Egy közel ötvenéves holland veterán busszal, autó nélkül fedezhetjük fel a Balaton-felvidék borászatait és hangulatos falvait. A 46° Balaton Borbusz október 16. és 18. között még három napon át közlekedik, aztán egészen húsvétig pihenőre vonul.

Ezen a hétvégén idén utolsó alkalommal próbálhatjuk ki a Balaton-felvidék egyik legkülönlegesebb borturisztikai kezdeményezését. A májusban elindult 46° Balaton Borbusz egy 1980-as, Hollandiából érkezett DAF félkabrió busszal szállítja az utasokat a térség pincészetei és gasztronómiai helyszínei között. A hop-on hop-off rendszernek köszönhetően az utazók saját tempójukban fedezhetik fel a vidéket, anélkül, hogy autóba kellene ülniük vagy szervezett csoporthoz kellene csatlakozniuk.

Az üzemeltetők hozzánk eljuttatott tájékoztatásából kiderül, hogy kezdeményezés már az első szezonjában több mint ezer utast vonzott, elnyerte a Best of Balaton díjat, és a brit The Guardian újság figyelmét is felkeltette.

Az idei szezon utolsó hétvégéjén, október 16-18. között három különböző programmal készülnek. Pénteken a legismertebb balatoni borászatokat keresik fel, szombaton a Nivegy-völgyben tartanak különleges szezonzáró boros programot, vasárnap pedig a Káli-medencébe indul az év utolsó járata.

A borbusz a borkóstolás mellett többről szól. A szervezők célja, hogy a kisebb családi pincészetek, a kevésbé ismert települések és a helyi vállalkozások több látogatót fogadhassanak. A hivatalos honlap szerint a különböző útvonalakon több mint huszonöt pincészet szerepel, a busz nagyjából kétóránként érkezik a megállókhoz. A jegy az utazást és a fedélzeti idegenvezetést tartalmazza, a kóstolásért külön kell fizetni.

(Borítókép: 46° Balaton Borbusz)

Címkék