Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Ez is érdekelheti

látnivalók & kultúra

Új látnivalót kapott Balatonfüred: Átadták a Lóczy-barlang Látogatóközpontot

A 2021. július 13-án átadott balatonfüredi látogatóközpont beltéri és szabadtéri kiállítással is várja a látogatókat.

Az új fogadóépületben, amelyhez egy 50 négyzetméteres fedett terasz is épült, 240 négyzetméteren interaktív kiállítás mutatja be a barlangot és a térség földtani, természeti értékeit. Ajándékbolt és büfé várja a látogatókat, és kialakítottak egy geológiai tanösvényt is, számolt be a fejlesztésekről a Balatonfüred.hu.

A Lóczy-barlang Látogatóközpont építése 273 millió forintból valósult meg. Ez egy 402 millió forintos támogatás legjelentősebb eleme, amit a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a Széchenyi 2020 program keretében nyert el. A beruházás során fejlesztették a Hegyestű geológiai bemutatóhelyet, a Salföldi majort és a Tapolcai-tavasbarlangot is, írta az MTI.

Az átadó ünnepségen elhangzott, hogy a város hamarosan felújítja és kiszélesíti a Lóczy-barlanghoz vezető utat.

A „Rejtett kincsek a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban” projektről korábbi interjúnkban Puskás Zoltán parkigazgató mesélt. Akkor elmondta, hogy a Lóczy-barlang azért is kiemelkedő, mert egy csodás természeti képződmény, ráadásul könnyen megközelíthető helyen van, szinte benn a városban. Kitért arra is, hogy "nem áll rendelkezésre megfelelő infrastruktúra a barlangnál", pedig sok turista és iskolás csoportok is járnak ide.

A Balaton világhírű kutatójáról, id. Lóczy Lajosról elnevezett barlangot kőbányászat közben fedezték fel 1882 októberének végén. A Tamás-hegy nyugati oldalában található természeti látnivaló Balatonfüred központjától autóval öt perc alatt, gyalog félórás sétával érhető el. A fokozottan védett barlanghoz a zöld turistajelzés vezet a vasútállomástól és a Jókai-kilátótól (az útvonal a felújítás ideje alatt ideiglenes nyomvonalon haladt.)


A barlang utcai ruhában, villanyvilágítással és szakszerű vezetéssel látogatható. 

A balatonfüredi Lóczy-barlang Látogatóközpont 2021. július 17-től naponta 10.00-18.00 óráig látogatható.

További információ itt található. 

Cimkék

Hasonló tartalmak

5 kedvenc ékszerészünk, akik hordhatóvá teszik a Balatont

?>

Ebben a cikkben 5 olyan, balatoni kötődésű ékszerészt gyűjtöttünk össze, akiknek a termékeivel nem lehet mellélőni!

Mutatjuk a 2024-es Balaton Sound első fellépőit

?>

Bejelentették a 2024-es Balaton Sound első fellépőit.

Borkóstolókkal és téli wellness-élménnyel vár a Hotel Vinifera Wine & Spa

?>

A Hotel Vinifera Wine & Spa Kreinbacher ambassador elismerést kapott, a közel 400 fajtából álló borgyűjteményüket kóstolók során fedezhetjük fel.

A jazz, a soul és az elektro-swing sztárjai érkeznek a 2024-es VeszprémFestre

?>

Július 16-20. között Gregory Porter, Toto, Paloma Faith, a Milky Chance és a Caravan Palace lép fel a VeszprémFesten.

Neked ajánlott

A