Októberben a legtöbb település már szüreti lázban ég a Balaton körül is. A borászatok különböző kóstolókkal, gasztrofesztiválokkal készülnek, de lesz felvonulás, bál és hagyományos események is. Az északi és a déli partot is érdemes célba venni, hiszen egészen október közepéig gyűjtöttünk változatos programokat!
Szüreti felvonulás Zánkán – október 7.
Megmozdul Zánka is szüret alkalmával: október 7-én 14 órától szüreti felvonulás várható a Tenger-szem Panziótól indulva. A színpadon hagyományos előadásokra számíthattok: népdalkörök és táncegyüttesek váltják egymást, és bordalok is elhangzanak majd. Az eseményhez a helyi borászatok és vendéglátóhelyek is csatlakoztak, így bátran betérhettek egy-egy étterembe kóstolót tartani!
Nivegy-völgyi borpiknik – október 7.
Ha komolyabb kóstolóra, esetleg szakmai programra vágynátok, akkor a Nivegy-völgyi borpiknikre vessetek egy pillantást! Október 7-én a Dobosi Birtokközpontban 10 borászat mutatja meg a tételeit, 11-től pedig mesterkurzuson is részt vehetnek azok, akik erre jegyet váltanak.
Szüreti mulatság Balatonakalin – október 7.
Október 7-én, szombaton Balatonakalin is szüreti programok várnak rátok. Lesz kézművesvásár, bordalok és néptáncbemutató, préselés és mustkóstoló, 19 órától pedig szüreti bálban mulathattok.
Murci Gasztrofeszt a Kishegyen – október 21.
13 pincészet, 12 étterem, 1 mindenmentes cukrászda és 1 pálinkamanufaktúra kínálatát kóstolhatjátok meg október 21-én Kishegyen. A parkolóban kézművesek, házi sajt, szőlőből készült lekvárok, játszóház vár titeket ezen a napon a Murci Gasztrofeszten.
Somlói Juhfark Ünnep – október 21.
Mit tud a juhfark Somlón, és milyen más borvidékeken? Milyen borkoktél-alapanyag lehet ez a szőlőfajta?
Ilyen és hasonló kérdésekről lesz szó többek között az október 21-én megrendezésre kerülő Somlói Juhfark Ünnepen. Az eseményen magatoknak állíthatjátok össze a programot: részt vehettek sétálókóstolón, három workshopon, vezetett múzeum- és pincetúrán, a kitartóak pedig afterpartyval zárhatják a napot.
Ha további programokat böngésznétek, ide kattintsatok!