A tavalyi évben új üzemeltetők vették át a Zamárdi szabadstrandon található bisztrót, és remek érzékkel nyúltak mind a dizájnhoz, mind az étlaphoz. Programokkal, kiváló alapanyagokból készült ételekkel, köztük az igazán különleges steckerlfischsel, pop-up dizájnbolttal is várják a vendégeket, mesés panorámájuk pedig igazán jó adottság.

A tavalyi szezon elején a kicsit még romkocsmás jellegű, Zamárdi szabadstrandján található strandbisztró bérleti jogát az egykori üzemeltetők visszaadták, így jött Lengyel Miklós számára a lehetőség, hogy teljesen újragondolja a Parti Bisztró Zamárdit. A tavalyi szezon a hellyel és a környezettel való ismerkedésről szólt, azonban idén sikerült megvalósítani az elképzeléseket.

Vendéglátós tapasztalat és a Balaton szeretete

Miklós számára nem újdonság a vendéglátás világa, hiszen a tatai vár szomszédságában található Zsigmond Terasz & Pincének is ő egy egyik megálmodója, melyet barátaival közösen üzemeltet. A balatoni egység története is már jó ideje megfogalmazódott, hiszen felesége Zamárdihoz kötődik gyerekkora óta, családi nyaralójuk a mai napig itt található.

Nagyon szerettek volna egy balatoni helyet is, először egy másik, de szintén a településen található hely volt a terveik között, de aztán jött az új lehetőség:

Nem lehet nem beleszeretni az itt található kilátásba, a Balaton közelségébe, illetve az épület és környezete is számos jó lehetőséget tartogat, a tetőterasztól kezdve az előttük található nagyobb füves területig – meséli Miklós.

Tavaly már ők szervezték a Balaton Sound és a Strand Fesztivál stábjának és fellépőinek a cateringjét, ez idén is így lesz, hiszen a bisztró fesztiválterületté válik ezekben az időszakokban, de végre sikerült egy picit az egyéb dolgokra is koncentrálni.

Egy karizmatikus séf, rövid étlap különlegességekkel

Nem kisebb nevet csábítottak a déli partra, mint Litauszki Zsoltot, aki Magyarország egyik legismertebb mesterszakácsa, a Magyar Gasztronómiai Egyesület és a Magyar Bocuse d'Or Akadémia tagja. Ő állította össze az étlapot, és hétvégente személyesen is jelen van a bisztróban. A klasszikus, kiváló minőségű strandételek mellett néhány különlegesebb fogás is szerepel a kínálatban.

Reggelizni már 9 órától lehet, egyelőre péksütit kávéval – előbbi a környék egyik legjobb pékségéből, a siófoki Kovászvirág Pékműhelyből érkezik. Hamarosan elérhető lesz egy különlegesebb reggeli menü is, amelyben majd olyan csavarok szerepelnek, mint a kék spirulinás granola bowl vagy a kakaós csiga vanília fagylattal és gyümölcsökkel tálalva.

Napközben az à la carte kínálat érhető el: van egy rövidebb pizzalap, ahol olyan alaptételeket találunk, mint a Margherita, a négysajtos vagy éppen a nápolyi szalámis, a sütőtökös-kolbászos pedig igazán különleges. A nápolyi vonal helyett inkább a vastagabb, római pizzát készítik, olasz alapanyagokkal. A tészta alja ropogós, a teteje buborékos, és érződik, hogy a feltétek is remek minőségűek.

Emellett azok is megtalálják a kedvencüket, akik a magyarosabb ételeket részesítik előnyben, a gulyáslevestől kezdve a rántott húson át a csirkepaprikásig, akik pedig könnyedebb ebédre vágynak, a főzelék is jó választás. Nem érdemes kihagyni a tudomásunk szerint csak itt kapható steckerlfischt, ezt a német nyelvterületről érkezett specialitást, amely egy hagyományosan, nyárson grillezett hal, amely náluk pisztrángból és makrélából készül. Az italkínálatban 4-féle csapolt sör, környékbeli borok, koktélok és Mayer kézműves szörpök is szerepelnek.

