aktív
Átadták az új kerékpárosközpontot Balatonfüreden – Mutatjuk, mit ad a BalatonBike365 Port
A kerékpárkölcsönzőtől a szervizen át egy bringás kávézó is helyet kapott a balatonfüredi BalatonBike365 Portban.
A kerékpárkölcsönzőtől a szervizen át egy bringás kávézó is helyet kapott a balatonfüredi BalatonBike365 Portban.
Balatonederics szőlőhegyei közül egészen új perspektívából láthatjuk a tanúhegyeket, a legnagyobb élményt pedig Szigliget magaslatai (és természetesen a vár) okozták.
Ez a hónap a szüretről, a hosszú kirándulásokról és a gasztronómiáról szól. Lesznek családi, elektronikus és gasztrofesztiválok, és izgalmas vezetett sétákon ismerhetjük meg a régió múltját.
Vacsorával és borkóstolóval egybekötött tematikus biciklitúrát szervez a BalatonBike365. A témát a nyáron megjelent Együtt kezdtük című film adja, mely zömében a Balaton-felvidéken forgott.
Átadták a Budapest−Balaton kerékpárút utolsó, Székesfehérvár−Balatonakarattya szakaszát.
Szeptember 3–4. között a vöröstói családok hagyományaira támaszkodva szervezik meg az első Vöröstói Játékfesztivált két Balaton-felvidéki település, Vöröstó és Barnag terein és kertjeiben.
A balatonlellei Napfény Strandon fürdőző gyerekek is használhatják az ingyenes mentőmellényeket.
Augusztus utolsó hétvégéje a sérülékeny Balatonról fog szólni, a tihanyi Limnológiai Kutatóintézetben és az Örvényesi Szabadstrandon vehetünk részt a BALATORIUM izgalmas programjain.
Az Fonyód–Csisztafürdő közötti, 10 km-es bicikliút összeköti majd a Balatoni Bringakört a Buzsák–Somogyvár szakasszal, Tapolcáról pedig szintén elérhetjük a Szigligetnél bekapcsolódó bringakört.
A Folly Arborétumba érdemes időről időre visszatérni, mert garantált, hogy mindig valami újdonság vagy izgalmas program vár ránk, idén például a Grill & Chill-vacsorák a cédrusok alatt.
Ez a hónap a különleges zenei és irodalmi élményekről és persze a fesztiválokról szól, de a túrabakancsokat is elővehetjük.
Siófok legnépszerűbb fizetős és szabadstrandjain már használhatók a megújult strandeszközök.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata második közösségi mentőmellényállványát adta át a Balatonnál.
SUP-ozni nem csak a Balatonon lehet, hanem a Fonyód környéki csatornákon is: kipróbáltuk, milyen a zsúfolt strandoktól távol, csendes vizeken, egy vasúti híd alatt siklani a vízen.
Ha eddig nem szerepelt a nyári balatoni bakancslistátokon az evezés, itt az ideje, hogy kipróbáljátok, milyen érzés a hullámokról csodálni a tanúhegyeket.
54. alkalommal rendezték meg a Kékszalag vitorlásversenyt: július 14-én, ma reggel 516 hajó legénysége áll rajthoz, a fedélzetükön 2520 vitorlázóval.
A balatoni nyár egyik legszebb pillanata, amikor a hullámokat szelő, fehér háromszögek hada népesíti be a tó felszínét, mint például az idei Kékszalagon.
Idén 19. alkalommal hirdették meg a Kék Hullám Zászló balatoni strandminősítést. Mutatjuk az eredményeket.
Szombattól 41 strandon vehetünk részt a Mozdulj Balaton! ingyenes, szervezett sportprogramjain.
Évek óta nem volt ilyen mozgalmas a július a Balatonnál, mint most. Rengeteg aktív, kulturális és gasztronómiai program és pezsgő éjszakai élet vár rátok.
Ha a levendulaszüreten túl mélyebben is érdekel a Tihany nevével szinte egybefonódott virág, a következő hetekben látogassatok el a XVIII. Tihanyi Levendula Fesztivál és Levendula Hetekre!
Indul a fesztivál- és a kertmoziszezon, levendulamezőktől illatozik a Balaton-felvidék, ezzel pedig kezdődik a naplementenézős, borozós esték időszaka. 20 izgalmas programot ajánlunk júniusra.
A gyerekektől a családi túrázókon át, egészen a felnőtt kerékpárversenyzőkig izgalmas bringás programok közül válogathatunk az idén debütáló BalatonBike365 Festen.
A tavalyi évhez képest az idei kerékpáros szezon kezdetére 40 km-en újult meg a Bringakör, és jelenleg az útvonal 6,2 kilométeres szakaszán zajlanak munkálatok.
A Tavirózsa tanösvény bejárása egy meditatív séta a világon egyedülálló hévízi termáltó véderdejében. Fotósunk drónnal is megörökítette a zöld ezer árnyalatát és a lombkorona felett vezető sétányt.