aktív
Magyar Termék Nagydíjat nyertek a csodajátszóterek
Magyar Termék Nagydíjat nyert a kapolcsi Ilona-malom Műhely a verseny játszószerek kategóriájában, ezzel megelőzve számos nagyvárosi indulót is.
Magyar Termék Nagydíjat nyert a kapolcsi Ilona-malom Műhely a verseny játszószerek kategóriájában, ezzel megelőzve számos nagyvárosi indulót is.
Október 10-től indul a közönségszavazás a Év Kutyabarát Helye címért, a szakmai zsűri díjait pedig a Kutyabarat.hu osztja majd ki.
A tó körül élő arcok szerint az ősz sok szempontból jobb évszak a Balatonnak a nyárnál.
A 2016-os nyár utolsó kompkoncertjén a Kiscsillaggal szállt vízre két kompnyi ember.
Tíz pontban szedtük össze, mennyire sok minden történik a Balatonnál akkor is, amikor a strandzaj helyét átveszi a nagybetűs nyugalom.
Több mint 200 programot hozott idén nyáron a Kultkikötő Balatonra.
Akkora az érdeklődés a SVÉT iránt, mint még soha. Ma újra megnyitják a regisztrációt.
Vasárnapig 30 fok lesz, hidegvérűek még a fürdést is bevállalhatják.
A strandolást szeptemberben felváltják a koncertek, előadások és sportesemények, a tömeg és a pörgés pedig jóleső nyugalomra lassul.
Sukorónál, a 46-os kilométerkőnél négy autó ütközött, a helyszínelés ideje alatt torlódásra lehet számítani.
Jövő nyáron már nem kell hatalmas kerülőt tenniük azoknak, akik Törekiből a partra mennének.
Egy szervezett túra keretében hajóról horgászni, majd egy jót úszni a tó közepén - még azoknak is élmény, akik amúgy sokat pecáznak a tó körül.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének jelentése szerint január és június között több külföldi jött, és a belföldi turizmus is beindult.
Szeptemberben jön a harmadik Kálibuli. A remek helyi éttermek főznek, lesznek jó borok és idén még a Kistücsök tulajdonosa is átjön beszélgetni a déli partról.
A hétvégi kánikulára strandolást és fesztiválokat javaslunk, de akit a magyar fotográfia érdekel, Salföldre és Veszprémbe is mehet.
Pályázati feltétel: az elmúlt három évben már terveztél legalább 20 km bicikliutat.
A MOL Nagyon Balaton két alapítójával beszélgettünk a programsorozat és a Balaton jövőjéről.
A Balatoni Bringakörút északi szakaszán is találtunk mindent: fagyökerek által szétszedett utakat, csodás kilátást és példás, új szakaszokat is.
Ingyenesen letölthető a MOL Nagyon Balaton mindentudó appja, most pedig nyerni is lehet vele. Vásárlási utalványt, pulóvert és fesztiválbelépőt a berlini Lollapaloozára.
Tihanyban lesz Csík Zenekar, antik piac és várostúra is, borozni viszont Füredre és Szentbékkállára érdemes menni, mert Boglár ezúttal a jazzé.
A jótékonysági gyűjtés mellett augusztus 27-én egy aukciót is tartanak a PLÁZSban, és a teljes befolyó összeget a Siófoki Kórháznak ajánlják fel.
Ha kifáradtunk a fesztiválozásban, vagy kicsit ki akarunk szakadni a lángosos előtti sorból, joggal áhítozunk nyugalomra és csendre. Mutatjuk a menekülő útvonalat.
A Magyar Kerékpárosklub balatoni felelősével értékeltük a déli parti bringautat. Láttunk szépségeket és szörnyűségeket, de összességében jól jön majd a felújítás.
Másfél nap alatt evezte körbe egy német férfi a Balaton 236 kilométeres partvonalát egy SUP-deszkán.