Minden új balatoni kikötőben sétálhatunk majd, ugyanis épülnek külön erre a célra kialakított szakaszok is. Paloznak és Szentantalfa után most már Szentbékkállán is tilos építkezni. A balatoni vendéglátósoknak alig egy-két hetük van arra, hogy a hónapok óta mesterséges kómában tartott vendéglátóhelyeket újraélesszék. Jelentősen nőtt a Balatonra biciklivel utazók száma. Heti híreinket olvashatjátok.

Esős, hideg, néhol havas áprilisi napokat élünk. Bár múlt hét vasárnapra visszatért a 10 fok körüli hőmérséklet a Balatonra, azért tavaszias időjárásban egyelőre nem reménykedhetünk: záporok, zivatarok jellemzik ezt a hetet is, az Időkép előrejelzése szerint erős hidegfront érkezik, és az eső sem hagy alább. Péntektől vasárnapig némi enyhülés várható, de tartós javulással utána sem számolhatunk egyelőre.

De most lássuk, milyen jó hírekkel ellensúlyozhatjuk ezt az áltavaszi időjárást, jöjjenek a közlekedéssel, a természetvédelemmel és a turizmussal kapcsolatos hírek!

Vírushelyzet

Április 25-től szabaddá tették az átjárást a Szép kártya alszámlái között, vagyis a szálláshelyre kapott béren kívüli juttatást fel lehet használni melegételre vagy egészségügyi, kulturális célokra is. A Magyar Közlönyben bejelentett változtatás az év végéig lesz érvényben. (Telex)

Úgy készülhetnek a kereskedelmi szálláshelyek, hogy a belföldi turizmus május elején újraindulhat, mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) általános alelnöke, Baldauf Csaba, aki hozzátette: azért is sürgető az újraindulás, mert a szállásszolgáltatásban eltorzult a versenyhelyzet, mivel sokan feketén adják ki házaikat hétvégente. (Magyar Nemzet)

Ha a teraszok engedélyt kapnak a nyitásra, mindenki a Balatonon akarja majd szürcsölgetni a borát vagy a koktélját

Ha a teraszok engedélyt kapnak a nyitásra, mindenki a Balatonon akarja majd szürcsölgetni a borát vagy a koktélját

– véli Kardos Gábor, a Balatoni Kör egyesület alapítója. Eddig soha nem látott vendégsereget jósol, ráadásul a balatoni vendéglátósoknak alig egy-két hetük van arra, hogy a hónapok óta mesterséges kómában tartott vendéglátóhelyeket újraélesszék, valamint profi csapatot építsenek fel. (Index)

Közlekedés

Vízre került a felújított Badacsony katamarán. Az egyik legtöbb utast szállító hajó új büfét és belső tereket kapott. A következő videón megnézhetitek, hogyan tették vízre a megújult hajót. (Balatoni Hajózási Zrt. – Facebook)

Kezdődik a Tihany–Örvényes bringaútszakasz felújítása, a rossz állapotú utat elbontják, helyette pedig újat építenek, 3,24 km hosszan. A tihanyi szakasznál lévő két kerékpáros fahíd helyére vasbeton hidat építenek. A kivitelezés két ütemben zajlik, a híd idén novemberre készül el teljesen. (Aszófő – Facebook)

Idén már most 60%-kal több balatoni MÁV-os kerékpárosjegy kelt el, mint tavaly. Az utasforgalomban a vasúttársaság a tavalyi visszaesés után idén újra a 2019. évihez hasonló, 1,7 millió balatoni utasra számít mondta Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese, ezért a maximumra növelik a kerékpár-szállítási kapacitást, nyárra pedig jelentős fejlesztésekkel készülnek. A nyári menetrend hatálybalépésétől, június 19-től az északi part egy szakaszán befejezett villamosításnak köszönhetően sűrűbb és gyorsabb lesz az utazás; átszállás nélkül, modern, klímás, alacsony padlós Stadler FLIRT motorvonatokkal lehet majd utazni Budapesttől Balatonfüredig. (Bringazas.hu)

Május 12. és 16. között számos útlezárás várható a Balaton és Budapest között. A Tour de Hongrie nemzetközi országúti kerékpárosverseny térképét itt tudjátok megnézni. (Aszófő – Facebook)

Épül-szépül

Az egyre nagyobb számú balatoni kikötőfejlesztés kapcsán kérdezte a hirbalaton.hu a Magyar Turisztikai Ügynökséget (MTÜ). A válaszokból kiderül, hogy a Kisfaludy Balatoni e-kikötő fejlesztési konstrukció keretében 4,5 milliárd forint támogatással összesen tíz kikötő létesítésére, fejlesztésére nyílt lehetőség. Mindegyik esetében sétányszerű móló épül. Ahol éppen nem épül új mólószár, ott is kialakítanak sétány jellegű szakaszokat. Az első ilyen kikötők várhatóan 2022 körül készülnek el. Az új mólók mindegyike hozzáférhető lesz a lakosság és az arra járók számára is. (Hirbalaton.hu)

