Október elején indult el a VisitBalaton365 Balaton Bor Bár projektje, amelynek célja, hogy ősszel is népszerű legyen a régió borkultúrája. Az akcióhoz a Balaton borrégió mind a hat borvidékéből csatlakozott már összesen 40 pincészet, akik különböző kedvezményekkel is készülnek azoknak a vendégeknek, akik csütörtök és vasárnap között felkeresik őket ebben a hónapban.
„Az ősz italai, a must, a murci, szép borok és persze pezsgők gazdag választékával várunk mindenkit a Balaton Bor Bárban, legyen akár ínyenc, vagy a borral még csak ismerkedő érdeklődő. Fedezze fel a balatoni borokat, akár önálló programként, akár egy kirándulás, egy túra vagy egy kulturális program után”
– mondta korábban Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezetője, a projekt kitalálója és megvalósítója. Az akciót nem véletlenül szervezik csütörtöktől: Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke úgy véli, ez egyfajta extra nap azoknak, akik szeretnék elkerülni a tömeget és egy kicsit csendesebb arcát akarják megismerni a Balatonnak. „Ráadásul csütörtökönként sok szállás 20-30 százalékkal is olcsóbb lehet, mint a hétvégi napokon” – nyilatkozta az Fekete Tamás közleményükben.

Fekete Tamás szerint az utazós csütörtök fogalma nem újkeletű a turizmusban: „a világ számos helyén szerveznek hasonló akciókat. Ráadásul az utazási irodák, légitársaságok is gyakran használják ezt a kifejezést, hogy népszerűsítsék azokat az ajánlataikat, amelyek a hétvégi csúcsszezonon kívül esnek. Most azok a magyar borászok is ilyen csütörtöki ajánlatokat kínálnak, akik felkerültek a balatonborbar.hu oldalára” – tette hozzá.
(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)