Az édességek közül a hűs túrógombócot és a lekváros palacsintát kóstoltuk meg. A túrógombóc egy igazán könnyű, nyári édesség, pont a kánikulai napokra tökéletes, a palacsintába házi baracklekvár kerül, melyet helyben készítenek. A nyár folyamán különböző alapanyagok mentén tematikus vacsoraesteket is szerveznek majd a fenti teraszon, melynek menüsorát szintén Zsolt állítja össze és ő is készíti el. A Facebook-oldalukon megtaláljuk majd az eseményeket.

Megújult dizájn és pop-up vásárok

A pult és hátterének festését Oláh Anna, az Anna Amélie brand alapítója készítette. 2011-ben saját lakásából alakította ki showroomját, és rövid idő alatt a budapesti divatszcéna egyik meghatározó alakjává vált. Brandjében személyisége is maximálisan megjelenik, legyen szó egy különleges táskáról vagy egy gigantikus falfestésről. Őt kérték fel arra, hogy egy hozzájuk passzoló dizájnnal álmodja újra a helyet. A pultra 3 óra alatt festette fel a nyárias hangulatú grafikát fürdőzőkkel és a szemben található tihanyi apátsággal, illetve a felbukkanó tanúhegyekkel, így kapcsolódva a Balatonhoz.

A fekete-fehér grafikák igazán elegáns, mégis könnyed és laza hangulatot kölcsönöznek a helynek. A háttérben, illetve a tetőteraszon lévő felületek szintén Anna Amélie munkái. Itt már a színek is megjelennek, de nem tolakodnak az előtérbe, finoman megjelenik bennünk a Balaton számos arca, a viharos zöldtől a tengerkékig, illetve a naplementék vöröses színvilága.

Miklós felesége több kedvenc tervezőjét is elhozta a Balaton déli partjára, egyfelől, hogy jobban megismerhessék őket a vendégek, másrészről nincs a környéken olyan jellegű üzlet, ahol kis szériás, hazai tervezők által készített darabokat szerezhetünk be. A pop-up bolt a nyitvatartási időben elérhető, személyes kérésre nyitják ki. Ha jó az idő, akkor hétvégenként a tetőteraszra költöznek egy pop-up vásár keretében. A kínálatban megtaláljuk a szintén Balaton-rajongó Cakó Kinga munkáit, a Lyra Beachwear kollekcióját, Daige vagy éppen Tomcsányi Dóri ruháit, főként olyan darabokat, amelyeket strandon is kényelmesen viselhetünk, a kalapoktól kezdve a fürdőruhákon át a ruhákig és könnyed sortokig.

Nyári programok

Hétvégi délutánokon laza, chilles DJ-ék szórakoztatják a közönséget, akiket az idősebb, régóta nyaralóval rendelkező közönség is nagyon jól fogadott. A babzsákokból a LED-falon nézhetjük az Eb meccseit, illetve izgulhatunk az olimpiai játékokon induló magyar versenyzőkért is. 

A bisztrótól tényleg karnyújtásnyira van a szabadstrand, és öltözőket is találhatunk a part mentén, így adott, hogy evés-ivás vagy programok előtt vagy után csobbanhatunk egyet a Balatonban. Rövid sétával elérhetjük a Zamárdi Vízisport Bázist, ahol SUP-ot, sárkányhajót, kajakot, kenut és windsurföt is bérelhetünk. Nyáron a bisztróval közösen szerveznek majd SUP-jógaórákat és naplemente túrákat is, de az egyedi igényeket is szívesen kiszolgálják legyen szó szülinapi bulikról vagy csapatépítő rendezvényekről.

Biztos, hogy a Parti Bisztró Zamárdit mind a környékbeliek, mind az ideérkező nyaralók a szívükbe zárják majd, mert tényleg hiánypótló hely, amely nem köt kompromisszumokat alapanyagok tekintetében, és egyszerre profi és családias. A tihanyi apátság látványa örök, de nagyon jó látni a Balaton reggeli, napközbeni és esti arcát is. A bisztró családbarát, kutyabarát és szívesen látják a kerékpárosokat is.

ELÉRHETŐSÉG

Parti Bisztró Zamárdi

(Borítókép: We Love Balaton)

Címkék