Húsvét napjaiban megindul az ország, aki teheti, igyekszik kicsit elvonulni a rohanó hétköznapok helyszínétől, kikapcsolódni, feltöltődni, új élményekkel gazdagodni. Egyik népszerű célpontunk ilyenkor a magyar tengernek is becézett Balaton. A nyüzsgő munkanapok után a hosszú hétvége legmaradandóbb élménye lehet minden sietség nélkül elfogyasztani az ebédet, miközben a hullámzó vizet csodáljuk, amit a balatonvilágosi Tópart Hotel és Étterem teraszán, közvetlenül a part mellett minden gond nélkül megtehetünk.
Balatonvilágos az első balatoni település, ha a főváros felől, autópályán közelítjük meg a tavat, innen Kenese felé fordulva könnyedén elérhető az északi part is. A vonat sűrűn jár, autóval pedig mindössze ötven perc az út. Egy lelkes testvérpár, Pintér Anna és Máté ezt a városkát választotta, hogy megalapítsa az azóta is családi tulajdonban lévő Tópart Hotel és Éttermet, amit töretlen lendülettel fejlesztenek és újítanak, az igényekhez igazodva.
A hotel vendégei többek között azért őriznek kellemes emlékeket a helyről, mert közvetlenül a tó partján található, így aki betér ide, az ősfás, tulipános környezetben, a Balaton hullámaitól pár méterre, a túlparti hegyek látványa mellett fogyaszthatja el a rendelését.
Olyan helyen, ahol egy csésze kávé kavargatása közben is kellemes élményekben van részünk.
Olyan helyen, ahol egy csésze kávé kavargatása közben is kellemes élményekben van részünk.
![](https://welovebalaton.hu/i/45/topart-hotel-5.exact1980w.jpg)
Hagyományos ízlésűeknek fogasfilé és túrógombóc, újítóknak citrusos karalábé
Az étteremben Schneider József mesterszakács kulináris költeményeiből fogyaszthat a vendég. A Tópart csapata a 2023-as év étlapján klasszikus magyar ízeket gondolt újra, olyan fogások találhatók rajta, mint a marhapörkölt vagy a tyúkhúsleves, de a vegetáriánus és a vegán vendégekre, illetve a glutén- és a laktózérzékenyekre is gondoltak a menüsor összeállítása során.
A húsmentes kínálatból ajánlásra méltó a citrusos karalábé, amit mogyoróval és burgonyachipsszel tálalnak, vagy a hajdina, cékla és sárgabarack adta ízvilággal összekombinált kecskesajt. Sokan kérik a hollandi mártással, bébispenóttal és parázsburgonyával tálalt fogasfilét és az édesburgonya-triót. Ennél a fogasnál a zöldséget háromféleképpen használják fel: tallér, püré és chips formájában. Ezt teszi teljessé a currys majonéz, a sült hagyma és a rukkola. A desszertek közül kiemelkedik a túrógombóc, amit tradicionális módon, fahéjas tejföllel tálalnak, de újító elemként a tányéron megjelenik a fehér csokoládé is.
Az étterem kerthelyiségének különleges része az Akvárium, itt egy letisztult külsejű, üveggel körbevett, félig nyitott helyiségben élvezhetik a vendégek a remek fogásokat, a kiváló italokat és a Balaton felől fújdogáló szellőt.
Az étterem kerthelyiségének különleges része az Akvárium, itt egy letisztult külsejű, üveggel körbevett, félig nyitott helyiségben élvezhetik a vendégek a remek fogásokat, a kiváló italokat és a Balaton felől fújdogáló szellőt.
![](https://welovebalaton.hu/i/dd/wendlpeter-0181.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/fa/topart-hotel-1.exact1980w.jpg)
Húsvéti élmény sonkával, tojáskereséssel és balatoni aranyhíddal
Aki meg szeretne szállni a Tópart Hotelben, az a csendes, családias hangulatú szálláshely 18 szobája közül válogathat, melyek között találunk akadálymentesített szobát is. Ezek egy részéből csodás panoráma tárul elénk a tóra, illetve az északi partra, a Bakonyalja vonulataira.
![](https://welovebalaton.hu/i/a7/topart-hotel-3.exact1980w.jpg)
A szálloda wellnessrészleggel is rendelkezik, a testet-lelket feltöltő pihenésről pezsgőmedence, finn szauna, infraszauna, skót zuhany, jégvarázs, Kneipp-taposó és boruló dézsa gondoskodik. Ezenfelül elérhető többfajta masszázs is, többek között aromaterápiás masszás és talpmasszázs.
A legkülönbözőbb outdoor programokra is lehetőség nyílik, a Balaton-parti ősfás park kiváló egy esti grillpartihoz, a szálloda saját strandjának használata pedig csak a vendégek számára lehetséges, és akár a SUP-ot is bérelhetünk, ha aktív kikapcsolódásra vágyunk.
A legkülönbözőbb outdoor programokra is lehetőség nyílik, a Balaton-parti ősfás park kiváló egy esti grillpartihoz, a szálloda saját strandjának használata pedig csak a vendégek számára lehetséges, és akár a SUP-ot is bérelhetünk, ha aktív kikapcsolódásra vágyunk.
![](https://welovebalaton.hu/i/54/sup2.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/07/topart-hotel-es-etterem-1.exact1980w.jpg)
A húsvéti hétvégén a szálloda különleges ajánlattal kedveskedik az őket választóknak. Az ünnepekhez illő finomságokkal, félpanziós ellátással, borkóstolóval, wellnesszel és szaunázással – illóolaj-válogatással készülnek. A gyerekek élményéről a tojáskeresés gondoskodik, a balatoni naplemente pedig felejthetetlen élményt biztosít az egész család számára.
![](https://welovebalaton.hu/i/55/topart-hotel-1.exact1980w.jpeg)
![](https://welovebalaton.hu/i/6f/topart-hotel-2.exact1980w.jpg)
Esküvő a Balaton partján
A Tópart Hotel és Étterem ideális helyszínt jelent különböző rendezvények számára is. Ezek közül kiemelten érdemes kezelni az esküvőket, hiszen egyszerre különleges és megható élmény a Balaton partján kimondani a boldogító igent. A szálloda teljes kizárólagosságot biztosít, vagyis egy időben csak egy esküvőt tartanak, az esküvőszervezést pedig a lehető legrugalmasabb módon segítik,
ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az ifjú párnak örök élmény legyen a házasságkötés napja.
ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az ifjú párnak örök élmény legyen a házasságkötés napja.
A 100 fő befogadására alkalmas, panorámás rendezvényterem nemcsak esküvők, hanem bármilyen más kulturális, tudományos vagy akár céges összejövetel lebonyolításra is alkalmas, ez utóbbit támogatja a modern, minden igényt kielégítő technikai felszereltség is.
![](https://welovebalaton.hu/i/e8/wendlpeter-0204.exact1980w.jpg)
Tehát ha egy kellemes helyet keresünk a családi összejövetelek számára, kávéznánk egyet a Balaton-part közvetlen közelében, netán itt tartanánk egy jelentős eseményt, vagy éppen a boldogító igent szeretnénk kimondani a balatoni panoráma ölelésében, akkor a Tópart Hotel és Étterem lesz a tökéletes választás.