Lassan utolér minket az ősz közepe, már egyértelműen frissebb a levegő, a barna, sárga sötétzöld és a bordó árnyalatait ölti magára természet. A hosszúra nyúlt meleg napoknak is vége, alkalmanként még elcsíphetünk egy-egy enyhe délutánt. A tanösvények bejárásában az a jó, hogy számtalan hely és útvonal közül tudunk válogatni, és miközben kicsit átmozgatjuk magunkat, érdekes dolgokat tudhatunk meg a környezetünkről. Mutatunk 5 olyan tanösvényt, ahol biztosan jó tenni egy rövidebb sétát vagy egy nagyobb túrát.

Ezen az öt szakaszon érdekességeket tanulhatunk vagy különleges látványban lehet részünk, miközben a természetet járva mozgatjuk át magunkat.

1. Tavirózsa tanösvény

A 2,2 kilométer hosszú hévízi Tavirózsa tanösvény bejárása egy meditatív séta a világon egyedülálló hévízi termáltó véderdejében, ahol a patakban tavirózsákat is láthatunk. A fő látványosság a 15 méter magas lombkorona-megfigyelő kilátó, ahol a fák magasságából vehetjük szemügyre a különleges élővilágot és a tó környékét, ami ősszel még több színben pompázik.

2. Bazaltorgonák tanösvény

A két óra alatt bejárható tanösvény a volt raposkai bányaudvarból indul és ide is ér vissza az ajánlott nyomvonal alapján. Útközben megismerhetjük a Szent György-hegy földtörténetét, majd a növényvilág és a „jégbarlang” állomásai után, a hegy legismertebb és legérdekesebb látnivalójánál, a bazaltorgonáknál juthatunk fel a 414 méteres csúcsig. Az ismertető táblák magyar és német nyelvűek. 4 millió évvel ezelőtt környék aktív vulkáni terület volt, és már azt is megtudhatjuk, hogyan jöttek létre az ikonikus bazaltorgonák.

3. Dolomit tanösvény

A diási hegycsoport része a Kisistók-domb, ahova rövid sétánk is felvezet. Gyenesdiás külterületén érdemes elsétálni a Pince köz 12-es számig. Az út másik oldalán, egy dzsungelszerű „faalagútba″ betérve, egy picike fahídon átkelve találjuk meg a tanösvény első tábláját. Mivel dombról van szó, nem kell nagy szintkülönbségekkel számolnunk. A séta árnyas fák alatt vezet, remek a kilátás, közben egy barlangnál is megállhatunk hűsölni, és több irányban is folytathatjuk a kirándulást, akár a dolomitbánya felé vagy a Festetics-kilátó irányába is.

4. Hegyesdi várhegy tanösvény

Hegyesdet tíz kilométerre találjuk Tapolcától. A település a közelben látható kúp alakú hegyről kapta a nevét, éppen úgy, mint a vár is, amelynek mára csupán a romjai maradtak fent. A rövid tanösvény kilenc állomáson keresztül vezet az út a hegytetőre, közben pedig megismerkedhetünk a környék jellegzetes növényeivel, állataival, illetve a vár történetével is. Érdemes útba ejteni a bányatavat is, ahol mesés környezetben lehet megpihenni a séta után.

5. Töreki tavak tanösvény

Siófok nyugati határában, a löszdombok közötti völgyben helyezkedik el a 300 hektáros Töreki Természetvédelmi Terület a Cinege-patakkal. A változatos táj sok élőlénynek ad otthont, amiket a 9 kilométeren húzódó, tizenkét állomásos tanösvény mutat be. A patak táplálta mesterséges tavak mentén húzódó tanösvény első állomását a 7-es főút Siófok és Balatonszéplak közötti szakaszán, a 116-os kilométerkőnél, Töreki felé fordulva érhetjük el.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék