Kemény kör volt, de megszültük: az Év Strandétele verseny döntős mezőnye végre összeállt. Van benne merész újonc, rutinos újrázó és címvédő is, izgalmas finálé lesz!

Egyre izgalmasabb szintekre ér el a 2020-as, immár hatodik Év Strandétele versenyünk, amit a Balatoni KÖR és a We Love Balaton közösen szervez. Kis csúszással ugyan, de megértük, hogy a második kör is véget érjen. Az első körben a nagyközönség ajánlhatott helyeket, ekkor nem számított, ki mennyi ajánlást kap, nem mennyiségi volt a verseny. 24 étterem, bisztró és büfé került be az első körbe, ami után jöhetett a második menet:

A We Love Balaton újságírói és a Balatoni KÖR – a versenyben nem érintett – tagjai végigjárták inkognitóban a helyeket és pontozták őket.

Öt kritériumot értékeltünk, egyenként maximum 5 pontot kaphatott egy hely az adott kritériumra (ezek: ételek minősége, regionális alapanyagok aránya, ár-érték arány, a hely megjelenése és dizájnja, a kiszolgálás minősége). Így a leghibátlanabb büfé 25 pontot kaphatott. Pontegyenlőség esetén a tervek szerint a döntő zsűrije fejezte be az előválogatást és döntött a döntős büfék listájáról. Eredetileg a legmagasabb pontszámot kapó hat strandbüfét terveztük a döntőbe, de a matek úgy alakult, hogy heten lettek. Nem is húzzuk az időt, íme a finalisták abc-sorrendben:

Amint látható, tavalyhoz hasonlóan ismét nagy déli parti többség alakult ki a döntőre, de míg tavaly csak egy, addig idén már két északi parti hely is befért a legjobb hét közé. Innentől a helyekről a strandételekre helyeződik a hangsúly: bekértük mindegyik döntőstől az ételeiket (ld. lejjebb), amikkel indulnak, ezeket pedig a július 13-i hétfőn fogja végigkóstolni a zsűri. Másnapra meg is lesz az eredmény, büszkén söpörhet végig a magyar sajtón a hír, hogy

megvan az Év Strandétele (és az Év Felfedezettje is)! De a lényeg, hogy a verseny története során először ünnepélyes díjátadót is rendezünk az előző évi győztes, a zamárdi Tiki Beach Bisztró teraszán, július 16-án. (FRISSÍTÉS: Az eredményt csak a díjátadón jelentjük be, előbb nem közöljük!)

A döntős ételek a helyek saját leírásaival

A Konyhám – Keszthelyi rántott pisztránggolyók – 2800 Ft.
"Pácot (gravlax) készítünk azonos mennyiségű só, cukor és egy kis citromhéj felhasználásával, majd két órára a pisztrángfilét a pácba rakjuk. Utána kivesszük, szárazra töröljük, összetörjük és golyókat formázunk belőle, pankóban panírozzuk és kirántjuk. Rizspuliszkát készítünk, erre helyezzük a rántott pisztráng golyókat, és a különféle zöldfűszerekből készült pürét a puliszka köré öntjük, az erdei gombákat tisztított vajon röviden megforgatjuk és a tányérra helyezzük, végül mikrozöldekkel díszítünk!"

Fogas Bisztró – Hal erőleves gombóccal – 1490 Ft.
"Az étel főbb vonásai a halak. Háromféle magyar friss halból készül, amit Keszthelyről frissen kapunk: pontyfilé, szürkeharcsa és tokhal. Az étel úgy készül, mint egy húsleves, csak merőben más fűszerezéssel, friss édesköménnyel, pirított babérlevéllel, zöldségekkel. A betét szintén keszthelyi tokhalból készül, amit összekeverünk kovászos kenyérrel, reszelt citromhéjjal, tabascóval, hogy megadja a kellő frissességet és melegséget. Roppanós zeller és zöldségek kerülnek rá tálalásnál. Mikrosalátával és borsóhajtással díszítjük."

Málna Büfé – Yummy – 1890 Ft.
"Füstölt, préselt sertéscsülök pankómorzsában, savanyított lilahagyma, jégsaláta, paradicsom, újhagyma. Válaszható, hogy tormakrém vagy juhtúrós krém kerüljön a helyben készült sajtos buciba."

Port Étterem – BalaToros (Sertés trio) – 1800 Ft.
"Hagyományos strandételt álmodtunk újra, reformáltunk meg. Helyi hentestől származik a hurka-kolbász, a véres hurkát bundába burkoltuk, a köret pedig egy klasszikus népi káposztás étel mustármártással, keresztúri sült káposztával és burgonyával. Igény esetén papírtálcán, elvitelre is tudjuk adni."

Spéci Hot Dog & Krumpli – Balaton speciál LSK (Lellei süldő kifliben) – 1290 Ft.
"A kolbász a 'Kolovics füstölt finomságok műhelyből' érkezik. Saját sütésű a kifli. Kerül még bele kovászos uborka concassé, lime majonéz, salsa, újhagyma, mellé pedig savanyított lilahagyma."

Tiki Beach Bisztró – Tiki Tokos Töklasagne3450 Ft.
"A gyalult, kapros nyári tökből készítünk egy lasagnét, ricottával és mozzarellával. Erre kerül a paprikás lisztben megforgatott és kisütött keszthelyi tokhalfilé. Marinált zöldségekkel, fűszeres tejföllel tálaljuk."

Vitorlás Bisztró – Grillezett csirkemell lecsós gerslivel – 2690 Ft.
"A csirkemellet egészben sütjük, a teraszunkon nevelgetett zsályával. A gersli a régmúltat idézi az ételben, a lecsó a nyarat sugallja (a lecsós alapban főzzük készre gerslit). A gersli hántolatlan, így teljes értékű és egészséges. A díszítéshez az Organikáli mikrozöldjeit használjuk. És ami a titok: mindig nagy szeretettel készül a legjobb tudásunk szerint."

Címkék