Mutatjuk, milyen épületek nyerték el az Év Balatoni Háza pályázat kategóriáit.

Megvannak a 2025-ös Év Balatoni Háza építészeti díjpályázat nyertesei. Az ünnepélyes díjkiosztót Balatonfüreden, a Balatoni Főépítészségen tartották meg február 19-én, csütörtökön. A nyolcadik alkalommal meghirdetett felhívás célja a minőségi építészet népszerűsítése, megismertetése a tágabb közönséggel, figyelemfelhívás a Balaton környezetében épített példaértékű épületekre – írja a pályázatot szervező Balatoni Szövetség sajtóközleményében.

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén épült, 2015. augusztus 31. után használatba vett épületekkel lehetett pályázni. A Balatoni Szövetség közleménye szerint ebben az évben 21 pályamű érkezett be, amelyekből az előbírálatot követően a zsűri kiválasztott kilencet. A helyszíni szemlét követően az alábbi eredmények születtek:

Tihanyi nyaraló

Az Év Balatoni Háza 2025 pályázat díjazott lakóépülete, a Magyar Építész Kamara különdíjasa: tihanyi nyaraló átalakítása (felelős tervező: Losonczi Júlia, építészek: Gyökér András, Gulyás Levente).

A tihanyi épületet úgy jellemezték, hogy ez a ház nem csupán egy építmény a domboldalon, hanem a táj szerves folytatása, mivel „az építészek hagyták, hogy a természet szinte »befolyjon« a telekig, körbeölelje a házat, majd pedig ez az elemi áramlás ugyanilyen intenzitással a belső terekben is folytatódjon”. Riedl Tamás építész szerint ez a nyaraló méltó példája annak, hogyan lehet egy 1975-ben épült házat úgy átalakítani, hogy az eredeti karakterét csak részben megtartva, valami sokkal mélyebbet, valami ősi nyugalmat sugározzon.

Badacsonyi nyaraló

Az Év Balatoni Háza 2025 pályázat díjazott üdülőépülete: Badacsonyörs nyaralóépület (felelős tervező: Benczúr László, építészek: Tóth Zsófia, Weichinger Miklós).

Az épületen alkalmazott építőanyagokról azt írják, tartósak és helyben is megtalálhatók, multifunkcionális tereket alakítottak ki benne. L. Miha Emőke, a Magyar Építész Kamara delegáltja szerint az egész ház építészeti gondolkodása „védelmező” – nemcsak a használót, hanem a Balatont is óvja a luxuriózus elnehezüléstől, a kozmopolitizmustól és a felesleges környezeti terheléstől.

A Füredliget Pavilon

Az Év Balatoni Háza 2025 pályázat díjazott középülete, a Magyar Építészek Veszprém Vármegyei Kamarájának különdíjasa: Balatonfüred, Füredliget Pavilon (felelős tervező: Kertész András Tibor DLA).

A Füredliget Pavilon Balatonfüred délnyugati részén, a 71-es főút mentén helyezkedik el, a körforgalom mellett, az épületek közt megtalálhatók boltok, pékség, bár és pizzéria is. A tervezése során fontos volt a meglévő értékes fák megőrzése és a belső és külső terek közötti határok feloldása. Kovács Dávid DLA építész szerint az épület telepítése és „pavilonszerű” tömege egyszerre igazodik a táji környezethez, a meglévő értékes faállományhoz, és utal a Balaton-parti nyaraló- és kempingépületekre.

A Brázay park Balatonfüreden

Az Év Balatoni Háza 2025 pályázat díjazott középülete: Balatonfüred, Brázay étterem és park (tervezők: Páll Anikó és Wallner Krisztina).

Ez egy komplex építészeti és tájépítészeti projekt, amely Balatonfüred Város megbízásából valósult meg, a Brázay strand és a balatonfüredi horgászegyesület területének fejlesztési koncepciója alapján. Ahogyan a bíráló véleményben fogalmaznak, a projekt egyik legfontosabb eredménye, hogy a parti sétány megnyújtásával teremt közvetlen kapcsolatot a reformkori városközponttal, a Tagore sétány irányába, és ezzel a sétány vízparti kapcsolatát, természetközeli állapotát erősíti. Vízparti tartózkodásra, pihenésre és közösségi használatra egész éves lehetőséget biztosít. A nádas felé történő rávezetést és a stégkapcsolatot külön kiemelik, a pavilonszerű étteremmel együtt a balatoni vízparti fejlesztések között a mértéktartó, a környezetére reflektáló szemlélet hiteles példájaként tartják számon, hozzáteszik azonban, hogy hosszú távú minősége nagyban függ az üzemeltetés kulturáltságától.

A különdíjasok az alábbi képgalériában szerepelnek (a képre kattintva lapozható).

Mint írják, idén sem hirdettek külön kategóriákat a pályázathoz, a beérkezett pályaművek alapján dőlt el, milyen épületeket fognak díjazni. A bírálóbizottságban a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a három érintett vármegye építész kamarája, a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) és a Balatoni Szövetség képviselője, valamint a balatoni főtájépítész kapott helyet. A bizottság elnöke Lengl Zoltán balatoni főépítész, az Építési és Közlekedési Minisztérium Balatoni Főépítészeti Főosztály vezetője volt – teszik hozzá a sajtóközleményben.

(Borítókép: Balatoni Szövetség, Kőrösi Tamás – We Love Balaton)

Címkék