Szilágyi Ágnes és Lajos egyfajta második honalapítást vitt véghez, miután a Villa Gréta cukrászda székhelyét némi pihenés után áttették máshova. A pörgős Siófokot a nyugis Kőröshegyre cserélték, de a rajongótábor ide is hűségesen követte a pompás sütiket és a melegszívű vendéglátást.

2016 nyarán elképesztő dolog vette kezdetét Siófokon: egyszer csak a semmiből megjelent egy új cukrászda a Petőfi sétányon. Ez még önmagában nem lenne hírértékű, de a Szilágyi-házaspár valami olyat alkotott, ami egy nagyon új színfolt volt a város gasztronómiai életében. Szilágyi Ágnes Nagykőrösről döbbenetes kreativitást hozott a sütikonyhára, messze földön ismertek lettek hamar a süteménykölteményei. Férje, Lajos pedig egy melegszívű vendéglátó lett, aki mindig mosolyog, még amikor hullafáradt is.

Ennek aztán meglett a jutalma és a böjtje is: szabályos rajongótáborra tett szert a Villa Gréta cukrászda, folyamatosan tömegek álltak sorba náluk, Ági nem győzte készíteni a sütiket, a személyzet leterhelődött, félő volt, hogy kivész a helyből a legfontosabb: a melegség.

Ezért 2018-ban sokak meglepetésére úgy döntöttek, ideje lehúzni a rolót, a helyüket azóta a Café Maran nevű színvonalas kávézó vette át. Ági és Lajos pedig nekiálltak életük egyik legfontosabb projektjének: kipihenni magukat. Persze a tervezés is zajlott a fejekben, mígnem fél éve bejelentették: a Kőröshegyi-völgyhíd alá költöznek, az egykori Völgyhíd Kávézóba. Annak nevét is megtartották (trükkösen beleintegrálva a Villa Gréta nevet is, ami amúgy lányuk nevéből ered), az isteni sütiket magukkal hozták.

Nagy nyitóbulit nem szerveztek, csak csendben meghirdették, mely napon nyitnak. Ennek ellenére azonnal lerohanták őket a hálás és örömködő emberek, és amikor mi  ott jártunk még az előző hétvégén, akkor se látszottak ki a munkából. Szilágyi Lajos el is mondta nekik, hogy el akarják kerülni azt a fajta lélekölő túlterhelődést, mint ami Siófokon érte őket, szóval még az is benne van a pakliban, hogy átállnak az asztalfoglalós rendszerre, és egyelőre elvitelre sem adnak ki süteményt. Egy miniinterjút is készítettünk Lajossal, ezzel zárnánk a cikket, íme:

Miért hagytátok ott Siófokot? Túl sok volt a pörgés?

Szerettük nagyon, de az utolsó év a rengeteg örömteli pillanat mellett már főleg a túlélésről szólt. Sok volt..., nagyon sok! Szerencsére volt erőnk meghozni a döntést, hogy itt a vége és máshol folytatjuk.

Hogy kerültetek a völgyhíd alá, miért esett erre a helyre a választás?

Szerelem volt első látásra! Az egyik barátunk ajánlotta egy rendezvényről hazafelé, hogy ismerve az elképzeléseinket, tud a déli parton egy csodálatos panorámával rendelkező eladó kávézót. Eredetileg Badacsony környékén szerettük volna megtalálni az új helyünk, de minden kinézett ingatlannál volt valami jogi vagy besorolási probléma. Utólag visszagondolva hálásak lehetünk ezekért a problémákért, mert így kerülhetett a látókörünkbe ez a csodálatos ingatlan.

Mit csináltatok a köztes időben?

Regenerálódtunk, utaztunk és a gyermekeinkkel voltunk nagyon sokat. Ági továbbképezte magát és új süteményeket alkotott. Az új helyünk megtalálása is sok időnket elvitte. Meg sem tudom mondani, hányszor autóztuk körbe a Balatont, a számunkra megfelelő helyszínt keresve.

Milyen új sütikkel és egyéb termékekkel számolhatunk?

Az első néhány héten a törzsvendégekre gondolva a klasszikus Villa Gréta sütik lesznek a pultban egy-két újdonsággal. A Gréta-szelet, az ikonikus karamellás-kókuszos és a Siófoki Varázs mellett új süteményként bemutatjuk a Völgyhíd-szeletet (diós, vaníliás, karamelles) és a ház diós-fügés macaronját. Egyszerűbb reggelivel is várjuk a délelőtt érkező vendégeinket.

Hogy fogadták a vendégek az újranyitást?

Megható volt látni a sok mosolygó arcot. A nyitást ünnepi pillanatként élték meg, ahogy mi is. Ági rengeteg virágot kapott a nyitó hétvégén a törzsvendégektől, amit ezúton is köszönünk! Szerencsések vagyunk, hogy ilyen vendégeink voltak és vannak.

Címkék