A Szent György-hegyen zajló turisztikai folyamatokról ebben a cikkben írtunk részletesen, ezúttal a legfontosabb szereplőket mutatjuk be egyesével.
1/10
Bencze István – borász
A programozóból lett borász 2011-ben szeretett bele a Szent György-hegybe. Borászatában régi magyar fajtákkal is kísérletezik, mindezt a lehető legnagyobb összhangban a természettel.
3/10
Gilvesy Róbert – a Gilvesy Pincészet tulajdonosa
A Kanadában született, majd onnan hazatért Gilvesy Róbert hegymagasi birtoka mára fogalommá vált. Az egy dolog, hogy szédületesek a boraik, de itt néha top séfek vacsorájába is belefuthatunk. Vagy épp a Bohém Légyott minifesztiválba, amit minden nyáron megrendeznek.
4/10
Kovács Beáta – pék
A Búzalelke Pékség megalkotója hat éve költözött a Balaton-felvidékre, majd nyitotta meg kisapáti pékségének kapuit. Áfonyás-magos, cukkinis-kecskesajtos, diós-mazsolás kenyereit pillanatok alatt elkapkodják, de balatoni éttermekben hamburgert majszolva is jó eséllyel botlunk az ő bucijaiba. A Gilvesy Pincészettel közös mutatványuk a káptalantóti piacon az Attrakció.
7/10
Papa Áron és Karina Vissonova – életművészek
A világlátott páros Szent György-hegyi kis házuk udvarán látják vendégül a vegetariánus, legfőképpen a keleti ízvilágra vágyó vendégeiket. Alapanyagaik egyenesen a kertjükből érkeznek, amiben Karina permakultúrás módszerrel dolgozik egész nyáron. A borért és a hangulatos zenéért Áron a felelős.
8/10
Szászi Endre – borász
A Szászi Birtok tulajdonosa már 2000-ben – úttörőként – bioműveléssel készítette borait. Azóta ezt a tendenciát követve fejlődik birtoka. Vendégházat és éttermet is létrehozott, ahol egyszerű, letisztult ételeket kínálnak, elsősorban helyi alapanyagokból.
10/10
Török Csaba – borász
A 2HA borásza, aki szintén vegymentesen termeszti a szőlőt. A tőkéi között katonás rend uralkodik, de ő maga képes a rendet újraértelmezni: a fehérborok világában vörösbort létrehozni nem épp a fennálló rend megerősítése. Mindenesetre megérte, a Török-borok csak úgy hozzák a díjakat.