Egy finom bort lötyögtetve élvezzük a kora tavaszi napsütést és a Balaton látványát egy dűlő mellől – nekünk ezt jelentette az Olaszrizling szerintünk, és alig várjuk, hogy újra részt vegyünk rajta!
Fél lábbal már a nyárban járunk, és ez a Balaton körül is érezhető lesz május utolsó hétvégéjén. Az csak ráadás, hogy most péntektől pünkösdhétfőig pihenhetünk aktívan, változatos programok mellett.
Gasztrohegy, borkóstoló, kortárs kiállítás és tájházlátogatás – április utolsó előtti hétvégéjén az időjárás és az izgalmas programok is nekünk kedveznek a Balaton körül.
A nyolc éve elkezdett hagyomány, a közösen gondolkodás, együtt kóstolás végre folytatódott. Telt ház, Balaton, csodás borok, remek hangulat – így láttuk mi az idei Vörös Balaton rendezvényt.
A Csopak Szitahegyén fekvő Petrányi Pince és Borterasz tavaly 20. életévébe lépett, a 2021-ben – a Covid miatt – elmaradt születésnapot idén, a 20+1. évben pótoltuk.
Az olaszrizling, a furmint, de elsődlegesen Csopak volt a főszereplője az idei Kódex-zsűrizésnek, ahol az új Csopak OEM két minőségi kategóriája, a Hegybor és a Dűlőbor is górcső alá került.
A kora nyári idővel együtt eljött a szabadtéri programok ideje, az esti koncertekhez és bulikhoz pedig a Gömbkilátó, egy kolostorrom és a Hévízi Tófürdő adja a rendhagyó hátteret.
A mára évtizedes hagyománnyá vált csopaki rendezvényen a borászokkal találkozva tudtuk megnézni – és megkóstolni –, hogy ők mit is gondolnak az egyik kedvenc szőlőfajtánkról.
Újabb kiváló étteremtől kell megválnia a balatoni gasztronómiának, a Papok Borozója után most a Szent Donát Borkúria éttermének megszűnéséről értesültünk.
Magas minőségű pékárukkal, reggelivel, bisztrókonyhával, luxusbiciklikkel és szálláslehetőséggel nyílt meg Csopak jelenleg legfelkapottabb helye, a Buborék.
A csopaki termőhely és kultúrtáj megőrzése egyre nehezebb feladat elé állítja a Csopaki Kódex iránymutatása alapján dolgozó és a minőségi borok előállítását minden más elé helyező termelőket.