Az elmúlt pár évben azt láthattuk, hogy a déli part rohamosan fejlődik, egyre több a minőségi vendéglátóhely, izgalmas koncepció. Elég, ha csak az elmúlt évek strandételeire gondolunk. A borral is hasonló a helyzet, az itteniek vallják, hogy nincs még egy ilyen adottságú borvidék, hiszen fehérben, vörösben, sőt édes borban is kiemelkedő minőségre képesek. És közben sorra nyílnak azok a borkóstoló helyek, ahol fejest ugorhatunk a fajták kavalkádjába, mellé pedig isteni ételeket és mesés kilátást is kapunk.

Mintha haza érkeznénk

A Kékajtó Borászat és Szőlőbirtokról írtunk már tavaly a feltörekvő borászatokról szóló cikkünkben, majd kóstoltuk olaszrizlingjüket, ami elég meggyőző volt. Németh Miklós és felesége, Gyöngyi szorgalmasan tevékenykednek Kőröshegyen, nem újdonság számukra ez, hosszú éveket dolgoztak Budapesten a vendéglátásban. Saját teraszukon, az Öreghegyi-dűlőben szívesen látják a boraik iránt érdeklődőket, ahonnan egészen pazar kilátás nyílik a Balatonra.

Mondhatnánk, hogy ez eddig semmi extrát nem ígért, azonban Miklósék annyira komolyan gondolják a vendéglátást, hogy csak akkor fogadnak látogatókat, ha mindketten ott tudnak lenni. Ahogy mesélik, négykezesre alakították ki a rendszert, mindent ők készítenek. Az alapanyagoknál elsődleges szempont, hogy helyi legyen, a bornál ez adott, a lekvárokat Gyöngyi készíti, a sajtok Törekiből a Nübeltől érkeznek, míg a kenyér Szóládról. Azt említik, hogy a korábbi vendéglátós életükhöz képest, Kőröshegyen mélyebb dolgot sikerült kialakítaniuk, több az idő a vendégekre, márpedig, ha az ember szeret jókat beszélgetni, akkor ez fontos.

A birtok most 10 hektáros, egy része még nem terem, de már most is ad munkát jócskán. A régi ültetvények újjászületnek, könnyebb lesz így a munka és gazdaságosabban művelhető. Kíméletes, bioszemlélettel állnak a szőlőhöz, ez sok plusz feladatot, főleg kézimunkát jelent, viszont így a pincében kevesebb a tennivaló. A kóstolók során mindig sort kerítenek egy dűlőtúrára, pincelátogatásra, egy-két hordómintával. A palackos borok közül érdemes odafigyelni az olaszrizlingekre, a kékfrankosra, a hamarosan piacra lépő 2017-es cabernet sauvignonra, aki pedig nyitott a natúr vonalra, az értékelni fogja az olaszrizlingből készült narancsbort.

Miklósék szerint Kőröshegy fejlődésnek indult, a Villa Gréta kitelepülése sok embert hoz a településre, a Zeneműhely koncertjei élményszámba mennek, dinamikusan alakul a falu, ennek egyik mozgatói szeretnének lenni. Vannak még terveik a vendéglátás terén, szeretnének még egy panorámateraszt, a mostani felett és a vendégház ötlete sem áll távol tőlük. Örülnek, hogy egyre több minőséget kereső vendég érkezik a Dél-Balatonra, akik tudják értékelni, amit itt találnak.

Inkább kicsiben, de hitelesen

Úgy látszik a déli part a színes ajtók világa, Balatonlellén találtuk meg a Zöld Ajtós Házat. A kilátás persze innen is elég klassz, előttünk a Badacsony, a Balaton, miközben mindenhol szőlő veszi körül a kis házat. Fárbás Anett és lánya a motorjai a családi vállalkozásnak, ahol a vendéglátás áll első helyen. A helyi alapanyagokat keresik ők is elsősorban, törekszenek arra, hogy ismerős forrásból szerezzenek be, a füstölt áru például a sajátjuk. Hideg- és sajttálat kínálnak a borok mellé, mert ilyen helyen azért még mindig egy pohár olaszrizling esik a legjobban.

A boraik címkéin családtagok szerepelnek, így az idén debütáló gyöngyözőboron Anett leendő veje szerepel, ha már az ő fejéből pattant ki a bor ötlete. Illatos, ropogós, Irsai Olivér és kis királylányka házasításával készült, igazi nyári teraszbor. Mivel kis pincéről van szó, a borok nagy része helyben elfogy, bár néhány boruk megtalálható a Kedvesem Bisztróban Lellén és a Gianpiero’s Étteremben Bogláron. A borászatban is hűek az elveikhez, azaz inkább kevesebb bor készül, de arra szeretnének büszkék lenni.

A már említett olaszrizlingen túl érdemes megkóstolni a chardonnay-t, ami a friss évjáratban részben hordós érlelést kapott, így fűszeresebb, krémesebb, mint a korábbi évjáratok. Hűvösebb napokon jó választás a 2019-es kékfrankos, könnyedre hangolt bor, igazi gyümölcsbomba.

