Aranyérmes pezsgőnek, klímabarát díjazott településnek, megújult vízitúra-megállóhelyeknek és közlekedési fejlesztéseknek örülhettünk a héten a Balatonnál. Eplényben januártól ingyen síelhetnek és snowboardozhatnak az iskolások, ugyanakkor drágul a veszprémi tömegközlekedés. Heti híreinket hoztuk el nektek a Balatonról és környékéről.

Alig 1-2 fokos volt a hőmérséklet, és borult, ködös idők jártak az elmúlt napokban a Balatonon is, a merészebbek persze némi napsütés reményében útra kelhettek ezen a hétvégén is. A december azonban hoz magával egy kis enyhülést, ahelyett, hogy komolyabban télre kapcsolnánk. Mától minden napra jut napsütéses idő, a hőmérséklet pedig a hétvége felé közeledve arányosan fog emelkedni: szerdán napközben 3, pénteken már 5, vasárnap, Mikulás napjára pedig a 10 fokot is elérhetjük. Erre nem gondoltatok volna, igaz?


És most lássuk, mi történt a héten a vírushelyzettől kezdve a közlekedésen át a környezetvédelemig! 

Vírushelyzet

November 23-tól lakott területen, kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló egyaránt ingyenesen használható az este 7-től reggel 7 óráig tartó, vagyis az esti, éjjeli idősávban. (MTI)

Közlekedés

A Volánbusz néhány állomásán december 1-től kötelező lesz az elővételes jegyvásárlás. A döntést a személyes érintkezések számának csökkentése érdekében hozták meg, a Balaton környéki állomások közül a hévízit és a keszthelyit érinti közvetlenül. (Travelo)

Megváltozik a vasúti és autóbusz menetrend december 13-ától. A Dunántúlon a nagyvárosok, illetve a Balaton között az új Helikon InterRégió vonatok fognak közlekedni, melyek Győr-Celldömölk-Keszthely-Fonyód-Kaposvár között egész nap két óránként indulnak. A változással összehangolt vasúti és buszos csatlakozásokra is lehet számítani. (MTI)

Január 1-jétől drágul a veszprémi tömegközlekedés, alap esetben 30 százalékkal, de egyes jegytípusoknál 50 százalékkal is drágább lehet az új jegyár. Porga Gyula polgármester szerint az emelés többek között felzárkózás más nagyvárosok hasonló színvonalú, de régóta magasabb jegyáraihoz. Hartmann Ferenc ellenzéki frakcióvezető szerint mindezzel csak tovább fog csökkenni az utasok száma. (24.hu, Veszprém-kukac Facebookja)

Két új komp és két új katamarán beszerzésére írt ki pályázatot a Bahart (Balatoni Hajózási Zrt.). A 45 méter hosszú kompok 120 utas befogadására lesznek alkalmasak, de 30 kerékpár is elfér rajtuk, míg a katamaránok fedélzetén 200 utasnak és 35 bringának lesz hely. Az ajánlattételi határidő december 28. (Telex)

Gasztró

Az eddig étteremként, reggeliző helyként működő balatonudvari Morzsa Bisztró pékséget nyit. Tavasszal hagyományos üzlet formájában is megnyitnak, addig is online rendeléssel, kiszállítással működnek már december 2-től. a kovászos kenyerekeket, péksütiket házhoz viszik a Balatonakaliról, Balatonudvariból, Aszófőről, Örvényesről és Balatonfüredről rendelőknek. (Morzsa Bisztró Facebookja)

Aranyérmet és két ezüstérmet is nyert a somlói Kreinbacher Birtok a világ legrangosabb pezsgőversenyén, a Champagne és Pezsgő Világbajnokságon (CSWWC). A díjnyertes ital a Brut Classic 2016 Magnum pezsgő lett. (Kreinbacher Birtok közleménye)

Környezet & védelme

Hosszú idő után úgy tűnik, végre szabadon bejárható lehet a siófoki ezüstparti sétány. Egy elhagyatott állami üdülő és az az előtt lezárt parti terület miatt ugyanis a város nem használhatta teljes egészében a Deák Ferenc sétányt. Nemrégiben azonban arról értesült az önkormányzat, hogy lehetséges a parti sáv ingyenes használata, amennyiben ezt kéri a város. (Siófoki Hírek)

Kőtörmelékkel és hulladékkal tölthetik fel a Rendesi-hegy tetején működő vöröshomokkő bányájának kivájt gödrét. A Védegylet Pálkövéért Természet- és Környezetvédelmi Egyesület tiltakozása kétszer is kivédte, ám az idei márciusi törvénymódosítás már lehetővé teszi, hogy naponta maximum 120 tonna mennyiségű sittet (épületbontási törmeléket) rakjanak le a területre 40 éven át. (BalatonTipp)

Megkezdődött az őszi első fagyoktól azok tavaszi megszűnéséig tartó madáretetési szezon. A Magyar Madártani Egyesület (MME) felhívja a figyelmet az énekes madaraknak adható téli madáreleségek négy nagy csoportjára (napraforgó, alma és bogyók, állati zsiradék, víz), és arra, hogy ezzel szemben a vízi madarakat nem szabad etetni. (HírBalaton.hu)

A Klímabarát Települések Szövetsége 2020-ban először hirdette meg települési önkormányzatok számára a Klímabarát Díjat, amelyet községek kategóriában Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata meg is nyert. A pályázat éghajlat- és környezetvédelmi, valamint energiahatékonysági kérdőívet tartalmazott. (KTSz közleménye)

Köz & ügyek

Egymilliárdért kelt el a balatonboglári Sellő kemping. Az eladás után már nem lesz kötelező megtartani a terület kemping funkcióját. A Bahart a koronavírus-járványra hivatkozva úgy döntött, hogy végleg eladja több balatoni ingatlanát. (Menedzsment Fórum)

Turizmus & szállás

A bevételkiesésük 80 százalékát visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével kérhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) még ebben az évben folyósít. (MTI)

Sport & strand

Ingyen síelhetnek és snowboardozhatnak az iskolások az eplényi SíArénában. A Ski43 Program Nonprofit Zrt. kezdeményezése 2021. január 4-én indul, közel 20 ezer diák iskolai napokon, hétfőtől csütörtökig, előre egyeztetett időpontokban vehetik majd igénybe a felkínált lehetőségeket. (Marie Claire)

Hét vízitúra-megállóhely újult meg a Balatonon Siófokon, Zamárdiban, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen, Révfülöpön és Tihanyban. Infrastrukturális és eszközfejlesztések is történtek, melyeket a 2021-es vízitúra szezon kezdetétől lehet majd igénybe venni. (MTI)

Kékfény

Hatósági eljárást indítottak az ellen a balatonboglári férfi ellen, aki hétvégén kora reggel tiltott eszközzel, sorhoroggal halászott a balatonboglári kikötőben. (Sonline)

Drón segítségével szúrtak ki a somogyi rendőrök egy szabálytalankodót november 24-én kedden Siófok és Szántód között. Az autós meg sem várta, míg átváltott a lámpa, úgy került egyet több sávon áthaladva, a forgalomban még tolatva is, ám a rendőrök már vártak rá a manőver végén. (Vezess)

Címkék