lellén. Hozzátette, a rengeteg pozitív visszajelzés annak ellenére jött, hogy már az első nyarukon dömping volt, sok hibát is vétettek, megcsúsztak, így is értékelték az emberek az akarásukat.
Az egyik kezdeti tanulság az volt, hogy a nagyon kézműves vonalat el kell engedniük, nem tudtak mindent ők legyártani helyben. "Profikra kell bízni sok mindent, ha stabil minőséget akarunk" - fűzte tovább a gondolatmenetet Szívós. A szószokat például a Rex nevű manufaktúrától veszik, ők barbecue-t és ketchupot is csinálnak. A húst a STEAKES-től (a vesefaggyút a fenyvesi Angus-farmról hozzák a húspogácsához), akik fix minőségben szállítanak, a zsömle pedig egy közeli pékségből jön Lellére. A zöldségeket mindig onnan szerzik be, ahonnan jó minőségben be tudják. Egy új beszállítójuk a nagybaniról hozza a salátát, paradicsomot és társaikat. A kiszállítást idén vezették be, ki is derült, hogy "tök jó változatosság a csapatnak", mindig más ugrik ki a napi 8-10 címre a Suzuki dzsippel. Kezdetben Boglár, Lelle és Szemes volt a célpont, de már jó néhány környező faluba is kiviszik az ételt.
A cigánypecsenye királyai
A legfontosabb burgereik 2016 óta az étlapon vannak, így a Rolling Stones, a Deep Purple vagy a Red Hot Chili Peppers nevű szendvicsek. Újdonság a kezdetekhez képest a Jack Johnson (ananásszal, teriyaki szósszal, cheddarral, bacon chipsszel), de egy kacsahúsos és egy lazacos burgert is piacra dobtak. Az idei szenzáció ezeken felül a Gipsy King, ami a cigánypecsenye burgeresített változata sertéshúsos pogácsával, sok fokhagymával és fűszerrel, a zsömle tetején egy szelet kovászos uborkával és kolozsvári szalonnás kakastaréjjal. Az alapszósz pedig egyfajta tejfölös-fokhagymás-uborkás-pirospaprikás mártás. "Az egyik kedvencem a cigánypecsenye, szinte minden étteremben kipróbálom, és valahogy jött egy kattanás, hogy ezt az ízvilágot valahogy zsömlébe varázsoljuk, azt hiszem jól sikerült" - emlékezett vissza Szívós az első szikrára.
Lett egy desszertjük is Vad Fruttik néven, ami a pilóta keksz és a nutella keveréke, és a netes névszavazáson épphogy megverte a Nirvanát a neve. A menü tehát apránként bővül, de terv rengeteg van: Szívós steakhouse-t és menő rockmulatót is szeretne egyszer létesíteni a városban.
Maga a lellei Rock Burger nem változott sokat, területre nem is tudnak terjeszkedni, a dekorációt még mindig a zenekari poszterek uralják. A pénztáros pultnak helyt adó óriáshordó is megmaradt, ahogy a vendégeket kiszolgáló csapat összhangja is: jellemző tény, hogy őket itt Lellén a munkaerőhiány sem érinti, sőt sokszor a jelentkezőknek nem is tudnak már állást adni.
Budapesti Bár
Amint azt megtudtuk, a lellei Rock Burger hamar népes követőseregre talált, így amikor esélyük támadt egy budapesti egységet nyitni (a Nagymező utcában), éltek is vele. 2017 elejét írtunk. Nem volt ismeretlen a pesti hely Szívósnak, még zsenge zenészi éveiben fellépegetett itt egy szál gitárral. Unokatestvére kocsmaként vitte a helyet, majd egy régi barátból lett üzlettárssal, ketten alakították át burgerezővé. Pesten nagyobb a konkurencia, ezért ez nehezebb dió volt. Az ételkiszállító appok megjelenése sokat dobott a Rock Burger Báron, ami már a Big 7 Island utazási magazinnál is Budapest top 7 hamburgerezője között van.
És ekkor jött be a harmadik helyszín, kijutottak a Lupa-tavi strandra mint egyedüli burgeres hely. Hívták még őket máshova, például a siófoki Nagystrandra és más helyekre, csak sajnos nincs elég emberük a Lellén és Budapesten kívüli terjeszkedésre. "Szeretik az emberek a koncepciót, kiforrtak az ízek, jók a beszállítók" - vázolta Szívós a siker titkát. Hozzátette, a franchise-jellegű megoldást nem szeretnék terjeszteni, meg akarnak maradni ugyanannak a családias hangulatú, vendégközpontú helynek, amiért megszerették őket. Nehogy az emberek pár év múlva szomorúan nosztalgiázzanak egymásnak: "Emlékszel, ez milyen jó hely volt régen?" Interjúnk végén Szívós Zsigmond bedugott egy hangfalat, majd leült a mikrofon mögé egy dobozgitárral és énekelni kezdett, így a szemünkben is kerekké vált a történet, autentikussá a Rock Burger.