Kiscsillag-koncert
A balatonakarattyai Peter's Teraszon nyáron egymást érik a jobbnál jobb koncertek és zenei programok, az idei fellépők pedig szintén nem okoztak csalódást. Augusztus 30-án a szezont a Kiscsillag koronázza meg, a tavalyi koncertjük után ismét visszatérnek az egyik kedvenc balatoni helyszínünkre. Lovasi emblematikus szövegvilága és a zenekar utóbbi éveiben megjelent többszólamú énektémák az egyik legkarakteresebb, legegyedibb hangú, bátran kísérletező, évről évre megújuló produkciókká tették a zenekar koncertjeit, amit kár lenne kihagynia azoknak, akik a nyár utolsó hétvégéjén a Balatonnál időznek.
Jegyek ezen a linken.
TÁBOR Fesztivál 2024
Augusztus 28–31. között a metál, a punk és a rock veszi át az uralmat Alsóörsön. A négynapos TÁBOR Fesztiválon a FISH! és a Road zenekar is negyed évszázados fennállását ünnepli, de a külföldi felhozatalba érkezik a 4. évtizedét ünneplő finn Stratovarius, a brit punkegyüttes, a 45 éves Toy Dolls és a szintén északi folk-metált játszó Korpiklaani. A magyar fellépők között ott lesz még többek között a Paddy and the Rats, az AWS, az Alvin és a Mókusok, a Tankcsapda, a Junkies és a Depresszió is.
Az esti koncertdömping mellett napközben lazíthatunk, a gasztronómiai felhozatal, a motoros- és a sportprogramok és maga a Balaton-part biztosítja a kikapcsolódást. A szervezők gyerekprogramokkal is készülnek, hogy a legkisebbek se unatkozzanak.
Jegyek ezen a linken .
Barabás Lőrinc exkluzív szólókoncertje
A Természetre hangolva 2024 koncertsorozat következő eseményének egy régóta felhagyott kőfejtő ad otthont a gyenesdiási dolomitbányában. Augusztus 31-én ezen a holdbéli tájon ad exkluzív koncertet Barabás Lőrinc trombitás és zeneszerző, a budapesti improvizatív zenei élet egyik meghatározó szereplője és mozgatórugója.
Jegyek ezen a linken.
INOTA Fesztivál 2024
A legutóbbi Turbinacsarnok-fókuszú rave után a nyár utolsó napjaiban sem maradunk INOTA-élmény nélkül. Augusztus 30-tól szeptember 1-ig az Inotai Hőerőműben a fényművészet válik főszereplővé, az erőművi övezet pedig egyetlen hatalmas, bejárható kiállítótérré alakul át – olyan nemzetközi alkotók gondolatserkentő installációi között fedezhetjük fel az erőművet, mint a holland Helen Blanken, a barcelonai MAREO, az AUSGANG Studio Szlovákiából vagy a számos művészeti ágat keresztező Boris Acket, akinek munkái a Velencei Biennálén és a Paris Fashion Weeken is feltűntek. Természetesen az elektronikus zenei oldal továbbra is fontos szerepet játszik a fesztiválon, a kozmikus ambienttől az aktuális technóig lesz mire bulizni ezen a nyárzáró hétvégén.
A vasárnap idén is a családosoké: a helyieknek szóló kedvezmények mellett kreatív workshopokkal, sétákkal várják a vendégeket a szervezők, este pedig még megtekinthetők lesznek a fényinstallációk is.
Jegyek ezen a linken.
Balaton Wine & Gourmet 2024
A Balaton régió kiváló éttermei és borászatai mellett idén Olaszország kulináris különlegességeit mutatja be a Balaton Wine & Gourmet. A gasztroünnepet a korábbinál is gazdagabb programkínálattal szeptember 6. és 8. között rendezik Veszprémben. Családi programok, ingyenes kóstolók, szakmai workshopok és Michelin-csillagos séfek exkluzív élményétkezései várják az érdeklődőket az ország egyik legszebb rendezvényhelyszínén.
A nagyszínpadon kulturális programok, ingyenes kóstolókkal egybekötött étel- és italbemutatók kapnak helyet. Lesz többek között aperitivoszeánsz DJ-vel, a szervezők megidézik az 50-es, 60-as évek olasz dolce vita hangulatát zenével, robogókkal, és megjelenik az olasz bárkultúra, azaz az édes élet keserűinek és aperitifjeinek bódító világa is. Érkezik egy olasz sommelier-nagymester, aki az olívák csodálatos sokaságát mutatja be, a legrégebbi magyar pezsgőmanufaktúra, a Törley pedig elhozza a legkiválóbb nemzetközi brut nature – zero dosage remekeket. A nagyközönségnek szóló ingyenes előadások mellett élményétkezéseken, workshopokon és vezetett kóstolókon keresztül is ízelítőt nyújt a rendezvény az olasz gasztronómiából, mindezt egyedülálló programhelyszínén, a jezsuita rend által a 18. században épített templombelsőben. A Mercato színpadon az olasz kulinária világába kóstolhatunk bele Gianni Annoni vezetésével, a Gyereksátorban Kalas Györgyi várja a kicsiket, a Borsátorban pedig remek szakmai programokon vehetünk részt. (x)
A rendezvény részleteiről ide kattintva tájékozódhattok, a jegyvásárlásra pedig ezen a linken van lehetőség.
