Tavasszal nyitotta meg kapuit Balatonföldvár új kikötője, a Földvár Beach Marina, azonban a hajósoknak nyílt helyszín több olyan funkcióval gazdagodott, amely a helyieket, a nyaralókat és a szórakozni vágyókat is megszólítja.

A felülnézetből egy vitorlára emlékeztető Földvár Beach Marinában 175 darab állandó és 18 darab vendégkikötő várja a hajósokat, viszont ez nem jelenti azt, hogy az erre sétálókat kizárná: a teljes mértékben nyitott mólón bárki végig sétálhat, ahonnan egy egészen új szemszögből élvezhetjük a Balaton látványát.

A kikötő májusi nyitásával nemcsak egy új hajós pont jött létre Balatonföldváron, hanem a környék is megújult. A Bahart-kikötőnél kezdődő, több mint egy kilométer hosszú Kvassay sétány a déli part egyik legszebb sétánya, árnyat adó platánsora és a karnyújtásnyira lévő víz már hosszú évek óta egy biztos, nyugodt pontja a városnak, mostanra viszont a sétány másik végénél található új kikötő és a strand is idecsábítja a látogatókat.

Ingyenes strand, többféle élmény

A korábban fizetős Nyugati strandot a beruházás részeként 200 méterrel meghosszabbították Keszthely irányába. A strand területe friss gyepet, homokkal borított plázst és új mosdókat is kapott, és mindezek mellett ingyenessé tették, így sokak örömére egy új szereplővel bővült a balatoni szabadstrandok listája, amelyet egyre többen fedeznek fel. Ha a fürdés mellett más aktív kalandra vágyna valaki, sportpályát is talál a közelben, a család legfiatalabb tagjait pedig egy játszótér és egy vízisport-telep is várja, így minden korosztálynak garantált a kikapcsolódás. A strand mögött helyet kap egy egész évben nyitva tartó kávézó is egy tágas terasszal, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik majd a vízpartra, ha pedig megéheznénk, több hangulatos büfé kínálatából is választhatunk.

„Hova menjünk este?” – hangzik el sok társaságban a kérdés, miután az intenzív strandolással töltött délutánt követő csendes pihenő véget ért. Ha feltöltődtek az energiakészletek, akár ide is érdemes visszatérni, hiszen a Földvár Marina Beach mólójának végén üldögélve nemcsak a Badacsony vagy a Tihanyi-félsziget, hanem a lenyűgöző naplemente látványában is gyönyörködhetünk, arról nem is beszélve, hogy hétvégente több programot is szerveznek ide – legutóbb a BalatonON koncertsorozat során többek között a New Level Empire, a Fish! zenekar és a Hősök is vízre szálltak, hogy a közönség a partról élvezhesse a dallamokat.

Nem csak nyáron vár a kikötő

A Balatonnál szerencsére egyre többen használják ki azt, hogy májusban és szeptemberben kevesebben vannak, és még az is előfordulhat, hogy az ilyenkor csendesebbé vált strandokon a napozás mellett a vízhőmérséklet is kedvező, vagy csupán egy kicsivel hűvösebb. A vitorlázók és az elektromos hajósok legtöbbször már április környékén vízre szállnak, és egészen októberig élvezik a hullámokat a családtagokkal, a barátokkal vagy a vendégekkel, ez a fajta forgalom pedig előnyt kovácsolhat Balatonföldvár szolgáltatói számára azzal, hogy a hajón történő főzés helyett egy társaság a környékbeli kávézókat, éttermeket választja.

Sokan felfedezték már

Az elmúlt néhány hónap tapasztalata alapján a látogatók, a helyiek és a nyaralótulajdonosok is birtokba vették a környéket: egyre többen élvezik a megújult strandot, a Kvassay sétányon végighaladva pedig többen is meghosszabbítják útjukat azzal, hogy bejárják a mólót is, utóbbi a sétálóknak és a kutyasétáltatóknak is nagy kedvencévé vált. A Földvár Beach Marina vezetősége bízik abban, hogy a kikötő, a strand és a sétány együttes fejlesztésével hozzájárulnak ahhoz, hogy egy hosszú távon fenntartható és sokak által kedvelt környékké válik Balatonföldvár partja.

(Borítókép: Földvár Beach Marina)

Címkék