1/10
Műemlék pincesor (Hamvas Béla-borút)
A 18. század végén kezdték el építeni agyagból, nádtetőkkel a Balatonberény határában lévő présházakat. A ma már műemléknek számító házakból mintegy százat találunk meg a szőlőhegyen. Ha a pincesor meglátogatását egy hosszabb programnak tervezzük, bejárhatjuk a is, ahol az író megalkotta A bor filozófiáját. A borút állomásain Hamvas-idézetek felett lehet elmerengeni az élet nagy dolgain, és közben csodálni a panorámát, amit a szemközti, északi parti tanúhegyek uralnak.
2/10
Somogyvámosi pusztatemplom
Csopak nevű település a déli parton is volt, de a török háborúk alatt teljesen elnéptelenedett, és ma már csak híres pusztatemplomának romjai emlékeztetnek a létezésére. Az ásatások során kiderült, hogy az évszázadok alatt többször is átépítették a téglatemplomot. A négyszög aljú, nyolcszög tetejű torony, a nyugati fal és a félköríves szentély érintetlenül maradt, az imaházak azonban mára összeomlottak. Egy helyi legenda szerint valaha ez az épület volt Koppány székhelye, akinek gyermekét, Kupát aztán befalazták a templom egyik oldalába. A rom ma falunapok, összejövetelek, koncertek, esküvők és misék helyszíne. Még többet itt olvashattok a templomról.
Megközelítése: A pusztatemplom a Somogyvámostól délnyugatra található Dunajka-fennsíkon (azon belül az Ihász-dűlőn) elterülő kukoricás közepén magasodik. Somogyvámosból a sárgával jelzett turistaúton lehet idesétálni.
3/10
Szent László Nemzeti Emlékhely
Az I. László király által alapított somogyvári bencés apátság a középkori Magyarország legnagyobb apátsága volt, ami nem csupán a megye székhelye, hanem az állami adminisztráció egyik pillére is volt. A monumentális, háromhajós, kéttornyos bazilikában Szent Egyed ereklyéjét is őrizhették, legalábbis erre engednek következtetni a feltárások.
A kolostort is magában foglaló épületegyüttes a 16. századra elvesztette a függetlenségét, és nagyon rossz állapotba került. Török Bálint végvárként erősítette meg az 1520-as években, de kevés volt a védő, és 1556-ban elfoglalták a törökök.
Az apátsági romok közelében létrehozott Szent László Nemzeti Emlékhely interaktív kiállításán az apátság építésének történetét és a névadóhoz kapcsolódó legendákat ismerhetitek meg. Innen egy rövid erdei kirándulás és több mint háromszáz lépcsőfok megmászása – vagy egy pár perces autóút – után érkeztek el a romjaiban is lenyűgöző apátsághoz, amelynek méretei a mellette lévő kilátótóból látszanak igazán.
Az emlékhelyről itt írtunk részletesen.
4/10
Balatonfenyvesi kisvasút
A balatonfenyvesi kisvasút – mely 2020-ban ünnepelte átadásának 70. évfordulóját – az egyetlen kisvasút az országban, mellyel az év minden napján menetrend szerint lehet utazni. A Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút hazánk utolsó gazdasági vasútja az egykor több ezer kilométernyi, a Kárpát-medencét behálózó hálózatból. A kisvasútnak két ága is használható: az egyik a 13 kilométeres somogyszentpáli szakasz, ami a legvarázslatosabb vidékein halad keresztül, 2021-ben pedig újraindult a 8,3 kilométeres, Csisztafürdőig vezető pályaszakasz is.
A kisvasút 2020-ban ünnepelte átadásának 70. évfordulóját – az egyetlen kisvasút az országban, mellyel az év minden napján menetrend szerint lehet utazni. 2022-re az állomásai is teljeskörűen megújultak, a somogyszentpáli szakasz végállomásán az egykori tejcsarnok omladozó vakolatát egy színes, vízimadarat ábrázoló falfestmény dobja fel. A kisvasút megkapta a Somogyország kincse elismerést is.
Tipp: Az aktuális menetrendért kattints ide!
5/10
Szóládi löszpincesor
Szólád Balatonszárszótól 4 km-re, délre található település, ami leginkább löszpincesoráról híres. A löszfalba vájt pincéket a II. világháborúban búvóhelyként használták. Mivel a pincék hőfoka egész évben állandó, így kiválóan alkalmasak bor tárolására, érlelésére is. A pincékben pezseg az élet: több mint száz pincében készítenek ma is borokat, és a helyszín kulturális és gasztronómiai fesztiváloknak ad otthont, főzőversenyeket, folklórműsorokat rendeznek itt. A 125, löszfalba vájt pince 1999-ben Henry Ford-díjat (Henry Ford Európai Természeti és Kulturális Örökségért Díj) nyert.
