Kacskaringós, kőbástyákkal határolt utcácskák, faluközpontból kiemelkedő templomok, hófehér, oromfalas házak és a települések között présházakkal tűzdelt szőlőhegyek világába repíti az olvasót A Balaton-felvidék tájba simuló népi építészete című könyv. A környék népi építészetét folyamatosan kutató és rajzoló Somogyi Győző nagyjából egyharmaddal több grafikája került a bővített kiadásba a tíz évvel ezelőtti, elsőhöz képest. Emellett a szöveget szerző Krizsán András néhány pontosításával és tartalmi bővítésével egészült ki a kötet.
Krizsán ezúttal például különbséget tesz a vízparti építészet kultúrája és a Balaton-felvidéki települések építészeti karaktere között. Somogyi illusztrációi nyomán ez utóbbira kerestünk példákat Kővágóörsön és Salföldön.
Építészeti kincsek őrzői
A szerzők mindketten ezer szállal kötődnek a tájhoz, és elkötelezett hívei annak, hogy a vidék építészeti kincseit érdemes megőrizni. Krizsán Révfülöpön született és nevelkedett, jelenleg is a környéken tevékenykedik mint főépítész. Az ő munkáját dicséri számos környékbeli épület is, többek közt a révfülöpi Szigeti strandfürdő, az ugyancsak a községben található Evangélikus Oktatási Központ és a zánkai Gyógynövény-völgy Látogató- és Oktatóközpont is. Somogyi pedig azok közé a művészek közé tartozik, akik a 70-es években elsőként fedezték fel a környéket. Ők a bebírók, akik új életet leheltek az elnéptelenedő falvakba.
Mit jelent bebírónak lenni?
„A káli-medencei őslakosság mindazon személyeket, akik nem az egyes falvakból
származnak, és itt vásárolnak maguknak földet, szőlőt, házat, egyaránt
»bebíró«-nak nevezi. Ez az
eredetileg pejoratív megjelölés, melynek jelentése
’idegen’, gyakorlatilag maguk a
»bebírók«
között is elfogadottá vált – idővel elvesztve az egyértelműen negatív tartalmát. Bebírónak lenni
ma már annyit tesz, mint részt venni egy igen sajátos társadalmi-kulturális megnyilvánulásban,
egy viszonylag jól körülhatárolható csoporthoz tartozni, melynek tagjai főként nagyvárosokból
érkező, a Káli-medencébe
»bebirtokolt«
művészek, értelmiségiek. A bebírók jelenléte minden
kétséget kizáróan valami újat hozott létre, legfőképpen új kulturális formákat.”
Forrás: Horváth Gergő – A Káli-medence „vidéke” – avagy a „vidék” közgondolkodásbeli
átértékelődésének egy példája
Somogyi 1975-ben vett egy romos parasztházat Salföldön, és pár év alatt rádöbbent arra, hogy egy kincshez jutott.
„Ez egy körülbelül 200 éves csoda hatalmas, 60-70 centis kőfalakkal, gyönyörű boltívekkel. Először nyaralónak terveztük ezt, de aztán hamar rájöttünk, hogy itt sokkal nagyobb kincs van, mint a balatoni fürdőzés” – meséli a grafikus, aki azóta is aktívan dolgozik azért, hogy divatba hozza ezt az egyedülálló építészeti stílust.
„Ez egy körülbelül 200 éves csoda hatalmas, 60-70 centis kőfalakkal, gyönyörű boltívekkel. Először nyaralónak terveztük ezt, de aztán hamar rájöttünk, hogy itt sokkal nagyobb kincs van, mint a balatoni fürdőzés” – meséli a grafikus, aki azóta is aktívan dolgozik azért, hogy divatba hozza ezt az egyedülálló építészeti stílust.
A Balaton-felvidék íze
A főépítész a könyv fejezeteiben sorra veszi a tájba simuló borospincék, a tipikus Balaton-felvidéki településszerkezet és az itt található lakóházak összetéveszthetetlen jellemvonásait. A leírásokat a könyv második, Kőtár című részében Somogyi Győző grafikái teszik igazán elevenné. Bár a rajzokon szereplő épületek egy része már nem létezik, a több mint 200 éves múltra visszatekintő stílusban épült házakból még ma is sok megvan. Ezeket a példákat utcanévvel és házszámmal együtt találjuk meg az illusztrációk között, így aki szeretné, akár személyesen is felfedezheti őket.
„Ez olyan, mint ahogy az ételnél is megkülönböztetjük ugye a tiszai halászlét meg a bajai halászlét. Tudjuk, hogy van egy sajátságos zamata, sajátságos íze, ami nagyon-nagyon jellemző. Ez igaz a Balaton-felvidékre is, ez az íz pedig a vakolatarchitektúra” – fejti ki Krizsán, aki szerint a legfontosabb, hogy tisztában legyünk a környék építészeti sajátosságaival.
„Ez olyan, mint ahogy az ételnél is megkülönböztetjük ugye a tiszai halászlét meg a bajai halászlét. Tudjuk, hogy van egy sajátságos zamata, sajátságos íze, ami nagyon-nagyon jellemző. Ez igaz a Balaton-felvidékre is, ez az íz pedig a vakolatarchitektúra” – fejti ki Krizsán, aki szerint a legfontosabb, hogy tisztában legyünk a környék építészeti sajátosságaival.
