Galéria, kávézó, bár és szálláshely – így foglalhatnánk össze a Káli Cool funkcióit, ami július 11-én nyitott meg Káptalantótiban, a falu központjában levő egykori élelmiszerbolt épületében. A Faur Zsófi Galéria, az Amikor Antik és Design Galéria és Cakó Kinga jóvoltából kortárs műalkotások, a '70-es és '80-as évek bútorai és magyar designerek munkái között kávézhatunk, vagy borozhatunk a Közért Bár nevű egységben. Az ötletgazdákkal a megnyitón beszélgettünk az épület történetéről és a további tervekről, amik között egy delikátbolt is szerepel.
A helyiek és az átutazók már régóta találgatták, hogy mi készül a Káptalantóti központjában található épületben: az egykor szövetkezeti boltként és kocsmaként működő házat teljesen felújították, az ajtót és az ablakkereteket kékre festették, a homlokzat egy „Közért” feliratot kapott. Sokféle verzió merült fel a romkocsmától a közösségi téren át az élelmiszerboltig.
Az egykori kocsma és az élelmiszerbolt most egy tágas teret alkot. Bútorok, lakberendezési tárgyak, képek, szobrok sorakoznak a mini-enteriőrökben. Vannak műtárgyak, amik funkciót kapnak – például a piros, retró fotelekben fogyaszthatjuk el a kávét, mások csak a szemnek szólnak.
A Közért Bárban lenni olyan, mintha egyszerre utaznánk az időben és a térben. Egyszerre vagyunk Káptalantótiban és egy fővárosi kortárs galériában, a jelenben és a hetvenes-nyolcvanas években. A pult fölött hatalmas „Csemege” felirat visz vissza minket a régi időkbe, aki elmúlt 30, annak biztosan rengeteg emléket idéz meg az ismerős betűtípus.
A régi ház, amit megtöltöttek művészettel
De hogy kerülnek a kortárs alkotások Káptalantóti főutcájára? A Káli Cool történetét Faur Zsófi galériavezető és Szilágyi Pál – a Káli Cool üzletvezetője, Zsófi férje osztották meg velünk. Egy eldugott présházat kerestek a Balaton-felvidéken, de álmaik nyaralóját az ingatlan birtokosa ígérete ellenére eladta. Éppen a káptalantóti Liliomkert piacon voltak, amikor kitalálták, hogy körülnéznek a faluban is, és meglátták a régóta eladó épületet, amitől már szabadulni akart a tulajdonosa.
„Ez egy nagyon romos épület volt, de látszott rajta, hogy milyen lehetett, és az is, hogy mit lehet belőle kihozni. Magánemberként is nagyon szeretjük a régi épületeket, és a lakásunk is régi bútorokkal van berendezve, annak ellenére, hogy én kortárs műtárgyakat árulok. A régi bútorok nagyon jól összeillenek a kortárs műtárgyakkal" – mesélte Faur Zsófi.
2016 januárjában vették meg a sok helyiségből álló ingatlant, ami a viszonylag ép homlokzat ellenére nagyon rossz állapotban volt. Felújítás közben derült ki, hogy az épületnek nagyon hosszú, filmbe illő története van. Szilágyi Pál így fogalmazott:
„Szó szerint kicsomagoltuk a házat. Ahogy haladtunk a vésőgéppel, úgy fedeztük fel a történetét, és próbáltuk meg visszaállítani az értékeit.”
„Szó szerint kicsomagoltuk a házat. Ahogy haladtunk a vésőgéppel, úgy fedeztük fel a történetét, és próbáltuk meg visszaállítani az értékeit.”
A helyiektől tudták meg, hogy az épület egy tragikus sorsú zsidó kereskedőcsalád tulajdonában volt – lelőtték őket, mert nem voltak hajlandók elhagyni az otthonukat, amikor a gettóba terelték volna őket. Az ingatlan később állami tulajdonba került, volt szövetkezeti bolt, hentesüzlet, kocsma és élelmiszerbolt is. Az épület homlokzata 2017-ben lett készen, ezt követte az egykori kocsma és a bolt tereinek egybenyitása. Egy budapesti csapat nyári romkocsmát akart nyitni itt, de ebből aztán nem lett semmi. Faur Zsófiék ettől függetlenül folytatni akarták a felújítást.
Három apartmant alakítottak ki az ingatlan hátsó részében, vintage és indusztriális loft stílusban. Sok tárgy a Liliomkert piacról és a tihanyi piacról való – elhozták, ami tetszett, és később találták meg a helyüket az új funkciót kapott terekben.
2020-ra a teljes épület készen állt, a leendő bérlők, akik éttermet álmodtak meg a több száz éves falak közé, a vírushelyzet miatt visszaléptek. Ekkor született meg a pop-up galéria és a Közért Bár ötlete – mondta az üzletvezető. Az is cél volt, hogy Káptalantóti „visszakerüljön” a térképre, ne csak a termelői piac miatt érkezzenek ide az emberek, hiszen sokan nem is kíváncsiak magára a településre.
