A Balaton környékén számos különleges templomrom várja az elcsendesedni vágyókat és a kirándulókat. Most egy-egy varázslatos helyet mutatunk be az északi és a déli part közeléből, amelyeket az elmúlt időszakban sikerült megmenteni a pusztulástól a ROM Vándor program keretében, sőt a környezetüket is megújították a természeti környezethez igazodva. Pihenjünk meg az ódon falak között, és élvezzük a különleges hangulatukat!

Kövesdi templomrom

2023-ban a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programjának keretében az Aszófőn található Kövesdi templomrom állagvédelme és restaurálása is megtörtént. Elvégezték a kőfal állagmegóvó munkáit: sor került a szükséges visszabontásokra, valamint a 60-as években végzett munkákat is kiigazították. 

Információs táblát is kihelyeztek, amelyen elolvashatjuk a templom történetét, és a sekrestye belső tere egyedi gyártású műkő padot kapott két darab műkő mécsestartóval. Az 1260–70-es években épült egyhajós templomrom körül környezetrendezés is történt, hiszen az eredeti nyomvonal mentén, a Market önkénteseinek bevonásával újraépült a 160 méter hosszúságú, kézi munkával készített vesszőkerítés, amely még különlegesebb hangulatot kölcsönöz a helynek.

A sok viszontagságot megélt XIII. századi templom egyedülálló adottságú, falait egy római kori villára építették. A templomrom a település 1260 körül épült, román kori, egyhajós, egyenes szentélyzáródású, keletelt, sekrestyés templomának maradványa. 1552-ben, a török hadjárat idején a templommal együtt pusztult el Kövesd települése is. Legutóbb 1958-ban dr. Zádor Mihály építész vezetésével, valamint egyetemi hallgatók bevonásával kisebb kiegészítésekkel konzerválták a romot.

Nagyon izgalmas épület, hiszen a falak mintegy 14-féle kőtípust rejtenek, és különböző korszakok lenyomatai. A bazalt, bazalttufa, többféle mészkő, dolomit, homokkő mellett a falazatban megjelennek másodlagosan felhasznált római kori faragott kőelemek, illetve középkori tégladarabok is. Az előkészítés során több új, jelentős tudományos eredmény is született, amelyeket felhasználtak a helyreállításkor. A talajradaros geofizikai kutatások például feltárták a régi falakat, így a templom régi falát és a római kori villa alaprajzát is be tudták azonosítani. A tervezés során mindezeket a kutatási eredményeket felhasználták és beépítették az építészeti, tájépítészeti elemekbe.

A ROM Vándor program keretében figyeltek arra, hogy minden egyes helyszín egy-egy üzenetet, központi elemet hordozzon. A Kövesdi templomrom esetében ez a fény lett, vagyis a „fény útjának” üzenete volt. A Sol omnibus lucet, vagyis a nap mindenkire süt felirat ezt hivatott átadni. A tervezés részeként megvizsgált napjárás és a templom tájolásának összevetése páratlan eredményt hozott. A tavaszi és az őszi nap-éj egyenlőség idején a homlokzat körablakán késő délután átsütő nap fénye pont a főoltárra esik. Erre utalva az ablaknyílás betétjébe egy fémgyűrűt helyeztek el a fenti felirattal, míg a gyűrű párjaként a főoltár homloklapján is megjelölték a nap-éj egyenlőségi fényfolt helyét. A két végpont a jeles napokon egyszerre csillan fel, rekonstruálva és szemléltetve a fény szakrális, helykijelölő szerepét. Itt érdemes belenézni a Romnaplóba is, ahol megosztják gondolataikat az itt járók. Az épület történetéről itt olvashattok bővebben.

WLB-tipp: A ROM Vándor program 2. állomásának odavezető útjáról mesés panoráma nyílik a környékre, jó időben még a Tihanyi Bencés Apátságot is láthatjuk. Érdemes a környék szőlőskertjei között is sétálni egyet.

Kövesdi templomrom

Aszófőn több látnivalót is találunk, elsőnek itt a több évszázados emlék, a kövesdi templom romja.

