A kolostort Kinizsi Pál építtette a róla elnevezett vár közelében a XV. század folyamán. Különlegessége, hogy jelenlegi állapotát nem csupán az azóta eltelt időnek köszönheti, hanem annak a ténynek is, hogy a török támadások idején felrobbantották, hogy az ellenség ne tudja erődítményként használni.

A környéken egyébként több középkori rom is található. Kezdetnek ott a már említett vár, amelyben egy múzeum is helyet kapott. Emellett Taliándörögdön a Szent András-templomromot érdemes felkeresni, Pécselynél pedig a Zádorvárat.

De nem csak a letűnt korok romantikus hangulatát árasztó romok miatt, hanem a gyönyörű panorámáért is érdemes megmászni a Balaton-felvidék hegyeit.

Címkék