Az elmúlt hetekben rengeteg madár gyűlt össze a Balatonnál. A BLKI BalatonScience nevű Facebook-oldalán tett közzé néhány információt ezekről a madarakról, illetve arról, mit tegyünk és mit ne tegyünk megóvásuk érdekében.
Utoljára kilenc évvel ezelőtt fagyott be a Balaton, ez pedig az élővilágra, jelen esetben a madarakra is hatással van: a költöző fajok korábban elvonultak, azonban ma már gyakran áttelelnek az enyhe tél miatt. Mint írják, „jégmentes időben százezres nagyságrendben telelnek madarak a Balatonhoz kapcsolódó vizes élőhelyeken”. Ha mégis tartós ideig fagy, elrepülnek a Duna vagy délebbi vizek felé táplálékot keresni. Az itt maradók ilyenkor a saját mozgásuk által jégmentesen tartott ún. lihogóknál, illetve az emberi tevékenység miatt szabadon maradt vízfelületeken, például a tihanyi révnél gyűlnek össze.
Nem fáznak
A madarak látványa könnyen kelthet aggodalmat és gondolhatjuk azt, hogy biztosan megfagynak, azonban ez nem így van.
A madárlábban az artériák és vénák szorosan futnak egymás mellett egy hőcserélő rendszert alkotva; a test felől érkező meleg vér átadja hőjének egy részét a láb felől érkező hideg vérnek. Így a lábuk épp csak pár fokkal melegebb a jégnél: ez elég ahhoz, hogy ne fagyjanak oda, de nem pazarolják a drága energiát a jég felesleges melegítésére. Ezzel együtt lágy szövetek alig vannak a lábukban, senki ne aggódjon tehát, nem fáznak »lábtól«
– fogalmaznak a bejegyzésben.
Hogyan segítsünk?
Röviden: úgy, hogy békén hagyjuk őket. A madarak minden egyes repüléssel energiát veszítenek ilyen időben, így ne menjünk a közelükbe és a kutyánkat is pórázon sétáltassuk. Az etetésük is többet árthat mint használ, például megbetegedhetnek, a téves biztonságérzet itt maradhatnak addig, amíg túl késő tovább vonulni, és az etetés az agressziót is megnövelheti, ez szintén energiaveszteséggel járhat.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)
