aktív
6+1 program, amit ne hagyj ki hétvégén
Összeszedtük, hogy mivel érdemes kezdeni a balatoni nyarat június második hétvégéjén.
Összeszedtük, hogy mivel érdemes kezdeni a balatoni nyarat június második hétvégéjén.
Reggeli, aztán hegyi túra, ebéd egy borteraszon, délután kipihenjük magunkat a tóparton, este pedig jöhet egy kis kultúra. Tetszik az ötlet? Mutatjuk az utat.
Már készül az idei Kékszalagra a Fifty-Fifty. Bemutatták a teljesen átfestett hajót.
Decemberben született határozat a balatoni ötéves tervről: a több mint 300 milliárd forintos projektből eddig ezek valósultak meg.
Szombaton elstartol a Tour de Balaton, ahol mindenki megtalálhatja a hozzá passzoló kihívást, és még egy menő appal is segítik a tájékozódást.
Jártunk internálótábor nyomában és rengeteg új helyet felfedeztünk. Összegyűjtöttük a We Love Balaton csapatának kedvenc tavaszi pillanatait.
Az ingyenes térképen a kutyával is látogatható balatoni éttermeket, szállásokat, strandokat, állatorvosokat találhatjuk meg.
Czittel Lajos műhelyében keltik életre a Hungáriát, júniusban már vízre is bocsátják a 89 éves cirkálót.
2017-ben a Balatonfüredi Yacht Club alapításának 150. évfordulóját ünnepli, ennek apropóján Böröcz Istvánnal és Hantó Istvánnal ültünk le beszélgetni.
Kölcsön biciklit, modern pihenőt, és interaktív túra útvonalakat kínálnak – nekünk már csak tekernünk kell.
Közeledik a nyár – ti is érzitek? Ragyogjon a nap vagy essen az eső, tele vagyunk ötletekkel, csak győzzétek energiával!
Idén sem kell messzire mennünk a tengerparti hangulatért – június 17-én indul a szezon a siófoki nagystrandon.
Helyben kibányászott kövekből összerakott óriási Balaton-makett, 16 állomásos, gyerekbarát tanösvény és egy valódi kráter – Mencshelyen jártunk.
Gyóntatófülke elválasztó fal nélkül, levendulasör és gyógytea, na, meg a Bujtor-féle Pogány Madonna nyitójelenetének helyszíne – a Tihanyi Bencés Apátságban jártunk.
Még a Bahart is nyuszihajókkal köszönti a húsvétot, nem beszélve a hosszú hétvége többi programjáról.
Idén októberben kezdik az építkezést, Füreden összesen 2,5 milliárd forintot költenek a vitorlázás fejlesztésére.
Nem hiszünk a tavaszi fáradtságban - irány a vízpart, a hegytető, de akkor sem fogunk unatkozni, ha utunkat állja a szeszélyes áprilisi időjárás.
Március 31-étől változik a kompmenetrend, a BAHART színes, mozgalmas kisfilmet is készített arról, hogy milyen jó kompozni.
A Gulács-hegy csupán 393 méter magas – egy szinte teljesen tökéletes bazaltkúp. Megmászása – látszólag – lehetetlen feladatnak tűnik. Szerencsére a látszat csal.
Itt egy csomó új Balaton Sound fellépő, és összeállt a hajós bulik fellépőinek listája is.
Beüzemelik az országos viharjelző rendszert, több balatoni állomás nagyobb fényerejű világítótesteket kap, a tó közepére pedig új viharjelzőt terveznek.
A Balaton körüli vasútvonalak felújítása miatt a következő hónapokban több szakaszon vonatpótló buszra kell szállni és a menetrend is módosul.
Tikos favoritunk a Tóti-hegy, amely nemcsak különleges státuszával (tanúhegy), hanem meglepő panorámájával is lenyűgözi az embert.
A megyeszékhely a balatoni térséggel együtt indul a címért, amelyet 2010-ben Pécsnek már sikerült elnyernie.
BAHART-ajándékkártyák, varázshajó-program, operetthajó: számos új szolgáltatással készül az idei szezonra a Balatoni Hajózási Zrt.