1. Bazaltorgonák tanösvény
A két óra alatt bejárható tanösvény a volt raposkai bányaudvarból indul és ide is ér vissza az ajánlott nyomvonal alapján. Útközben megismerhetjük a Szent György-hegy földtörténetét, majd a növényvilág és a „jégbarlang” állomásai után, a hegy legismertebb és legérdekesebb látnivalójánál, a bazaltorgonáknál juthatunk fel a 414 méteres csúcsig. Az ismertetőtáblák magyar és német nyelvűek. 4 millió évvel ezelőtt a környék aktív vulkáni terület volt, és már azt is megtudhatjuk, hogyan jött létre a táj ikonikus látképe.

2. Értékséta Akaliban
Túrázni nemcsak a természetben lehet, hanem egy településen belül is. Az Értékséta Akaliban egy tízállomásos túra, ami egy-egy épület vagy más tárgyi emlék történetén keresztül visz közelebb a falu múltjához. A séta a Petőfi utca melletti Forrás parkból indul, de a térkép Balatonakali játszótérként említi a helyet. Az egyes állomásokat QR-kódokkal ellátott táblák jelölik – amelyeket házfalakon, kerítéseken kell keresnünk –, és ezeket leolvasva jutunk el a szöveges tartalomhoz. Ez meg is hallgatható, ami nagyon felhasználóbarát gesztus, hiszen így akár séta közben is befogadhatjuk az információt. A néhány száz méteres, rövid sétán több évezred történetét ismerhetjük meg, amíg bejárjuk.

3. Medvehagyma tanösvény
A tanösvény teljes útvonala 13,5 kilométer hosszú, de több, önmagába visszatérő hurokból áll, ezért kisebb szakaszokat is teljesíthetünk, ha elsőre soknak tűnik ez a teljes táv, és a csomópontokban rátérhetünk a Keszthelyi-hegység más túraútvonalaira is. A Vállus határából induló körtúra kitérőt tesz a Láz-hegyi kilátóhoz és a Padkűi kilátóhoz, érinti a Szent Miklós-forrást, és csendes erdőkön, völgyeken vezet át. A tanösvény a falu központjából indul.
WLB-tipp: A vállusi temetőtől induló zöld + jelzésen is el lehet indulni, de a kilátót nem érdemes ezen megközelíteni, mert nagyon meredek az út.

4. Felsőörsi Meseösvény
Felsőörs központjától az erdőn és egy völgyön át járhatják be a gyerekek a mesék birodalmát, a felnőttek pedig a falu múltjába utazhatnak vissza. A túraútvonal állomásain található ládák egy-egy mesét és helyi nevezetességek leírását tartalmazzák. A 1,5-2 óra alatt kényelmesen bejárható ösvény kiindulópontja a Fő utcán található Miske Óvoda és Bölcsőde, majd az epersoron át a Miske-tető felé kanyarodik az út, végül az erdő felé vehetjük az irányt, ahonnan a Malomvölgybe érkezünk. A negyedik állomásnál, a Fő-kútnál pihenőhely és játszótér is található. A Szent Mária Magdolna-templomot érintve a Viola presszó mellett ér véget a kirándulás.

5. Töreki tavak tanösvény
Siófok nyugati határában, a löszdombok közötti völgyben helyezkedik el a 300 hektáros Töreki Természetvédelmi Terület a Cinege-patakkal. A változatos táj sok élőlénynek ad otthont, melyeket a 9 kilométeren húzódó, tizenkét állomásos tanösvény mutat be. A patak táplálta mesterséges tavak mentén húzódó útvonal első állomását a 7-es főút Siófok és Balatonszéplak közötti szakaszán, a 116-os kilométerkőnél, Töreki felé fordulva érhetjük el.

(Borítókép: Kleb Zsófi - We Love Balaton)