A siófoki pékségben kiváló kovászos kenyereket vehetünk, a péksütemények – például a kakaós csiga vagy a pozsonyi kifli – pedig egy pillanat alatt nosztalgikus hangulatba hoznak. Meglátogattuk a Kovászvirág Pékműhelyt, ahol Benkővári Mátéval, a hely megálmodójával is beszélgettünk.

A siófoki Kovászvirág Pékműhely nem új szereplője a városnak, az elmúlt években biztos ponttá vált azok számára, akik a minőségi pékáruk mellett teszik le a voksukat. Az első üzlet 2021-ben nyitott, és egy költözést követően, 2023 óta a Fő utca 43. szám alatt találjuk meg őket.

Benkővári Máté tulajdonos és üzletvezető vendéglátóipari termékekkel foglalkozott több budapesti helyen is, amikor találkozott egy pékmesterrel, Kovalik Péterrel, akiről hamar kiderült, hogy hozzá hasonló ambíciói vannak: tudásuk és folyamatos kísérletezésük függvényében minőségit alkotni. Így született meg a Kovászvirág ötlete, ahová belépve a kenyér és a friss kávé illata vesz minket körbe.

„Minden ízében igazi”

Máté szerint a kézművességet mindenki sajátosan értelmezi, az ő megközelítésük erről az, hogy az adott tésztacsoportból a lehető legjobbat hozzák ki, adalékanyagoktól mentesen. Részben ezt tükrözi szlogenjük is: Minden ízében igazi.

„A pékiparban rengeteg a mesterséges, előre gyártott, nagyipari hozzávaló. A tömeggyártás során minden termék úgy tűnik, úgy néz ki és olyan íze van, mintha igazi lenne, de egyik elemében sem tekinthető annak. Az elmúlt évtizedekben annyira mélyen beleivódtak ezek az anyagok az iparba, mintha már ezek lennének természetesek” 

– fejti ki Máté.

Az ilyen hozzávalók elhagyása miatt nagyobb a hibázási ráta, sokkal jobban nyomon kell követni a folyamatokat, de pont ez mutatja meg a szakértelmet is, amely esztétikai, ízélmény, textúra és egészségügyi szempontból is minőségi árut eredményez. Kovalik Péter pék több mint 30 évnyi tapasztalata is ezt támasztja alá, mellette pedig Máté is részt vesz a gyártásban, a terméktervezés például az ő feladata. „Csak akkor vagyok hiteles és látok bele jól, ha tudom, mit kell csinálni.”

A hely fő profilja a kenyér, amelyhez természetes kovászt használnak, ezzel elegendő időt, azaz legalább 24 órát hagynak a kelésre, a fermentációra. A polcon sorakozó kenyerek gyönyörűek, egy-két darab egy művészeti alkotással is felér.

A tejek és a húsáru esetében is fontos szempont a mesterséges összetevők nélkülözése, ezért a Zilda és a Szomor Farm termékeit használják szendvicsekhez és a kávéhoz.

Klasszikusok

A kínálat meghatározó része változatlan, alkalmanként fordul csak elő, hogy új dolgok is bekerülnek. A pultba pillantva olyan hagyományos péksütiket is találunk, mint a túrós táska, a croissant vagy a kakaós csiga, de pogácsák és csillogó tetejű kalácsok is sorakoznak itt. A mákos pozsonyi kifli tésztája és a töltelék is kiváló, a kakaós tésztával készült kalács puha, és bolti verziójához képest egyáltalán nincs túlédesítve.

Nyári időszakban a Kovászvirág reggelizőként is működik, így kedvenceinkre, például egy finom ham & eggsre vagy egy jó avokádós toastra is beugorhatunk.

A Balaton körül

A pékség több helyhez is kapcsolódik. A termékek Szántódon készülnek, innen kerülnek Siófokra, de a székesfehérvári és a kaposvári piacokra is szállítanak, nyáron pedig a káptalantóti Liliomkert Piacon, a Tihanyi PIAC placcon és Balatonszéplak felsőn is találkozhatunk velük.

A Kovászvirág Pékműhely egész évben nyitva van, és az aktuális évszakhoz mérten alakítanak a nyitvatartási időn. A népszerűségét támasztja alá az is, hogy nemcsak nyitáskor ürült ki pillanatok alatt az üzlet, de a kiszámítható napok mellett máig előfordul egy-egy olyan alkalom is, amikor a későn érkezőket már nem tudják kiszolgálni. Ha szeretnénk biztosítani magunknak egy friss kenyeret a hétre, érdemes előrendelni, a rutinos vásárlók meghatározó része ugyanis minden héten előre leadja a rendelést. Egy biztos: ha betérünk ide, biztosak lehetünk abban, hogy

természetes anyagokból készült, finom pékárut viszünk haza.

Elérhetőség

Kovászvirág Pékműhely

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék