24 balatoni strand ötcsillagos, 16 strand négycsillagos, és 3 strand háromcsillagos Kék Hullám Zászló minősítést kapott a Balatoni Szövetség strandminősítő ünnepségén Balatonfenyvesen.

Az idei strandminősítő verseny győztese a legtöbb pontszámot elérő Csopak strand lett. Ebben az évben is – csakúgy mint tavaly – különdíjjal jutalmazták a járványügyi védekezésben legfelkészültebbeket: a Balatonföldvár Keleti strandot, a vonyarcvashegyi Vonyarcvashegy Lidó strandot és a Balatongyöröki strandot – számolt be az MTI a Balatoni Szövetség strandminősítő ünnepségéről.

A három Balaton-parttal rendelkező megye, Veszprém, Zala és Somogy megye önkormányzata különdíjat ajánlott fel egy-egy kiemelkedően szereplő, megyéjükben található strand számára: a Balatonlelle Napfény strand és élményfürdő, az Örvényesi Beach és a Vonyarcvashegy Lidó strand nyerte el ezeket a díjakat.

A rendezvényen Fadgyas Erzsébet Somogy megyei tisztifőorvos elmondta, idén a Balaton déli, somogyi partján 64 strand működését engedélyezték, amelyek nagy része szabadstrandként üzemel. Idén nyárra sok balatoni strand teljesen megújult, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kormánytámogatással négy éve elindított programban eddig 97 balatoni strandfejlesztés 9 milliárd forintnyi támogatáshoz jutott.

Címkék