Mint egy hajótörött, aki a roncsok között egy halom konzervet talál, de konzervnyitója nincs, így érezhette magát eddig, aki a Hedon sörfőzdéje előtt állva arra gondolt, milyen jó lenne, ha a nyári melegre való tekintettel kinyújtanának neki a kerítésen egy üveg Charlie Firpót. Szerencsére ez a tulajdonosok fejében is megfordult, így hát megnyitották az új tap roomot, rögtön a balatonvilágosi gyár udvarán

A környezet egyszerű, de funkcionális, bent egy kis helyiségben csapolnak, kint pedig egy 65 m²-es teraszon adhatunk a hedonizmusnak, korsóval a kézben, eldőlve a napernyők alatt vagy a műfüvön. A tap roomban minden nap déltől este nyolcig kóstolhatjátok meg a Hedon-söröket, üzemlátogatásokon pedig hétfőtől csütörtökig 16 órától vehettek részt, előzetes bejelentkezés után.

A 2018-as nyárra megújult az udvar is, ahol a gyerekeknek játékokat, a felnőtteknek két strandröplabdapályát és egy hatalmas napozóteraszt alakítottak ki. És akkor a sok babzsákról, a pingpongról és a Hedon új sörfajtáiról nem is beszéltünk.

Címkék