Megközelítése: A löszpincesort legegyszerűbben az M7-es autópályáról, a szóládi elágazásnál lekanyarodva érhetitek el.
6/10
Kék és Vörös kápolna
A balatonboglári Temetődomb két neogótikus kápolnájának közös története van: családi kriptának készültek, majd a hetvenes években a hazai neoavantgárd legjelentősebb bemutatótereinek adtak otthont. A Kék kápolnát egy helyi földbirtokos és gyógyszerész, Körmendy Lajos emeltette 1856-ban (más források szerint 1891-ben), a Vörös kápolnát pedig az evangélikus Bárány család leszármazottja, Bárány Pál építtette 1857-ben.
Galántai György a hatvanas években felfedezte az akkor már rossz állapotban levő Kék kápolnában rejlő lehetőségeket, és megnyitotta a hazai neoavantgárd művészet egyik legfontosabb kiállítóterét, ami 1970 és 1973 között a kor kultúrpolitikáján kívül rekedt képzőművészek találkozóhelye lett. A Kápolnatárlatot később illegálissá nyilvánították. A két kápolna nyáron ma is híres kiállítóhelyként működik. Bár ősztől tavaszig csak kívülről nézhetjük meg őket, érdemes sétálni egyet a parkban, amelyet Dömötör Tamás tájépítész tervezett.
Megközelítése: A boglári Széchenyi utcából sétálhatunk fel az Árpád-házi Szent Erzsébet emlékparkba és a kápolnákhoz.
7/10
Nezde szoborpark
A Nezde szoborparkot, hivatalos nevén a Kupa-Koppány vezér emlékparkot a Somogy legmagasabb csúcsán, az Alman-tetőn találjuk. Érdemes az alkonyi órákban érkezni, ugyanis a lemenő nap fényében egészen varázslatos élményben lehet részünk. A narancsba boruló balatoni panoráma ölelésében, szelíd halmok és sűrű erdők között bontakozik ki a lenyűgöző táj. A falubeliek régóta ismerik a helyet, úgy tartják, gyógyító ereje van, a legenda szerint Koppány vezért is itt temették el, így ősmagyar motívumok díszítik a tájat. A szoborpark 9 állomásán a magyar történelem legendás alakjaival ismerkedhetünk meg, a csodaszarvastól Csaba királyfi székely kapuján át Koppány történetéig.
Megközelítése: A terület hivatalosan Kereki községhez tartozik, de a szóládi turistaút irányából közelíthető meg.
8/10
Hetyei pusztatorony
A török korban elnéptelenedett falu, Hetye téglából emelt temploma a seregek dúlása közben pusztult el. Azóta a falubeliek csak „Törökhagyásként” ismerik a romot, amely ma Ádánd külterületén, egy szántóföld közepén dacol az elemekkel. A veszélyeztetett műemlék csaknem összedőlt a 2010-es évek elejére az illegális ásatások, a mezőgazdasági munkák és a támfalak tégláinak elhordása miatt. A 2015-ben történt állagmegóvás egy időre megmentette a magányos toronycsonkot. Tökéletes célpont, ha egy nyugodt helyre vágytok, nem messze a tótól.
Megközelítése: Az ádándi Zrínyi utca végén továbbhaladva, egy jobbra leágazó földútról.
9/10
Kereki vár
A kereki vár a XIV. században épült, és Fejérkő (Fehérkő) várának nevezték. A Balatonföldvártól 7 km-re, Kereki határában fekvő romot 2021 nyarán zárták le, idén pedig már megújulva várja látogatóit. Mindenkinek ajánljuk egy őszi kirándulásra. A déli part rejtett látnivalóját már körbe is sétálhatjuk, és a legszebb részén kialakított padokon ülve bármeddig csodálhatjuk az elénk táruló panorámát, a távolban látszó Kőröshegyi völgyhíddal és a Balatonnal. A kilátásról és a várról készült képgalériánkat itt nézhetitek meg.
Megközelítése: A Kerekitől délnyugatra található, 283 méteres Várhegy aljában leparkolhattok (ha autóval érkeztek), innen pedig a meredek, de rövidebb ösvényt választva fel is juthattok a várhoz.
10/10
Ságvári Bújó-lik
Meredek löszfalak között, elvarázsolt tájon vezet az út a Siófok közelében található ságvári Bújó-likhoz. Egy több mint 21 méter mély, kb. 2 méter széles alagútról van szó, amely átlagosan 1,75 méter magas. Amíg elérjük,a somogyi tájból és a balatoni panorámából is kapunk egy kis ízelítőt. Eredetileg olyan magas és széles volt, hogy lovas kocsival is át lehetett hajtani rajta. Az alagút azóta feltöltődött, alacsonyabb termetű túrázók anélkül sétálhatnak át rajta, hogy be kelljen húzni a nyakukat.
Megközelítése: A Bújó-likat a ságvári temető mellől induló úton lehet megközelíteni, a sárga jelzést követve.