Badacsonyi Szüret
Ha indul az ősz, akkor indulnak a szüreti programok is a Balaton környékén, szeptember 6–8. között pedig immár 60. alkalommal rendezik meg a Badacsonyi Szüretet, ami komoly elismerést vívott ki magának az elmúlt évtizedekben.
A rendezvény kulturális programjainak középpontjában a szüreti felvonulás áll, ami az ország leghosszabb szüreti menete, a felvonulók létszáma eléri a több száz főt – felvonulnak az ország idelátogató borrendjei, a környező települések küldöttségei, Badacsonytomaj civil szervezetei és városrészei, vállalkozói, a környék borászatai és vállalkozószellemű lakosai. A felvonuláson részt vesznek még az országból meghívott néptáncegyüttesek, lovas fogatok, zászlóforgatók, gólyalábasok, hagyományőrző egyesületek és sokan mások.
További információkat ezen a linken találtok.
Balaton Boat Show
Szeptember 6. és 8. között érkezik a Balaton Boat Show, Magyarország egyetlen vízen és vízparton is megrendezett hajókiállítása. Az ország legszebb hajóit láthatjuk itt egy helyen, exkluzív környezetben, a Balaton egyik legszínvonalasabb kikötőhotel-komplexumában, a négycsillagos Kenese Marina-Portban, Balatonkenesén. A Balaton Boat Show túlmutat egy hajókiállításon: a háromnapos rendezvényen a szervezők garantálják a páratlan kikötői hangulatot, mindennap DJ pörgeti a lemezeket. A kiállítás megtekintésén túl strandolhatunk vagy lazíthatunk a wellnessrészlegen, ahol medencék, pezsgőfürdő és szauna is vár ránk. Az egész napos pihenésről a kikötő területén éttermek, beach bar, a gyerekeknek pedig játszótér is gondoskodik.
A kiállítás exkluzív autós partnerének, a Porsche Centrum Budapestnek köszönhetően autókülönlegességek is bemutatkoznak majd. Itt lesznek a márka legújabb modelljei és különlegességei, melyek közül a hajósok minden bizonnyal kíváncsiak lesznek például a nemrég frissült Cayenne-re, amivel könnyen el lehet vontatni akár egy hajót is, de kint lesz a Panamera, a Taycan, illetve az új 911-es modell is. (x)
A rendezvény részleteiről ide kattintva tájékozódhattok, a jegyekről pedig ezen a linken.
Lazúr Balaton – Csendes Dűlő Szőlőbirtok
Nyár végén mutatja meg igazi arcát a Balaton! Ősszel minden nyugodtabb és színesebb, a Lazúr Balaton festőkurzus pedig segít, hogy ezt a páratlan látványt saját kezünkkel örökíthessük meg. Egy új, alternatív perspektívából szemlélhetjük szeretett tájunk részleteit, hogy aztán ecsetet ragadva fessük vászonra. Szeptember 7-én a szabad alkotást a badacsonyörsi Csendes Dűlő Szőlőbirtok finom falatjai és zamatos borai kísérik.
A részvételhez az előképzettség nem feltétel, a Lazúr Műhely művésze, Bianka mindent megmutat lépésről lépésre, hogy a vásznon apránként megelevenedjen a panoráma.
A programra jelentkezni a lazurmuhely@gmail.com e-mail-címen tudtok.
Szent György-hegy matiné
Szüret előtt újra megtelik élettel a Szent György-hegy, idén újra lesz matiné, a Szent György-hegy hajnalig napközbeni kis testvére. Szeptember 7-én déltől este 8-ig nyitott kapukkal várnak a pincék, mehetünk társaságban, családdal, akár gyerkőcökkel is, lesz piknik, finom falatok, jó borok és hangulatos kertek várnak minket.
További információkat ezen a linken találtok.
Keszthelyi Táncpanoráma
Szeptemberben – immár hagyományszerűen – négy napra Keszthely lesz a Balaton táncfővárosa. A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Színház szeptember 12–15. között rendezi meg a 22. Keszthelyi Táncpanorámát, a fesztivált, amely elhozza a Balaton partjára a magyar táncművészet sokszínűségét. A rendezvény ideje alatt változatos előadásokat láthatunk, köztük olyanokat, amelyek korábban a Nemzeti Táncszínház színpadán elsöprő sikert arattak.
A rendezvény részleteiről ide kattintva tájékozódhattok, a jegyekről pedig ezen a linken.
(Borítókép: Heim Alexandra)