Ahogy arról már korábbi cikkünkben beszámoltunk az Inotai Hőerőmű monumentális méreteivel, hatalmas elhagyatott tereivel egészen különös atmoszférával bír. A veszprémi Túrajó csapata rendszeresen szervez bejárásokat az egykori erőmű területére, ahol nemcsak a látvány nyújt életre szóló emlékeket, de sok izgalmas információval is gazdagabbak lehetünk.
Izgalmas például belegondolni, hogy kicsit több mint 20 évvel ezelőtt itt még közel 1000 ember lakott és dolgozott nap mint nap, számukra pedig egy külön mikrovilágot hoztak létre, hiszen a szórakozásra is nagy figyelmet fordítottak.
A munkásoknak és családjaiknak külön lakótelepet építettek fel, ahol óvoda, közért, sőt még egy strand is helyet kapott. De a mikroközösség a kulturális programoktól sem volt megfosztva, a máig jó állapotban megmaradt Béke Művelődési Házban rendszeresek voltak a színházi előadások, de külön moziterem, könyvtár, büfé, étkező és sajtószoba is helyet kapott az épületben. Ezek a programok mára a múltba vesztek (bár alkalmanként a Pannon Várszínház tart itt előadásokat), azonban számos izgalmas és remek állapotban fennmaradt műalkotás, mozaik és dombormű őrzi az egykori pezsgő kulturális élet emlékét.
A külső homlokzatokat (Pátzay Pál és Somogyi József munkái) és a fontosabb helyiségeket a kor neves képzőművészeinek alkotásai díszítik, kedvencünk Rozsda Endre festőművész mozaikjai és Kovács Margit keramikus Körtánc című domborműve volt. Az épület 2008-ban egyedi műemléki védettséget is kapott.
Talán kevesen tudják, de az erőmű dolgozói között volt Hamvas Béla is néhány éven át. Az író emlékére 2017-ben színpadi kollázs is készült a művházban. Az erőműn kívül pedig ezt az épületet is többször használták forgatási helyszínként.
Az Inotai Hőerőmű történetéről és kulisszatitkairól itt írtunk bővebben, a Művelődési Házról pedig beszéljenek magukért fotósunk, Kőrösi Tamásnak magával ragadó képei.
Augusztus 31. és szeptember 3. között INOTA Fesztivált rendeznek a hőerőmű területén.