Bródy János idén áprilisban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, de a gitárt egyelőre nem teszi le. Bár az áprilisi, Budapest Arénában rendezett nagykoncertje után jelezte, hogy a jövőben már nem vállal hasonló léptékű fellépéseket, a zenéléstől nem búcsúzott el. Az Illés és a Fonográf egykori tagja, generációk meghatározó dalainak szerzője jelenleg „Az első 80 év – Jutalomjáték” című koncertsorozatával járja az országot. November 28-án, szombaton 19 órától a Balatonfüred Kongresszusi Központban lép színpadra, ahol több mint hat évtizedes pályafutásának ismert és ritkábban hallható dalai is felcsendülnek.
A Balaton azonban jóval több, mint koncerthelyszín Bródy János életében. A tóhoz kamaszkori álmok, meghatározó találkozások és családi emlékek kötik. A magyar könnyűzene egyik legmeghatározóbb alakjának dalai több mint hat évtizede kísérik a közönséget, szövegei pedig mára a magyar kulturális emlékezet részévé váltak.
És most pedig nézzük, hogyan látja Bródy János a Balatont!
We Love Balaton: Milyen az első, legmeghatározóbb emléked a Balatonról? Van olyan balatoni íz, illat vagy hang, ami azonnal visszarepít egy emlékhez?
Bródy János: Kamaszkorom legszebb álmai közé tartozott a Balaton, de csak 17 éves koromban kerültem először közel hozzá. Ami a hangot illeti, nagyon szeretem Bornai Tibor Balatoni nyár című dalát.
WLBa: Vannak kedvenc helyeid a Balaton körül (települések, strandok, rejtett pontok), ahová újra és újra visszatérsz?
B. J.: Az első és meghatározó emlékem Balatongyörök, hiszen ott találkoztam Koncz Zsuzsával 1963 nyarán. A balatongyöröki mólót akár a zenei pályám kezdőpontjának is nevezhetném, ha arra járok, mindig kimegyek a móló végére és elmerülök az emlékeimben.
Bródy János, a magyar könnyűzene egyik legfontosabb dalszerzője
Bródy János 1946. április 5-én született Budapesten. Eredetileg villamosmérnöknek készült, de végül a zene lett egyre hangsúlyosabb az életében. 1964-ben csatlakozott az Illés együtteshez, amelynek Szörényi Leventével közösen írt dalaival a magyar nyelvű beatzene egyik megteremtőjévé vált. Az Illés feloszlása után, 1974-ben a Fonográf alapító tagjaként ismerjük, miközben Koncz Zsuzsa és Halász Judit számos ismert dalának alkotója. Önálló előadói pályafutása az 1970-es évek végén indult, első szólóalbuma, a „Hungarian Blues” 1980-ban jelent meg. Szövegeire kezdettől fogva a költőiség, az irónia és a finom társadalomkritika jellemző. Szörényi Leventével közös munkásságának egyik legjelentősebb alkotása az 1983-ban bemutatott „István, a király” rockopera, amelynek dalszövegeit szintén Bródy János jegyzi. Munkásságát 1996-ban Liszt Ferenc-díjjal, 2000-ben pedig az Illés együttes tagjaival közösen Kossuth-díjjal ismerték el.
WLBa: Mi az az egy balatoni élmény vagy hangulat, amit szerinted mindenkinek át kellene egyszer élnie?
B. J.: Édesanyám szokta mondogatni, hogy a Balaton vize semmi mással össze nem hasonlítható élmény, még kilencven éves korában is imádott úszkálni benne.
WLBa: Ha egyetlen napod lenne a Balatonnál, hogyan töltenéd el reggeltől estig?
B. J.: Az attól függ, hogy milyen az időjárás, és éppen milyen társaságban vagyok. Lehet, hogy egész nap a parton lennék, de az is, hogy ki se lépnék a házból.
WLBa: Inkább az északi vagy a déli part áll közelebb hozzád – és miért?
B. J.: Az északi parthoz több minden köt, de a déli part sem idegen, hiszen az Illés és a Fonográf együttessel sok éven át koncerteztünk minden nyáron körbe-körbe a balatoni szabadtéri színpadokon.
WLBa: Mit mutatnál meg először egy külföldi barátodnak a Balatonból?
B. J.: A fonyódi Sipos-hegyi kilátót, mert onnan teljes hosszában látható a Balaton.
WLBa: Ha választhatnál, hol lenne nyaralód a Balatonon? Miért pont ott?
B. J.: Nem kell választanom, már vagy ötven éve van egy kis házam a fövenyesi Művésztelepen.
(Borítókép: Bródy János)
