A dögmeleg ugyan elmarad, de minden más szempontból tombol a július. Legalábbis ezt támasztja alá a heti hírösszefoglalónkban megjelenő sok érdekesség.
Vaskos hidegfront vetett véget a hétvégén a kurta kánikulának, így az előttünk álló héten kellemes, a június elejét idéző időjárás lesz az Időkép szerint. A reggeli hőmérsékletek hétfőn-kedden 11 fokosak lesznek, majd a hét folyamán 13-15 fokokkal indulnak a napok. A csúcson pedig 25-28 fok közötti maximumok lesznek, a hétfő és a szombat lesz hűvösebb, a szerda a legmelegebb. Csapadék csütörtökig nem várható, onnantól hidegfront miatt záporosba kapcsol az időjárás. A Balaton vize 22 fokos.
Jöjjenek tehát a múlt hét legfontosabb balatoni hírei, amikben beszámolunk bringabalesetről, fakivágásról, vízisportokról, komolyzenei fesztiválról, az év fagyijáról, ingatlanügyekről és egy svéd lakberendezési áruházlánc is szóba kerül.
Baleset
Súlyos baleset történt az 1. Gella Kupa nevű kerékpárversenyen, Tótvázsony és Balatonszőlős között: tömegbukásban 19-en sérültek meg, többen súlyosan, a helyszínre még mentőhelikoptert is riasztottak. Egyes vélemények szerint hazai kerékpárversenyen még nem történt ilyen komoly baleset. (Index)
Természet & védelme
Csomor Vilmos Watzila névre hallgató hínárvágó gépe nagy feltünést keltett Alsóörsön, amikor kiszedte a mederből a növényt. (Veol)
Schmall Rafaelnek sikerült lefotóznia a Badacsonnyal összekomponálva a Neowise-üstököst. (LikeBalaton)
Több fát is kivágtak a veszprémi körgyűrű átépítése miatt a balatonalmádi csomópont környékén. (Veol)
Közlekedés
Ahogy már korábban megírtuk, három hajóját is eladja a Bahart, ezek a Hunor és a Magor gyorshajók, valamint az Akali nevű vízibusz. (Magyar Nemzet)
Civil autókból figyeli a forgalmat a füredi rendőrség, ennek során nemrég egy lakott területen 120-szal repesztő sofőrt is lefüleltek. (Füred TV)
Június közepére elkészül a zánkai Dózsa György út felújítása, ami azért fontos, mert ez a Balatoni Bringakörút egyik leromlott állapotú szakasza volt. (Magyar Kerékpárosklub Balaton/Facebook)
Sport & strand
Augusztus 1-én tartják az idei Balaton-átúszást és új távot is bevezetnek: lehet majd Boglárról rajtolni és oda célba érni, összesen 2600 méteres távon - ennek a duplája, 5200 méter a teljes Révfülöp-Boglár táv. (nlc)
Ismét megrendezik a Mozdulj Balaton! szabadidősport-rendezvénysorozatot, amihez 33 település 38 strandja csatlakozott, és augusztus 29-ig tart. (MTI)
Idén is folytatja a vitorlázás nők közötti népszerűsítésének tevékenységét a Women On Water Hungary, tréningekkel, előadásokkal, díjakkal és elismerésekkel, játékokkal, valamint a Kékszalagon elindul a Virág Flóra ifiversenyző által kormányzott The Red Extreme 40 katamarán. (Women On Water Hungary közleménye)
Kultúra & szórakozás
Boribon nyaral címmel gyerekeknek szóló bábelőadás ősbemutatóját tartották a balatonszárszói Csukás Színházban július 12-én. A darabot ezen a héten előadják még Fenyvesen, Földváron és Bogláron is. (Kultkikötő közleménye)
Mégsem marad el a KLASSZ a pARTon! komolyzenei programsorozat: július 12. és augusztus 29. között 11 helyszínen rendeznek előadásokat, összesen 41 program várható. Részletek itt. (KLASSZ a pARTon! közleménye)