Varjaskéri templomrom

A ROM Vándor program negyedik állomása a Somogyszentpál község külterületén található Varjaskéri templomrom, amely 2024 őszén újult meg, és azóta a környéken járók kedvelt célpontja. A szinte ismeretlen Árpád-kori romemlék rehabilitációját teljes egészében a Market Építő Zrt. koordinálta, kivitelezte és finanszírozta.

A XIII. században épülhetett téglatemplomnak már csak a nyugati (bejárati) homlokzatfala áll, amelyet az idők folyamán több alkalommal is bővíthettek, és ma is csodásan illeszkedik a somogyi tájba. Az egykori Kér településen álló templom azért is érdekes, mert sokáig szolgálta híveit, a törökök támadása azonban a falunak és vele a templomnak is a végét jelentette. A valamikor 1536 után elnéptelenedett területre már nem tértek vissza az emberek. Tőle északabbra alapítottak új lakóhelyet, ami megpecsételte a templom sorsát is. Az épület komolyabb régészeti kutatására először csak 1960-ban került sor, Kovácsevics Márk (Somogyszentpálon élő tanító) vezetésével, amikor 18 emberi csontvázra, illetve 3 másik sírhelyre bukkantak, ekkor tárták fel az égett tölgyfa padlótéglákat és egy ritka bronzfeszületet is, ez utóbbit a Magyar Nemzeti Múzeumba szállították. A következő kutatásokra egészen 2024-ig kellett várni.

A kövesdi várromhoz hasonlóan itt is földradaros geofizikai vizsgálatokat végeztek, így be tudták azonosítani a templom egykori méretét, illetve a körítőfal pontos nyomvonalát. Azon kevés romemlékeink egyike, amelyekhez azelőtt még nem nyúltak, így az állagmegóvott falazat teljes mértékben az eredeti középkori épület maradványa. A rom egy kisebb kortárs kiegészítő elemet is kapott. A bejárat kiomlásába helyeztek egy cortenacél kapuelemet, amely egyszerre stabilizálja a szerkezetet, és jelzi az egykori kapu helyét és léptékét, egyúttal kijelöli a tér szakrális fókuszpontját. Az egykori templom alapfalait újszerű tájépítészeti megoldással jelenítették meg, földhalmokkal jelölték az alapfalak és a cinteremfal nyomvonalait. Bővebben az épület történetéről itt olvashattok.

WLB-tipp: Mivel a helyszín a balatonfenyvesi kisvasút végállomásának közelében található, így érdemes a látogatás előtt vagy után felpattanni a kisvasútra is, és elmenni egészen Csisztafürdőig, ahol egy remek termálfürdő is vár ránk.

Varjaskéri templomrom

A balatonfenyvesi kisvasút vonalán található kistelepülés mindössze egy homlokzatfalból álló Árpád-kori templomromjának szakszerű állagmegóvása 2024-re a végéhez ért.

Mi az a ROM Vándor program?


Az építőipar kiemelt szereplőjeként a Market Építő Zrt. egy olyan komplex vállalati társadalmi felelősségvállalási programjaként alkotta meg a ROM Vándort, amelynek legfőbb célja épített örökségeink, elsősorban szakrális középkori romemlékeink megóvása és népszerűsítése – többek között azok felkutatásával, szakszerű helyreállításával, valamint a műemlékek környezetének megújításával. A ROM Vándor program rangos szakmai elismerésekben részesült, 2024-ben elnyerte az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának „Példamutató Műemlékgondozásért” díját, a Média Építészeti Díj „Épített környezet” díját, illetve 2025-ben a DoingGood CSR Award „Értékmentő, értékátadó tevékenységének” kategória fődíját is.

A cikkünkben szereplő mindkét rom megőrzésében fontos szerep jutott azoknak az önkénteseknek, akik munkájukkal és tudásukkal hozzájárultak, hogy megmaradjanak ezek a helyszínek az utókor számára is.

Érdemes felfedezni a ROM Vándor program mind a 4 helyszínét, kicsit elmerülni az évszázados falak történetében, a varázslatos atmoszférában, amelyek ezeket a romokat körbeölelik, és magunkba szívni a csendet és a nyugalmat.

Forrás: ROM Vándor weboldala

(Borítókép: Gulyás Attila – Market Építő Zrt.)

Címkék