Aki ismerős Csopakon, az valószínűleg elképedve nézte bő egy hónapja a kígyózó sorokat a strandhoz vezető úton lévő lepukkant, ósdi élelmiszerbolt előtt. Meg kellett dörzsölnünk a szemünket, hogy elhiggyük, nem érzéki csalódásban van részünk, hiszen a régi bolt helyén egy csillogó, modern francia pékség nyitotta meg kapuit, ahol már az első hét reggelein is közelharcot kellett vívni az Benedict-tojásért.
Nem vicc, komolyan mondjuk. Közel 400 adag reggelit kiadni gyakorlatilag a nyitás napjától minden reggel, az elképesztő teljesítmény, és ehhez jön még hozzá a nap többi részének vendégserege. Egyértelmű, hogy a Buborék megálmodói telibe találták a környék folyamatosan bővülő nyaralóközönségének igényeit, hiszen pár éve még futurisztikusnak hatott volna a gondolat is, hogy poharazott champagne-t lehet a reggelihez inni a csopaki vasútállomástól 500 méterre.
A budai Nor/ma Grandból is ismert Molnárka Simon felelős a saját recept alapján készített, kovászos, jólesően savanykás házi kenyerekért, a cukrászatot Hucker Barbara viszi, a konyhában pedig Németh Tamás a főnök. Fiatal, vagány csapat jött össze, akik hanyag eleganciával rakják össze az üdítően friss és pillanatok alatt függőséget okozó kínálatot.
Saját kovászból és teljes kiőrlésű, valamint biolisztből készült bagett, kenyerek, tartalmas szendvicsek, extra vajas croissant, citromtarte, ikonikus málnás macaron, szusi és folyamatosan változó menü fogad minket csütörtöktől hétfőig a strand felé vezető út bal oldalán. Az előételek 2490 forint (cézársaláta bundázott csirkével) és 8000 forint között mozognak (5 éves 100% Iberico Pata Negra sonka), a főételek között pedig jelenleg találunk paradicsomos-rákos tésztát vagy grillezett tengeri sügért parajjal és gombával 3990 forintért, de akár rib-eye steaket is kérhetünk paradicsomsalsával 7500 forintért.
Nagyon magas minőség, érezhetően remek alapanyagok, változatos és széles kínálat egy rendkívül barátságos és üdítően új környezetben. Emellett a Buborék mottója a 3 B (Bed, Bike, Bread – ágy, bicikli, kenyér), és ennek részeként az épület fölső részén szállásokat alakítottak ki, a bolt fele pedig luxusbiciklik kiállítói és értékesítési pontjaként is szolgál.
A Buborékban nem feltétlenül a környékbeli gasztronómiáról és borokról szól a történet, de úgy gondoljuk, egy kinyilvánítottan francia pékségnek és bisztrónak nem is feltétlenül arról kell szólnia, hiszen van elég hely, ami a környék adottságait mutatja be. Úgy tűnik, Csopak–Füred–Paloznak hármasa végleg olyan lokációvá vált, ahol az egyre színesedő és bővülő vendégigények miatt ez a buborék bizony nem fog kipukkanni.