Elköltözik a boglári Gömbkilátó alól a háromnaposra bővült Balaton Piknik: szeptember 11-13-án világosi Club Aligában lépnek fel a hazai és nemzetközi sztárok. (HelloVidék)
Augusztus 1-22. között rendezik Lovason a GARTEN-t, ami egy kortárs képzőművészeti kiállítás és vásár, ahol olyan programok is lesznek, mint beszélgetés Alföldi Róbert fotógyűjteményéről és filmpremier. (GARTEN közleménye)
Bor & gasztro
Dobó Norbert balatonfüredi cukrász passió-karamellje lett az év fagylaltja a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete versenyén. A második helyezett is balatoni lett: Somogyi Renáta a gyenesdiási Bringatanya Fagyizóból, aki zöldcitrom egy csipetnyi mentával nevű fagyijával lett ezüstérmes. (Index)
Kialakult az Év Strandétele verseny döntős mezőnye: hét hely jutott a fináléba, többségük déli parti. A zsűri július 13-án értékeli az ételeket és dönt a győztesről. (We Love Balaton)
Két nagy Balatoni KÖR-ös borászsiker született: a Bordeaux-ban megrendezett Challenge International du Vin borversenyen a Söptei Pincészet 2018-as Varázslat olaszrizlingje, a balatonlellei Bujdosó Pincészet Csomó 2019-es sauvignon blanc-ja és a Tramontana 2018-as sárgamuskotálya fehérbor kategóriában aranyérmet nyert. (Balatoni KÖR/Facebook)
Biztonság
Július 6. óta csak forralás után iható a csapvíz Siófok-Kilitin, miután szennyezést találtak az ivóvízhálózatban. (DRV Zrt. közleménye)
A BikeSafe program keretében regisztrálhatták a rendőrségnél lopásmegelőzési céllal kerékpárjukat bringások, mindez még július 8-án történt, a füredi Kisfaludy strand előtt. (Police.hu)
Kaiser Kristófék katamaránja megnyerte a Horváth Boldizsár emlékversenyt, majd az utána következő edzés közben felborult. Végül a vízimentők segítségével állították fel a hajót, nem sérült meg senki. (Északipart)
Ingatlan
Furcsa körülmények között kellett feladni egy badacsonytomaji strandbüfét két évtizede üzemeltető családnak a helyiséget: az önkormányzati tulajdonú bérleményt háromszor pályáztatták meg, végül csak a helyi alpolgármester egykori cége tudott nyerni. (24.hu)
Változatlanul nagy vita van Siófokon a viharjelzést is kiadó meteorológiai obszervatórium mellé tervezett társasházról: az építtető szerint több felajánlást és gesztust is tettek, az ellenzők féltik a viharjelzés pontosságát. (Hvg.hu)
Sokan vennének most nyaralót, részben azért, hogy a járvány második hulláma elől legyen hol elbújniuk. Ezért az északi parti nyaralók iránt tavalyhoz képest 47 százalékkal nagyobb az érdeklődés, a balatoni nyaralók árai február óta 4 százalékkal nőttek, a legnagyobb arányban Balatonmáriafürdőn: 17 százalékkal. (Ingatlan.com közleménye)
Turizmus & szállás
Július 7-től augusztus 7-ig lehet a Kisfaludy Programon belül vidéki idegenvezetőknek pályázni, egy személy akár 1 millió forintot is nyerhet, részletek itt. (MTÜ közleménye)
Szesztilalom
Siófok egész területére érvényes, közterületi alkoholfogyasztási tilalmat rendelne el Lengyel Róbert polgármester, aki korlátozná azt is, mettől meddig adhatnak el a boltok szeszes italt. (Index)
Shopping
Július 10-én megnyílt az IKEA veszprémi átvevőpontja is (a Házgyári út 18. alatt), ahol a neten megrendelt termékeket lehet átvenni. (8200.hu)