Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Ez is érdekelheti

Balaton

Új balatoni vízparti tervek: Megkezdődött az egyeztetés az önkormányzatokkal

Megkezdődött az egyeztetés az Építési és Közlekedési Minisztérium és a tóparti önkormányzatok között az új balatoni vízparti tervekkel kapcsolatban.

Balaton

10 érdekes tény, amit kevesen tudnak a balatoni kompokról

A révészek régen füstjelekkel kommunikáltak, az első motoros kompot pedig a tó fenekéről kellett kiemelni.

Balaton

Zsákmányszerzés közben videózták le a színpompás jégmadarat

A Kis-Balatonnál is előforduló jégmadárról készült felvétel zsákmányszerzés közben.

balaton

Ajándékötletek Balaton-rajongóknak az utolsó pillanatra

Mindig vannak, akik az utolsó napokban próbálnak ajándékot találni. Ez egy szinttel még nehezebb, ha így is szeretnénk, hogy kreatív és egyedi legyen a végeredmény. Az utóbbi hetekben folyamatosan tippeket adtunk a legkülönbözőbb ajándékokhoz – természetesen mindegyik valamilyen módon kapcsolódott a Balatonhoz – ezekről láthattok most egy válogatást.

Az ékszerektől a gyerekjátékokig

Ha valami nagyon egyedire vágytok, korábbi cikkünkben remek ötletekkel találkozhattatok hazai tervezőktől. A printektől a kerámiákon és az ékszereken át a játékokig számos inspirációt mutattunk, amivel becsempészhetitek a Balatont a fa alá.

A beszerzésük már nem egyszerű, de egy-két boltban kifoghattok néhány ajándékot a cikkben szereplők közül. 

Termelői ajándékcsomagok

Gasztroajándékos cikkünkben 10 tippet adtunk ahhoz, hogyan vihetitek bele a balatoni gasztronómiát a karácsonyi ajándékokba. Ha már rendeléssel nem is, de néhány ajándék esetén szerencsével járhattok, ha be tudjátok szerezni más úton. 

Minden esetben tájékozódjatok a weboldalakon, Facebook-oldalakon! 

Édesszájúaknak

Összegyűjtöttünk tíz, télen is nyitva tartó, „bekuckózásra” alkalmas helyet is, ahol ellenállhatatlan péksüteményekkel, tortákkal, forró italokkal várnak, és ahol a karácsonyi desszerteket is beszerezhetitek.
 

Borok a Balatoni borrégióból

Ebben a cikkünkben hagyományos, illetve modern fogásokhoz ajánlottunk nektek borokat a Badacsonyi, Balatonfüred-Csopaki és Balatonboglári borvidéktől kezdve egészen Somlóig. Testesebb fehérborokat és vöröseket találtok benne, melyek ajándékoknak sem utolsók!

Könyvek a Balatonról

Ebben a cikkben idén megjelent, a Balaton-felvidék építészeti és kultúrtörténeti értékeit bemutató és egy kortárs irodalmi kötet mellett egy receptkönyvet és egy mesekönyvet is találtok. Ezek mindegyike akár karácsonyi ajándéknak is megfelel, de ha magatoknak kerestek olvasmányt az ünnepekre (vagy későbbre), akkor sem lőttök mellé.

És amit a legkönnyebb beszerezni: élményajándékok

Balatoni vitorlázással, fesztiválélménnyel, borkóstolással és különböző, a Balatonhoz köthető workshopokkal is meglephetitek szeretteiteket karácsonyra. Last minute ajándéktippjeink között családi, extrémsport-, kulturális és szórakoztató élményötleteket is adunk, ha utalvány formájában rejtenétek meglepetést a fa alá.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Balaton

Különleges, fekete csőrű hattyúk tűntek fel a Kis-Balatonnál

A hazánkban ritka kóborló fajnak számító kis hattyú három példányát figyeltek meg a Kis-Balatonnál.

Balaton

Hangtalan monstrum, amin luxus az utazás – Kipróbáltuk az új balatoni kompot

Egy hideg, szeles januári napon próbáltuk ki, milyen az egyik új balatoni komp, a Tihany fedélzetén utazni. Csendes, panorámás élményben volt részünk, és még a kapitányfülkébe is bejutottunk.

Balaton

Végtelen jégtáblák – Videón a fagyos Balaton

A Balatonban megjelenő vékony jégréteg a napokban elkezdett torlódni, így létrehozva a látványos jégtáblák tömegét. Videó a déli partról.

Neked ajánlott

A