Egy hideg, szeles januári napon próbáltuk ki, milyen az egyik új balatoni komp, a Tihany fedélzetén utazni. Csendes, panorámás élményben volt részünk, és még a kapitányfülkébe is bejutottunk.
Metsző, hideg szél fogad a tihanyi révnél a januári reggelen. Mégsem az autóban várjuk, hogy megérkezzen az új komp, amit most látunk először a valóságban. Aztán a Tihany névre keresztelt monstrum végre elindul a szántódi partról, először csak apró pont a télen is szokatlanul türkizkék vízen. Mi pedig izgulunk. Pont úgy, mint amikor vidéki kisgyerekként először utaztunk villamoson, metrón, trolin.
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (13)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54657/546574/54657411_4038775_cbd1fc2dec4bdda6d2aa599230834cbb_wm.jpg)
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (9)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54657/546573/54657375_4038769_61abf194f388ea12b1142611e53a7b60_wm.jpg)
Sokat vártunk a Balaton új vízi járművére: egy másik komppal, a Szántóddal és a két, Balaton és Tomaj nevű katamaránnal együtt már 2021-ben elkészült a komáromi hajógyárban, a BAHART és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közreműködésével. Aztán két évig várt a társaival a szállításra előkészített állapotban, addig a Balaton vízállása, valamint az időjárás nem tette lehetővé a Dunán és a Sió csatornán át vezető utat. A Sió-zsilipet végül 2023. június 13-án nyitották meg, miután a Balaton elérte (sőt, meg is haladta már) a 120 centiméteres szabályozási szintet. A kompok összesen 400 kilométert tettek meg a Balatonig (útjukat mi is követtük).
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (4)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54657/546573/54657399_4038773_1414d51bcd58f94e6539b216b5e93c7a_wm.jpg)
Most pedig itt van előttünk, hangtalanul érkezik az elektromos meghajtású motoroknak köszönhetően. Alig várjuk, hogy leguruljanak róla az autók. Széles János, a Tihanyrév állomásfőnöke kísér fel minket a fedélzetre, ami jóval tágasabbnak tűnik, mint a régi kompokon.
![Az új kompon teljesen átláthatunk](https://kep.index.hu/1/0/5465/54657/546575/54657585_4038791_1c637c0dd087b96d959964e717b09508_wm.jpg)
Az új kompok valóban hosszabbak néhány méterrel, mint a régiek: 45 méter hosszúak és 11 méter szélesek. A méretüktől függően kb. 24 gépjárművet, 30 kerékpárt és 120 utast képesek egyszerre szállítani. A kapacitásbővítésére azért is szükség volt, mert a komp utasforgalma 10 év alatt 800 ezerről közel 1,4 millióra emelkedett, és a kerékpárosok száma is több mint a duplájára nőtt.
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (47)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54657/546577/54657755_4038807_d865dacd92c67bda263e07cdafc80bad_wm.jpg)
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (54)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54657/546577/54657767_4038809_c0ec25850b295f30439f70b8c5581e3b_wm.jpg)
És ha már a számoknál tartunk: a kompok acélszerkezetének tömege 298 tonna, 11 km elektromos vezeték, közel 4 tonna festék került felhasználásra az építés során.
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (68)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54657/546577/54657793_4038811_0da397c5408e77e4c17682778648e1c0_wm.jpg)
További újítás, hogy a felső fedélzet, ami a komp több mint felét lefedi, árnyékot ad az utasoknak és a kocsiknak. Nyáron várhatóan jóval kellemesebb lesz a klíma a fedélzeten, mint a régi kompokon, ahol az aszfalt átmelegedett a napon. Az új kompon esőben is kiszállhatunk majd az autóból.
Észre sem vesszük, ahogy elindul
Szinte észre sem vesszük, ahogy a komp elindul, olyan tökéletes a csend. Itt, a tihanyi szűkület erős északi szele elől az emeleti, fűtött (nyáron hűtött) utasfedélzet üvegfalán át nézzük a távolodó partot. Közel 30 ülőhely és a mosdó kapott itt helyet.
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (72)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54657/546578/54657857_4038815_df75aa990e64414620348d1d7f0f76e8_wm.jpg)
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (57)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54658/546580/54658021_4038827_db60fefaf0132f9c322ba929da4e701b_wm.jpg)
Utasként a teljesen átlátszó falú kapitányfülkébe is beláthatunk, és végignézhetjük, ahogy a komp vezetője érintőképernyőket nyomkodva irányítja a hatalmas, 300 tonnás járművet. Régi sci-fi-filmek jutnak az eszünkbe a képernyők és a négyszög alakú irányítópult láttán. A rév állomásfőnökének engedélyével ide is benézhetünk, és a kapitány szemszögéből láthatjuk a kompot, és persze élvezhetjük a 360 fokos panorámát.
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (45)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54658/546580/54658041_4038829_3aea00da294f3cb4c6706998ed01e4ce_wm.jpg)
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (40)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54658/546581/54658115_4038835_63e6a7aa83cbb7ce13f1fb8c267beaff_wm.jpg)
Mire befogadjuk a látványt, a komp már meg is érkezik Szántódra. A menetidő valóban rövidebb, az új kompok akár 15 km/órás végsebességet is el tudnak érni (a régebbieké 11 km/óra), a rév elérésekor a manőverezés azonban bonyolultabb és összetettebb folyamat, és kicsit tovább is tart, tudjuk meg a kapitánytól. Így összességében éppen annyi ideig tart egy út, mint a korábbi modellekkel.
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (42)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54658/546581/54658159_4038839_0599845bfa9e308290595648e4b5cbe5_wm.jpg)
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (36)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54658/546581/54658195_4038841_aad7151f5ca320375f566d12ade7ebd7_wm.jpg)
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (63)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54658/546582/54658219_4038843_2523e8f6821803768fed0fa52926e1c1_wm.jpg)
Összesen hat komp van a flottában
A két újjal együtt összesen hat komp lesz használható és a folyamatosan közlekedő két komp mellett szükség esetén bevethető. A régebbieket folyamatosan felújítják, tudjuk meg Széles Jánostól.
A Tihany nevű komp sincs még teljesen készen, kap egy személyzeti pihenőteret. A beépítés idejére, február második felében felváltja új „testvére”, a Szántód, márciusban pedig mindkét új jármű szolgálatba áll, az új katamaránokkal együtt.
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (48)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54659/546590/54659071_4038897_9983dad3148e9880ec7242b4ff34732a_wm.jpg)
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (66)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54659/546591/54659101_4038901_2e04fec9449fdf32bed5ff238e7a5e63_wm.jpg)
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (55)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54659/546591/54659115_4038903_4e586f845c83e570784482655d9d0b5e_wm.jpg)
A visszaút ugyanolyan csendes, csak a felhők sziluettje változik a víz felett. Nagyon rövidnek tűnik most a kb. 10 perces menetidő, ha nem várnának a teendőink, legszívesebben beneveznénk meg egy körre. Bár a kilátás miatt eddig is külön élmény volt, mostantól a kompozás a kényelemről is szól majd, és alig várjuk, hogy mindkét új jármű munkába álljon.
![ťj Komp KčrĒsi Tam†s (20)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5465/54659/546591/54659159_4038907_b22b1aaa4386b7c1df5a38d7fae62367_wm.jpg)
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)