A klasszikus, földszintes udvarháztípus és a hosszú, egyenes vonalú nyeregtető – amit egyedül a vastag kémény függőleges motívuma tör meg – attól válik olyan karakteressé, hogy az apró nyílásokkal tűzdelt hófehér homlokzatot szimmetrikus vakolatdíszek ékesítik. Ám a vakolatarchitektúrán túl számos további ismertetőjegyet sorol a könyv: kitér a hagyományos ácsmesterségtől kezdve a kőbástyákon át egészen a malterművészetig mindenre, ami miatt a Balaton-felvidéki falvakat annyira szeretjük.
A magyar mediterráneum
Hamvas Béla Az öt géniusz című könyvében úgy hivatkozik a Balaton-felvidékre, mint a mediterráneum legészakibb részére. A délies életérzés, a környék sajátos klímája és domborzata, valamint az olyan jellemző, a könyvben is kiemelt növények, mint a leander és a kövirózsa valóban a mediterrán vidékekre emlékeztetnek. Krizsán ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a magyar Toszkánaként vagy a magyar Provence-ként emlegetni a Balaton-felvidéket könnyen belecsalhat minket abba a csapdába, hogy elkalandozunk egy teljesen idegen építészeti irányzat felé.
„Tehát nekünk igenis a magyar Balaton-felvidéket kell megőriznünk, és annak az építészeti karakterét tovább éltetnünk. Ezért gondolom, hogy helyesebb, ha úgy fogalmazunk, hogy a Balaton-felvidék, az a magyar Balaton-felvidék, és ilyen nincs másutt a világon. De még helyesebb lenne – ha szabad egy kicsit tréfásabban fogalmazni –, ha azt mondanánk, hogy a dél-franciaországi Provence, az tulajdonképpen a magyar Balaton-felvidék francia változata.”
„Tehát nekünk igenis a magyar Balaton-felvidéket kell megőriznünk, és annak az építészeti karakterét tovább éltetnünk. Ezért gondolom, hogy helyesebb, ha úgy fogalmazunk, hogy a Balaton-felvidék, az a magyar Balaton-felvidék, és ilyen nincs másutt a világon. De még helyesebb lenne – ha szabad egy kicsit tréfásabban fogalmazni –, ha azt mondanánk, hogy a dél-franciaországi Provence, az tulajdonképpen a magyar Balaton-felvidék francia változata.”
Amit az unokáinknak is tovább szeretnénk adni
A könyvvel a szerzők elsődleges célja az volt, hogy egy példatárat kínáljanak azoknak, akik szeretnék megismerni a környező falvak jellegzetes építészetét. Mivel az 50-es, 60-as években sok, már-már történelmi korú épület esett az akkori átalakítások áldozatául (lecsapták a homlokzatot, a nádat palatetőre cserélték, és sok helyen szürkére mázolták a falakat), a mostani felújításokra akár úgy is tekinthetünk, mint egy lehetőségre, hogy megőrizzük a Balaton-felvidéki települések karakteres utcaképét.
A főépítész egyedül a külterületi, szőlőhegyi építkezésekkel kapcsolatban fejezi ki aggodalmát, mivel a nagy, összefüggő szőlőterületek elaprózódása és az apró présházak besűrűsödése idővel azt eredményezi, hogy összefüggő településekké válnak az egyedülálló hangulattal bíró balatoni szőlőhegyek.
„Önmagában az átalakulással szerintem nincs baj. Így volt ez évszázadokkal ezelőtt is, amikor megjelent egy újfajta igény, egy újfajta gazdálkodási mód, és átrendeződtek a helyi társadalmi viszonyok. Ez abszolút természetes, de arra kell törekednünk, hogy ez az átalakulás evolúciós módon történjen, tehát levezethető legyen az évszázadokkal ezelőtti építészeti hagyományokból, és azoknak legyen egy szerves folytatása. Próbáljuk ezt a szerves folytonosságot megőrizni, és ebből eredeztessük a fejlődést, ami tovább élteti, tovább tudja vinni azt a hagyományt, azt a kultúrát, ami erre a tájra olyan jellemző, amit nagyon szeretünk, és az unokáinknak is tovább szeretnénk adni.”
„Önmagában az átalakulással szerintem nincs baj. Így volt ez évszázadokkal ezelőtt is, amikor megjelent egy újfajta igény, egy újfajta gazdálkodási mód, és átrendeződtek a helyi társadalmi viszonyok. Ez abszolút természetes, de arra kell törekednünk, hogy ez az átalakulás evolúciós módon történjen, tehát levezethető legyen az évszázadokkal ezelőtti építészeti hagyományokból, és azoknak legyen egy szerves folytatása. Próbáljuk ezt a szerves folytonosságot megőrizni, és ebből eredeztessük a fejlődést, ami tovább élteti, tovább tudja vinni azt a hagyományt, azt a kultúrát, ami erre a tájra olyan jellemző, amit nagyon szeretünk, és az unokáinknak is tovább szeretnénk adni.”
A két szerző még látta a régi paraszti kultúrát, ismerték az embereket, akik ezeket a házakat építették. Ezt a generációról generációra szálló tudást örökíti tovább A Balaton-felvidék tájba simuló népi építészete, hogy a részletes grafikákon és a festői leírásokon keresztül fennmaradjon az utókornak.