Szentbékkálla is csatlakozott a Balatonon elszaporodott építkezések megállításához. A változtatási tilalomként bevezetett intézkedés minimum 6 hónapig, legfeljebb 3 évig lesz érvényben, addig is módosítani fogják a Helyi Építési Szabályzatot a nem kívánatos építkezések elkerülése érdekében. Az erre vonatkozó területen addig is „telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, továbbá elbontani, illetőleg más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani nem szabad”. (Sárvári Csaba, Szentbékkálla polgármestere, I Love Szentbékkálla – Facebook)

Évtizedek óta üresen álló kórházat újítanak fel Veszprémben. Az egykori Heim Pál Gyermekkórház 1995-ben zárta be végleg a kapuit, most – az Európa Kulturális Fővárosa program részeként – egy új, a kultúrát és az aktív kikapcsolódást magában foglaló intézménnyé alakul. Egyelőre annyit tudni, hogy a kisebb gyermekek mozgáskultúrájának fejlesztésére fókuszál majd az intézmény, de lehetőséget ad a velük érkező szülők szabadidejének hasznos eltöltésére is. (ÉpítészfórumVehir)

Megújulnak a balatoni templomok: a Magyar Templom-felújítási Program keretében megszépül többek között Kővágóörsön az evangélikus és a katolikus templom, a Szent György-hegyi Lengyel-kápolna, valamint a monostorapáti, a káptalantóti, az ábrahámhegyi, a szigligeti, a balatonedericsi, a révfülöpi, a salföldi templom, valamint a lovasi katolikus és református templom is. (Balaton TV, Veol)

Megduplázódik a megújult Zánkai Erzsébet-tábor befogadóképessége. Az MTI fotókat közölt a felújítás alatt álló táborról. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: a szokásos napközis táborokat idén is mindenképpen megvalósítják, és ha a járványhelyzet lehetővé teszi, akkor az ottalvós táborokat is megszervezik Zánkán, valamint Fonyódligeten. (MTI)

Természet & védelme

A Balatonrendesi Természetbarátok Egyesülete (BRTE) online petíciót indított a balatonrendesi felszíni fejtésű vöröskőbánya védelmében. A bányát a tervek szerint napi maximum 120 tonna építési törmelékkel és sittel töltenék fel akár 40 éven át. Eddig több mint 3300-an írták alá a petíciót. (SzabadaHang.hu)

Ha Zalahalápon kirándulnátok, csak május 23. után tegyétek, addig ugyanis a Haláp-hegyen lévő tanösvény, kilátó és szoborpark forgatási helyszínként funkcionál, vagyis nem látogatható. (Bedő Lajos, Zalahaláp polgármestere – Facebook)

A 10 millió Fa alapítvány tihanyi munkacsoportja 60 darab fát ültetett a kerékpárút mellett a Gödrösi strand és a hajóállomás közötti szakaszon. (Tihany Sport és Szabadidő – Facebook)

Köz & ügyek

Megújult a Balatoni Kör elnöksége: az egyesület Szilágyi Lajost választotta meg  elnökének, akit leginkább a Villa Gréta cukrászda vezetőjeként ismerhetnek a balatoni gasztronómia kedvelői. Az új elnökség tagjai: Hajdu Attila, Martonosi Zsolt, Nagy-Golyán Nikoletta, Pach Gábor, Varga László, Vincze Péter, de a korábban Laposa Bence miatt kirobbant botrány ellenére ő is tag maradt. (Balatoni Kör – Facebook)

Turizmus & szállás

Ingyen bejuthatnak a szigligeti várba az Országos Mentőszolgálat dolgozói családtagjaikkal együtt. Szigliget önkormányzata így szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a mentősök kipihenhessék a járvány miatti túlterhelés okozta fáradtságukat. (Hírbalaton.hu)

Megalakult a Magyar Turisztikai Program Alapítvány, melynek célja a rendezvények fejlődésének segítése, különösen az újranyitás kapcsán. Az alapítvány a zenei fesztiválok szervezői, a MARESZ, a Hungexpo, az MTÜ vezetői mellett zenei menedzserek és technikai szolgáltatók összefogásával jött létre. A szervezet javasolja, hogy 3,5 milliós átoltottságnál a teraszok megnyitásakor egy-egy előadó is felléphessen, a 4 milliós beoltottság elérésénél pedig félházas beltéri előadások engedélyezését is javasolja. (Kreatív Online)

Sokak örömére idén is lesz óriáskerék Keszthelyen, további részletekkel hamarosan jelentkezik az önkormányzat. (Nagy Bálint, Keszthely polgármestere – Facebook)

Címkék