Törekszenek arra, hogy a vendég élményekkel távozzon, örülnek, ha ismerős arcokat üdvözölhetnek a teraszon. Igazi girl-power vállakozás ez, hiszen Anett vagy lánya szinte mindig megtalálható fent, Fanny emellett a borászatban is helytáll, így nem kérdés, hogy a kóstolókat ő tartja, így a vendégek elsőkézből kapnak információt a borokról. Ahogy sokszor említik, a hitelesség elsődleges. 

Ínyenc falatok és borritkaságok

Furának tűnhet, hogy mit keres egy étterem a borozós listában, de ha hozzátesszük, hogy a Mimi Étterem Konyári Bori és férje, Kvák Emil ötletéből született meg, akkor már érthető. A házaspár a Késa Birtokot azzal a céllal alapította, hogy az IKON mellett legyen terük kísérletezni, a kedvenc fajtákkal foglalkozni. Mégis évekig volt bennük hiányérzet, kevés visszajelzést kaptak a boraikkal kapcsolatban, ezért tavaly kialakítottak egy vendégházat Balatonlelléhez közel, idén pedig borozó-étterem következett. Most végre személyesen tudják bemutatni a borokat és látják a vendégek reakcióit, kialakult a kétoldalú kommunikáció, ami Bori véleménye szerint a boraikban is megjelenik majd.

A nyitással párhuzamosan a szakmai sikerek is bekopogtak, a birtok csúcsbora, a Pegazus névre keresztelt vörös házasítás szép eredményeket ért el és a rajnai is elhozott egy aranyat Bordeaux-ból. Boriék úgy látják, hogy a déli part is kezd a helyére kerülni és egyre többen vannak tisztában a borvidék kiemelkedő adottságaival, nehéz lenne még egy olyan hazai borvidéket mondani, ahol kiemelkedő borok születnek a fehér, vörös, édes műfajban, sőt pezsgőben is.

A szakácskérdést nehéznek gondolták elsőre, de szerencséjük volt, két olyan emberrel találkoztak, akik hasonló értékeket képviselnek. Szigorúan ügyelnek arra, hogy helyi alapanyagokkal dolgozzanak, Bori többször említi, hogy felelősen gondolkodnak ezzel kapcsolatban. Inkább legyen helyi és friss az alapanyag, még akkor is, ha ezért hetente akár többször változik az étlap.

Varga Zoltán és Fekete Ádám séf szívet-lelket beletesz az étlapba, ízletes, de egyszerű ételeket készítenek, klasszikusokat gondolnak újra a helyi alapanyagokra hangolva. Pár előétel, leves és 2-3 főétel szerepel a gyakran változó menün, természetesen mindegyikhez ajánlanak a boraikból. 

Itt a borok a hozzájuk méltó hangsúlyt kapták meg, mind a három pince, a Késa, az Ikon és a Konyári Pincészet borait is megtaláljuk az itallapon, néhány igazi ritkasággal. Míg a Késa Birtok összes bora kóstolható, addig az Ikontól csak a csúcsborok, azaz az Evangelista, a Tulipán és a Királyok, ezekből viszont az eddigi összes évjárat, sőt premier előtt már a 2017-es Tulipán is, ami csak ősszel kerül piacra. A Konyári Pince boraiból szintén a legizgalmasabb tételeket lehet megkóstolni, már csak itt elérhető a 2015-ös Piritye Kékfrankos. A Konyári Pincészet nyitvatartásán túl pedig itt lehet majd megkóstolni a borokat, ahogy Bori megjegyezte, így legalább sűrűbben találkoznak a bátyjával.

Borozz a dűlőben!

A Bujdosó család közel 90 hektár szőlőt művel a Dél-Balatonon, ha a kedvenc dűlőikre kérdezünk rá, akkor az első között említik a Csirip-tetőt. Az első szőlőtőkéket Feri papa irányításával az 1960-as években telepítették. Azóta megújultak az ültetvények, a birtok 25 hektáros fehérboros dűlőjét találjuk itt, zenit, olaszrizling, rajnai rizling és királyleányka fajtákkal. Erdő határolja északról, az itteni panoráma és a nyugalom páratlan, és ezt az élményt szívesen megosztják másokkal. Az ötlet megvalósításához kellett a család harmadik generációjának közreműködése, a fiatalok aktívan részt vesznek a pince életében, így ebből a feladatból is kiveszik a részüket.

A megbeszélt helyen felveszik a vendégeket, majd autós dűlőtúra következik, aminek egyik állomása a viszipusztai Csirip-tető. Egészen más ilyen környezetben kóstolni, piknik körülmények közt élvezni a borokat pár falat mellett és gyönyörködni a kilátásban. Borokat ennél autentikusabb környezetben ritkán kóstolhat az ember. 

Címkék