Látássérülteknek szervezett Balaton kerülő tandemkerékpár-túra indul augusztusban.

2025. augusztus 15-én már 13. alkalommal indul útjának a Mozdulj Közhasznú Egyesület szervezésében a látássérülteknek szervezett Balaton kerülő tandemkerékpár-túra. A Szántódról induló tekerés minden évben más tematika köré szerveződik, ami idén a hagyomány lesz.

„Ezen az öt napon szeretnénk megismertetni résztvevőinket a Balaton körüli élet meghatározó örökségeivel, mint például a balatonfüredi Anna-bál történetével, a szőlészet-borászat régóta őrzött titkaival, a Borlovagok segítségével. Kipróbáljuk a tihanyi visszhangot és megismerkedünk a Kékszalag vitorlásverseny belső titkaival is” – olvasható az egyesület sajtóközleményében.

Mint írják, a tandemkerékpárokon egy ép és egy látássérült társ teker majd egymás mögött ülve. Az idei túra fővédnökei közt szerepel Tóth Tamás paralimpiai bajnok, Európa-bajnok úszó és Horváth Lajos, azaz Laller, Dakar motorversenyző, a tandemtúra örökös fővédnöke is.

(Borítókép: Juhász Melinda - Mozdulj! Közhasznú Egyesület)

Címkék