„Nem akartuk lekésni ezt a szezont, ezért úgy döntöttünk, megtöltjük a helyet művészettel. A vírushelyzet miatt be kellett zárniuk a művészeti színtereknek, és mindenki kiáramlik Budapestről. A Káli Cool egyfajta előremenekülés, amit lelkesen és boldogan teszünk, hogy megtartsuk a piacainkat”.
„Nem akartuk lekésni ezt a szezont, ezért úgy döntöttünk, megtöltjük a helyet művészettel. A vírushelyzet miatt be kellett zárniuk a művészeti színtereknek, és mindenki kiáramlik Budapestről. A Káli Cool egyfajta előremenekülés, amit lelkesen és boldogan teszünk, hogy megtartsuk a piacainkat”.
Innen bármit hazavihetsz – a fotelt is, amiben borozol
Az épület a szálláshelyen kívül bár és galéria funkciót is ellát. A Faur Zsófi Galéria kortárs magyar művészek munkáit hozta el a Káli Coolba, amikhez jól illenek az Amikor Antik és Design Galéria '70-es évekbeli berendezési tárgyai és plakátjai. Cakó Kinga kreációit is megtalálhatjuk, ő a legújabb kollekcióját mutatja be a pop-up a művészeti térben.
A Közért Bárban tehát részben az eredeti, részben az 1970-80-as évek esztétikáját hozó és kortárs művek között lehet kávézni, borozni – a közeli Sabar Borház, valamint a Fehér Nyúl és HopTop sörfőzde szállítja az italokat. A bútorok is kiállítási tárgyak, mindenre árcímke került, így ha megtetszik egy műalkotás – vagy akár a fotel, amiben helyet foglalunk –, meg is lehet vásárolni (arra is van lehetőség, hogy hazaszállíttassuk).
Konyha nem üzemel a helyen, viszont a tulajdonosok egy kis delikátboltot is berendeznek majd, ahol a Liliomkert piac termelőinek csomagolt, vákuumozott termékeit lehet majd kapni és elfogyasztani a teraszon vagy a kertben. Az udvaron álló, 1940-es években készült vagon az eredeti tervek szerint egy bárnak adott volna helyet, ez sajnos az idén még nem fog megnyílni.
Faur Zsófi 20 éve vezet professzionális kortárs galériát, szerződött egy művészkörrel, akiket a világon mindenhol képvisel. „Most öt művész – Dobos Tamás, Forrai Ferenc, Gábor Áron, Horváth Lóczi Judit, Lantos Csenge és Romvári Márton – munkáit hoztam magammal, ezeket lehet megnézni, illetve megvenni” – foglalta össze. Az, hogy három különböző művészeti ág képviselői összeálltak és létrehozták ezt a belső teret, ami otthonos és nagyon cool, azt gondolom, egyedülálló. A kínálat változni fog, és programokat is szeretnék a nyárra, mindig érdemes lesz eljönni valami újdonságért.”
Cakó Kinga divattervező az idei tavasz-nyári kollekciójával érkezett. Egy marokkói utazás inspirálta a fehér, halványsárga, púder és a terrakotta árnyalataiban készült darabokat. „Nagyon szeretem azt a szellemiséget, amit Faur Zsófi képvisel, és amikor megszületett a Káli Cool ötlete, kitaláltuk, hogy milyen jó lenne a divatot is belevonni a kezdeményezésbe” – mondta a We Love Balatonnak a megnyitón.
Kinga budapesti showroomja és Káptalantóti között fog ingázni, előre meghirdetett napokon személyesen értékesíti majd a ruhákat. A környék egyébként Kingának nagy szerelem, sok időt tölt a Szent György-hegyi családi nyaralóban. „Nagyon örülök, hogy ennyit fejlődött az egész régió, hogy ilyen sok szuper gasztro- és kulthely nyílt, és már nem kell mindenért Budapestre menni, egy ilyen nyugalmas helyszínen, a természet közelében is találunk kortárs művészetet” – tette hozzá.
Molnár Viktor, az Amikor Antik és Design Galéria tulajdonosa a Pozsonyi úti galéria és aukciósház hangulatát hozta el a több száz éves falak közé. „Ide olyan lakberendezési tárgyakkal érkeztünk, amiket az itt házzal rendelkezők haza tudnak vinni. A fókuszba az 1950-es, '60-as, '70-es évek kerültek, és nemcsak a dekorativitás, hanem a funkcionalitás is fontos, igyekeztünk olyan kis bútorokat hozni, amik könnyen elhelyezhetőek és használhatóak. Szász Károly István grafikái, Kopcsányi Ottó ötvösmunkái, Szabó Eszter keramikusművész alkotásai mellett plakátok is láthatók a '80-as évek undergroundjából” – mutatta be a Balaton-felvidékre utaztatott tárgyakat és alkotásokat.