November 13-án indul a Borbarangolás, amelyen a badacsonyi pincészetek felfedezése mellett különleges borvacsorákon vehettek részt.

Összesen 22 helyszínt felölelő programsorozaton vehettek részt november közepétől egészen 2022 május végéig, havonta 2-4 alkalommal. A Borbarangolás már hagyománynak számít a Badacsonyi borvidéken, ahol arra invitálják a résztvevőket, hogy szezonon kívül is keressék fel a pincészeteket, fedezzék fel a badacsonyi borokat, kóstoljanak bele az ősz és a tél ízeibe, túrázzanak a dűlők érintésével.

A borvacsorákon helyi ízek és környékbeli alapanyagokból készült menüsorok várják a vendégeket, akik a program során megismerkedhetnek a borok készítőjével és családjával, és bejárhatják a pincéket. A program tehát november 13-án indul Tilia Borvendéglőben, majd 20-án folytatódik a Folly Arborétum és Borászatban, a hónap harmadik alkalma pedig 27-ére esik a Domaine Edegger Pincészetben.

A programsorozat a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület szervezésében valósul meg.

Címkék