A semmi közepén álló templomromokból akad néhány a Balaton környékén, most az Árpád-kori nagykeszi templomrom nyomába eredtünk. Következik képgalériánk és rövid ismertetőnk egy elfeledett falu emlékéről.
A közigazgatásilag Gyepükaján település (Sümeg mellett) területén található nagykeszi templomrom valójában egy elveszett falu jelképét is őrzi. Nagykeszi (Szentkirálykesziként is szerepel) létező település volt a középkorban, a magyar honfoglaló, Keszi törzsnévből származó nevét 1230-ban, egy oklevélben említik
először, derül ki Nagykeszi középkori kutatásából.
![](https://welovebalaton.hu/i/94/nagykeszi-templomrom-gyepu-kaja-n-ko-ro-si-tama-s04812.exact1980w.jpg)
A falu a török terjeszkedés következtében pusztulhatott el. Bár később, 1588-ban és 1594-ben ismét említik írásos forrásokban – ebből részbeni újratelepülésre következtetnek a kutatók, amelyet úgy tűnik, nem igazán vittek sikerre, mert ezután már semmi sem igazolja, hogy lett volna a faluban élet, egyáltalán maga a falu. Kivéve a templomot, melynek egy része a mai napig megmaradt.
![](https://welovebalaton.hu/i/71/nagykeszi-templomrom-gyepu-kaja-n-ko-ro-si-tama-s04815.exact1980w.jpg)
Ahogy az a képeken is látszik, többnyire a torony maradt fenn, de egy részen még a hajó falai is folytatódnak. A templomot Szent
Péter tiszteletére szentelték a 13. században, vélhetően 1225-1250 között. Azt is lehet tudni, hogy védelmi funkciót is ellátott az épület: földszintjén nem volt ablak, a felsőbb emleteket is csak lőrés ablakokkal látták el. Védelmi jellegére utal az is, hogy
a toronyba a hajóról csak az emeleten keresztül lehetett bejutni (a kegyúri karzatról, ahová falépcső vezethetett a hajóból), a földszinten nem volt erre lehetőség.
![](https://welovebalaton.hu/i/05/nagykeszi-templomrom-gyepu-kaja-n-ko-ro-si-tama-s04827.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/62/nagykeszi-templomrom-gyepu-kaja-n-ko-ro-si-tama-s04822.exact1980w.jpg)
A régészeti vizsgálatok alapján azt is megállapították, hogy a torony a templommal egyidejűleg épült. Ez azért is érdekes, mert az Árpád-kori falusi templomoknak csak egy részéhez tartozott torony, de ezeket is legtöbbször csak később építették hozzá a hajóhoz. Nagykeszi temploma ilyen szempontból (is) kivételesnek számított.
![](https://welovebalaton.hu/i/ef/nagykeszi-templomrom-gyepu-kaja-n-ko-ro-si-tama-s04778.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/a2/nagykeszi-templomrom-gyepu-kaja-n-ko-ro-si-tama-s04809.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/3c/nagykeszi-templomrom-gyepu-kaja-n-ko-ro-si-tama-s04799.exact1980w.jpg)
A templomromot nemrég másodjára is meglátogattuk és drónfotókat is készítettünk róla, a fotózás végére még egy kis márciusi hó is leesett.
![](https://welovebalaton.hu/i/c4/nagykeszi-templomrom-dro-n-ko-ro-si-tama-s0106.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/80/nagykeszi-templomrom-dro-n-ko-ro-si-tama-s0089.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/38/nagykeszi-templomrom-dro-n-ko-ro-si-tama-s0114.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/9e/nagykeszi-templomrom-dro-n-ko-ro-si-tama-s0100.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/8d/nagykeszi-templomrom-dro-n-ko-ro-si-tama-s0112.exact1980w.jpg)
A nagykeszi templomromot
–
Gyepükaján felől –
Káptalanfa irányába, elhagyva a települést a műútról jobbra, egy kavicsos útra lefordulva lehet elérni.
Forrás: Holl Imre, Parádi Nándor: Nagykeszi középkori falu kutatása (1983, Veszprém)