A Balaton mellett sok mindent lehet csinálni, de unatkozni biztos nem fogunk. Mi ugyan már majdnem elkezdtünk semmit tenni egy komótosnak ígérkező koranyári hétköznap, de hirtelen kalandozni támadt kedvünk, így szinte véletlenül rábökve a térképre fedeztünk fel Szántód egy csodás, stéggel és napozóval felturbózott kilátóját, ami igazából jóval több ennél. A balatoni panoráma verhetetlen a magaslat tetejéről, nem is beszélve a vadregényes fapallóról, amin keresztül bejuthatunk a stégre, ahol vidáman megférnek egymás mellett a horgászok, csónakázók és a balatoni naplementében gyönyörködők.

A Kisfaludy utca végében régóta állt egy kilátóval felturbózott stég, ami főleg a helyiek lejutását segítette a vízhez, ám az elmúlt években igencsak leromlott az állapota. 2021-ben a kilátó már életveszélyes volt, a napozót legalább 10 éve elvitte a jég, és a bejáró is hagyott kivetnivelót maga után. A példás helyi összefogásnak és a Kétfarkú Kutyapárt segítségének köszönhetően azonban tavaly teljesen megújult az utca végén található infrastruktúra.

A stéget eredetileg 1996-ban az utca egyik lakója, Szilassy Elemér építette, akinek hosszú évek óta szívügye volt a bejáró és a kilátó megújítása. A költségeket önerőből nem tudta fedezni, azonba a Kutyapárt passzivistájának, Kis Józsefnek a segítségével, – aki rendszeres nyaraló Szántódon – sikerült támogatást szerezni a felújításhoz. A teljes összeget még ez sem fedezte, így a Kisfaludy utca lakói és a barátok szedték össze a hiányzó pénzt, József egyik barátja pedig egy jókora adag fával járult hozzá a felújításhoz.

„Összesen közel 100 ember vett részt valamilyen módon a projektben (akár úgy, hogy fröccsöt hozott a többieknek), de azoknak a száma is elérte a két tucatot, akik komolyabban hozzátettek a munkához” – olvashatjuk a Kétfarkú Kutyapárt beszámolójában.

„Összesen közel 100 ember vett részt valamilyen módon a projektben (akár úgy, hogy fröccsöt hozott a többieknek), de azoknak a száma is elérte a két tucatot, akik komolyabban hozzátettek a munkához” – olvashatjuk a Kétfarkú Kutyapárt beszámolójában.

Több hónapos tervezést követően a munkák 2022. márciusában kezdődtek el, a 150 méter hosszú, fapallós bejáró júliusra készült el, majd ősszel az új kilátó is felépült. A közösség motorja mindvégig Szilassy Elemér volt, így Szántód új, a nádasok között vezető sétányát is (nem hivatalosan), de az ő tiszteletére nevezték el. 

Szerintünk fantasztikus példája a helyi összefogásnak, érződik, hogy szívvel lélekkel újult meg a hely, amit látszólag nagyon megbecsülnek az oda látogatók. Ottjártunkkor találkoztunk a stégen horgászokkal, a kilátóban a balatoni panorámában gyönyörködőkkel, sőt volt aki laptoppal érkezett, hogy a kilátó alatt berendezett asztaloknál ülve dolgozzon. 

Ez biztos, hogy a legmenőbb home office, amit valaha láttunk!

Ez biztos, hogy a legmenőbb home office, amit valaha láttunk!

Mi sem voltunk restek, oldalunk állandó fotósával, Kőrösi Tamással hosszú időre a stégen ragadtunk, hiszen nem győztük csodálni a naplementét, az aranyhíd messzeségébe elsuhanó hattyút, a szomszédos stégen romantikázókat és a SUP-on evezőket. A kilátást egy piros katamarán koronázta meg, de a szöveg helyett beszéljenek inkább a fotók...

Címkék